Megesett: bottal űzték ki a németeket az étteremből

Ilyen válság soha nem volt még a gasztronómiában? Dehogynem, sőt! Ilyenkor nem történik más, csak a piac tisztul. Nem kicsit, nagyon.

Ez, persze, rossz hír azoknak, akiket összeroppant a rezsidémon, lakatot tesznek az étterem ajtajára, de ahogy azt Pierre el is mondja podcasjtában, nagyjából ez történik egy olyan országban, amelynek városaiban és falvaiban túl sok melegkonyha üzemel, több, amennyit a vendéglátás elbír.

És ha jön a válság, akkor az elvisz vágyakat, álmokat és lehetőségeket.

Pedig a vendéglátás tele van olyan történetekkel, amelyekről soha nem emlékeznénk meg, ha a korabeli éttermek sorra húzták volna le rolójukat. Pierre személyes történettel indokolja, miért is jó, ha egy konyha üzemel. Mert ha ott főznek, akkor ott történelmi pillanatok is születnek.

Botot ragadtak az étteremben

Szóval tudni kell, vagy sem, de most már tudjuk, hogy Pierre dédapja nem számított a nagy étteremjárók közé. A történet a XIX. század végéről származik, tehát még a nagy háború előtti időkből, Zsombolyáról, ahol tízezer lakos közül másfél ezren beszélték a magyar nyelvet, a többi csak a németet értette.

Pierre őse a közeli Nagybecskereken élte józan életét, tisztes napokat, olyanokat, amilyenek a királyi táblabíróknak amúgy kijárnak, de ebben az is szerepet játszott, hogy egész életében rajongott – az emigrációba kényszerült – Kossuth Lajosért. Egy napon, 1894 szeptemberében éppen az újságot olvasta, amikor a lap kihullott a kezéből. Maga elé meredt, és könnyes szemmel így szólt:

Meghalt Kossuth apánk…

De hogy jön mindez a gasztronómiához? Úgy, hogy néhány évvel később Zsombolyán a Jemelka Szálló éttermében magas rangú államhivatalnokok vacsoráztak. Pierre dédapja a hotelben szállt meg, a felszolgált menüről nem volt jó véleménnyel, igaz, ő ekkor már évek óta nem vacsorázott, leszokott a gazdag esti étkekről.

Azt est a szokásos vacsora tempójában telt, mígnem a zenekar rá nem zendített a Die Wacht am Reinre. Erről tudni kell, hogy ez a dal a XIX. század végén a Német Császárság nemhivatalos himnuszának számított,

Ekkor a szálloda éttermében ülő magyarok – köztük a józan, csöndes életet élő Pierre dédapja – felkapták botjukat, és a németeket kiűzték az épületből. 

A podcastból kiderül még az is, hogy 

• a Népszavában 1912-ben miért írtak egy építési vállalkozóról, Magyar Mihályról, aki betért Porga Sándor rákosszentmihályi vendéglőjébe, aminek a vége tragédia lett;
• Pierre folyamatosan veszélyben érzi magát, ha ételkritikája negatív;
• 1908-ban mellbe lőtte magát egy budapesti vendéglős;
• a nagy háború végén, 1918-ban a vendéglősök emelni akarták az ételek árát, és ebből lett egy kis társadalmi ribillió, majd rekompenzációs vita.

Ha valaki kihagyta volna Pierre előző podcastműsorát, itt most meghallgathatja.