Ulrich von Okker lerohanta Jeruzsálemet

Pedig három kollégámmal többször is nekifutottunk, hogy Isten és a csillogó aranykupacok segedelmével, de leginkább a zsoldosainkkal megnyerjünk egy európai örökösödési háborút. Csak mindig oda jutottunk, hogy intrikázásban és szívatásban a Battlestar Galactica máig verhetetlen, több órányi háborúzásra a Britannia a legtökéletesebb, ha meg szépen kidolgozott, anyaghibáktól mentes figurákat akarunk nézegetni, elő kell szedni a Railroad Tycoont vagy az Age of Empires-t.

Nem kell persze egyből temetni a Hadurakat, a Gazdálkodj okosannál meg a Hotelnél még így is ezerszer izgalmasabb játék. Nálunk négy játékosnál 19 városért folyt a harc. Mindenki kapott négy nemest (baltás-kardos műanyag lovagok), akikkel négy várban lapítottunk, mert ha egy város lovag nélkül marad, lázadás törhet ki a kör végén. A taktikánk egyszerű volt: védj be három várat a kontinensen, aztán egy kisebb sereggel indulj el a legértékesebb tengeren túli területekért: Jeruzsálemért, Bizáncért és Alexandriáért. Minden megtartott városért egy zászló alakú korong, azaz befolyásjelző jár. A játék akkor ér véget, ha a táblán lévő tárolóból kifogynak a befolyásjelzők, az győz, aki a legtöbb ilyet szedte össze.

"Két aranyért elárulsz, te rohadék?"

Fantasy Flight játék nem létezhet kismillió korong és kártyapakli nélkül. A Hadurak sem kivétel: a játékosok a zsoldostoborzások, adószedések és hódítások szüneteiben különböző események áldásaitól vagy átkaitól szenvednek, és két középkori tisztségért, a főkegyúri meg a régensi címért vetélkednek. A főkegyúr egyfajta szent ember, és mint minden szentnek, neki is maga felé hajlik a keze: eldöntheti, hogy a rossz események (orgyilkosok, árvíz, járvány stb.) melyik játékost sújtsák, és hogy a jó dolgok (csodatétel, felmentősereg stb.) őt vagy valamelyik szövetségesét segítsék.

A régens olyan, mint a Monopolyban a bankos. Ő osztogatja a kártyákat meg a pénzt a többieknek, felolvassa az eseménylapokat, expedíciókat indíthat Kínába vagy a Fűszer-szigetekre, és elnököl a játék legizgalmasabb részénél, a nemesi tanács ideje alatt. Utóbbinál az addig gyűjtögetett kis pergamendarabjaink (szavazatjelzők) segítségével dönthetünk arról, melyik játékos lovagjai kapják meg a csatában is komoly pluszokat jelentő főpohárnoki, tárnokmesteri és egyéb hangzatos címeket. De meg lehet egyezni néhány nemkívánatos lovag száműzetésében, vagy valamelyik játékos keleti diplomatává buktatásában, aki így nem támadhat, és a következő nemesi tanácson sem vehet részt.

Mivel a Hadurak szabálykönyve nemcsak megengedi, egyenesen kötelezővé teszi a másik játékos megvesztegetését, nálunk állandóak voltak az "Két aranyért elárulsz, te rohadék? Na jó, ötöt adok, ha most mellettem szavazol" vagy a "7 ezüstért ugye megtámadod végre a sárgákat is?" típusú bekiabálások és fenyegetőzések, ami máris sokkal izgalmasabb helyzeteket teremt, mit a Rizikó "Foglald el Európát és Afrikát!" típusú, unalmas egyenküldetései.

Ió, ció, akció, reakció

A barátaink szívatására egyéb lehetőségeket is kapunk. A Hadurak egyik jó újítása, hogy nem egy megadott sorrend szerint következnek egymás után a játékosok, hanem akciólapokat dobálnak képpel lefelé egy közös pakliba, amit utána a régensnek kell megkevernie, és egyesével mindent bemutatnia (így könnyen lehet, hogy mire sorra kerülünk, már csak kőhalom áll a kinézett vár helyén). Az akciólapok között van olyan, amivel csak mozoghatunk és harcolhatunk a táblán, vagy az egyházi és világi befolyást jelentő korongokat gyűjtögethetjük.

Az akciókártyák alján különböző színű zászlók vannak, ami azért fontos, mert a kijátszott lapok nem a kezünkbe kerülnek vissza, hanem a tábla szélén gyűlnek a Tanács, Zsold és Adó feliratok alatt. Ha itt felhalmozódik bizonyos számú kártya, össze kell hívni a nemesi gyűlést vagy ki kell fizetni a zsoldosokat; előbbivel a politikai támogatottság nélküli játékosokat, utóbbival a pénz nélküli ellenfelet szívathatjuk, ha megfelelő színű akciókártyákat dobáltunk a közös paklikba.

Akasszuk fel a dizájnereket!

A játékmenet papíron jó, a gyakorlatban viszont négy játékossal unalmas. A dizájn pedig egyenesen botrányos: ennyi kicsorbult kardú, letört alabárdos, anyaghibás műanyag figurát még egyetlen Fantasy Flight játékban sem láttam, pedig ők híresen sokat adnak a minőségre. A lovasok durvábban bedőlnek, mint Talmácsi a kanyarban, már ha egyáltalán meg tudnak állni a játéktáblán, mert a műanyag talpuk is olyan, mint a hullámpala a garázssorok tetején.

A készítők trehányságát jól mutatja, hogy a játéktábla térképe Európa helyett egy beazonosíthatatlan szárazföld. Vannak persze angolok, lombardok, lengyelek meg svábok, de a helyszín mégsem a jó öreg kontinens, hanem valami álközépkori földabrosz, ahol a fura kőzetlemez-vándorlás miatt egymás mellé került a baden-württembergi Bingen és a nyugat-ukrajnai Kovel.

A lovagokat a tervezők kínjukban a színeikről nevezték el, így a sárga és a lila játékos például Guillaume de Limonnal, Umberto da Violával, Giovanni di'Magentával és Ulrich von Okkerrel vezetheti hadba a seregét. Ennyi primitíven kidolgozott, idióta nevű szereplővel utoljára a Clue magyar klónjában, a 80-as években hamisított Nyomozz velünk!-ben játszottam: ott Kéky Éva meg Zöldi Miklós kereste a gyilkos nagymamát, Barnánét. A hadurak kizárólag öt- vagy hatfős, hardcore stratégia- és társasjátékaddikt társaságoknak ajánlott. Nekik viszont nagyon.