Egyre jobb itt minden, de a Tópart étterem sátrában mért halászlé egyenesen megdöbbentő. Könnyű, tiszta, krumplinyomóval belepréselt maradványoktól mentes lé, jó halhús, eltalált erősség, meg is vagyok döbbenve. A családom egyik fele a Duna menti Halászléföld közepéből, Tolnáról származik, kevés halat fogok, de rengeteget főzök, és mindenhol megkóstolom az éttermi leveket is, ez pedig életem top 5-jében van. Aki jó halászlére vágyik és Mezőberény környékén jár, ne habozzon!
Történelmi first: egy békési falu közteret nevez el az Index.hu-ról. Tavaly találtuk ki, hogy nevezzenek el rólunk egy várost, falut, vagy legalább egy tanyát. Végül, nemes versengés végén egy kamuti közpark veheti fel lapunk nevét. A jeles eseményt falunappal, focimeccsel, koncertekkel ünnepeljük.
Egy cigarettaszünettel is szinte percre pontosan három óra alatt sikerült megérkeznünk Kamutra. Épp beestünk az Index.hu parkba a nap rangadójának kezdetére. A polgármester kávéval és fánkkal köszöntötte az indexeseket. Az alkalomra kitűnő minőségű Kamut-címeres pólókat készítettett a település.
Elkezdődött a Kamut-Index focimeccs. Sixx áll a kapuban, mert az ő testfelülete képes a legtöbbet takarni. Ennek ellenére már két gólt kaptunk, pedig cigizik is meccs közben, mint egykor a legendás Mészáros Bubu. Sajnos a fiúk lábában érződik a 200 kilométer okozta fáradtság, a Barca ilyen távolságokra már különgéppel megy.
A kamutiak első gólja szemfüles kapusunknak fel sem tűnt, a bal felső sarokban nem pontosan illeszkedő háló megzavarta éles szemét, azt hitte, kirúgás lesz, nem értette, miért örülnek a hazaiak.
A pálya mögött, az Index.hu park sarkában általános iskolásoknak és óvodásoknak rendeznek zsákban futást. Sixx a meccs után talán azzal is megpróbálkozik.
Megfogadta, hogy végigkóstolja a teljes italkínálatot. A popcornt és a vattacukrot kihagyja, elsősorban a Bora Kft. minőségi italaira pályázik. Aztán átsétál a Békésről kitelepült Tópart vendéglő sátrába, majd folytatja a "Békés Pálinka Mobil" kínálatával. "Csak azért, hogy lendületet vegyek, és... hol van még ital?" - nyilatkozta lapunknak, és eltűnt az Index.hu park egy távoli pontján.
A hazaiak kapuja néhány centivel keskenyebb - ha nem is a szabványnál, az általunk indokoltnak tartottnál mindenképp. Így GG szólója után a kapufa hárított, az ellentámadás végén az Index kapujánál is nagy helyzet volt, a labda majdnem eltalálta heroikusan védő kapusunkat, végül Sixx helyett itt is a kapufa hárított.
Az összeszokott hazai csapat eddig bedarálta az Index alkalmi hatosát. Az Indexnek csak két kapufára futotta, de abból egyik a saját kapunkén csattant. Izom Tibor egyelőre csak a látványával riogatja a kamutiakat.
Míg néhányan a napon gyötrődnek - amit ők némi eufemizmussal focizásnak hívnak -, addig a többség az Index.hu park fáinak enyhet adó árnyékában, a mobilpálinkákkal ismerkedik. A csapat közben bekapta a negyedik gólt, hiába, szurkolók nélkül nehéz.
Mármint a szépítés. Egy szabadrúgás-kombináció után szögletre mentett a kamuti kapus (akit eddig udvarias vendégek módjára kíméltünk a számottevő erőfeszítéstől).
Ezt skandálhatnák a kamuti szurkolók, ha nem csendes beletörődéssel néznék az eseményeket. Egyébként is hozzászoktak már itt a sikerekhez: tavaly bajnok volt a Kamut a megyeháromban. Az osztálykülönbség most is kiütközött.
És vörös arccal a szívét fogja. Ez mindenél többet elárul, csapatunk helyzetét már a kapitány is reménytelennek érzi, reménytelenebbnek talán, mint kedvenc kékjeiét.
A becsületünket megvédő gólt egy gyors kontrából szereztük, de túl sokáig ünnepeltünk, és villámgyorsan jött a válasz. Majdnem Ludas Matyi módjára, duplán, így most 6-1 a hazaiaknak.
Gyorsbecslésünk szerint nagyjából kétszázan vannak most a parkavatón, ez a helyi lakosok egyötöde.
Mire kikerestünk egy vidám videót, hirtelen 8-1 lett. A fák árnyékában berendezkedett helyi szurkolótábor rágyújtott az Akárhogy is fáj, a Kamut itt a sztárra.
A szél, a nap, a levegő és a kamutiak voltak a legnagyobb ellenfeleink, mondta TBG a meccs után. Tiszteletbeli csapatkapitányunk a göröngyös talajra fogta a vereséget, Sixx nem nyilatkozott, valószínűleg még mindig a gólokat számolja.
De még nem érkezett meg.
A hangosbemondó már másodszor szólítja fel sofőrünket, hogy menjen a színpadhoz. Ha olvassa, menjen!
Kamuton nincs 3G, se wifi, de erre a napra Sanyi csinált nekünk Index.hu-park néven. Jöjjön nyugodtan, nyájas olvasó, nem kell abbahagyni a munkáját, szórakozását, online vásárlását - a parkavatónak köszönhetően ma itt is kényelmesen netezhet.
Jelenleg táncházaznak a színpad előtt lelkes néptáncosok és még lelkesebb amatőrök. Előbbiek hamarosan ismét fellépnek, de előtte még a kamuti óvodások és iskolások adnak műsort a színpadon.
Legalábbis a Kamut-Index meccs bírájának, Salamon Andrásnak van. Anarkinak elmesélte: NB III-ben és utánpótlás meccseken hivatásos játékvezető volt évekig, de sérülés miatt abbahagyta. Kamuton lakik, de nem tősgyökeres, nem is ismerik a játékosokat, védekezik az elfogultság vádja ellen, de aztán nyomásunkra elismeri, hogy a csapatkapitány a szomszédja. Azt mondja, sok húzós meccset megért, de a mai nap nagyon nehéz feladat elé állított. Végig nyomás alatt tartotta az indexes tudósító, panaszkodik, ahogyan arra is, hogy a pályán folyó öldöklő küzdelmet csak alattomos szabálytalanság tarkította, az indulatokat csak sárgával tudta kordában tartani, nagyon kordában kellett tartania magát, hogy ne állítson ki senkit. Megdöbbentő viszont, hogy ő 9-2-re emlékszik, miközben szerintünk 8-1.
A sokat megélt kamuti játékvezető nem emlékszik, hogy valaha is találkozott volna ennyire felkészült kapussal. Különösen az a kifinomult felkészülés tetszett neki, amivel gondoskodott a kapu mögötti folyamatos cigaretta-ellátásról. Azt mondja, dupla ennyi is lehetett volna a különbség, ha nem mutatja be az elképzelhetetlen bravúrok sorozatát.
Délután Szeghalomra megy, jelentést ír arról, hogy a Szeghalom-Csabacsüd megyeegyes rangadón minden rendben megy-e.
A óvodások esernyős-napernyős, zenés, énekes műsora zajlik a színpadon. Kiszivárgott hírek szerint nemsokára a svájcifrank-hiteleseknek üzennek az iskolások a Neoton örökzöld slágerével, miszerint "220 felett átértékeled magadban a világot".
A meccs után, immár lehiggadva, exkluzív interjút adott lapunknak Sixx, akinek mozgását már hétfőtől oktatják a Barcelona akadémiáján. Bátran vállalkozott a feladatra, és már volt tapasztalata is, hiszen életében most védett negyedszer. De most először cigizett közben, három szálat a kétszer huszonöt perc alatt. És nem érti, miért nincs egy kapu mögötti kempingasztal minden meccsen intézményesítve sörrel és hamutartóval. "Húsz éve nem mozogtam ennyit" - idézte, amit négy perc után mondott; ekkor ért el fizikai teljesítőképessége határára, ekkortól csak a lelkesedés vitte előre.
Ha újra kezdhetné, az Index csatára lenne, aki mutatja az irányt. Hátul próbálta a védelmet mozgatni, "a tolódásos védelmet választottuk", de sajnos csak "a kilencedik gól után állt össze a védelem igazán". Ennek ellenére bizakodó, "a munkám gyümölcse jövőre érik be". Nehéz dolguk volt, "nagy nyomás alatt játszottunk", főleg az általános iskolásokból álló helyi B-közép nyomasztotta. "Most már tudom, milyen érzés a Bernabeuban Barcelona-kapusnak lenni".
Sixx soha a büdös életben nem lesz kapus, ha mégis, akkor a Lokiban. A focival viszont eljegyezte magát, professzionális kispályás bajnokságot szervezne.
Legalábbis ezt tervezi, és hogy komolyabbnak tűnjön, feltette a napszemüvegét. Így majdnem úgy néz ki, mint egy érettségiző iskolazenész.
A K&H pénzügyi ismeretterjesztő versenyén pénteken ezüstérmesek lettek a kamutiak. Most felbukkant egy K&H-s kalap, a viselője feltehetően a sikercsapat egyik tagja volt.
A mi kedvenc Zolink Münchenhausen báróvá változott, és arról beszél, hogyan veszett össze magát Szily Lacinak kiadva egy egész konferenciával.