Egyre jobb itt minden, de a Tópart étterem sátrában mért halászlé egyenesen megdöbbentő. Könnyű, tiszta, krumplinyomóval belepréselt maradványoktól mentes lé, jó halhús, eltalált erősség, meg is vagyok döbbenve. A családom egyik fele a Duna menti Halászléföld közepéből, Tolnáról származik, kevés halat fogok, de rengeteget főzök, és mindenhol megkóstolom az éttermi leveket is, ez pedig életem top 5-jében van. Aki jó halászlére vágyik és Mezőberény környékén jár, ne habozzon!
Történelmi first: egy békési falu közteret nevez el az Index.hu-ról. Tavaly találtuk ki, hogy nevezzenek el rólunk egy várost, falut, vagy legalább egy tanyát. Végül, nemes versengés végén egy kamuti közpark veheti fel lapunk nevét. A jeles eseményt falunappal, focimeccsel, koncertekkel ünnepeljük.
A hangosbeszélő mindenkit felszólított, hogy fogyasszon alkoholt. Nyitott kapukat dönget!
csak igen jó, de nem tökéletesközeli. Mindez a sok zsír miatt, de azért ez legyen életem legrosszabb birkapörköltje.
Örülhetünk, hogy nem egy arab országban van az Index.hu park; egyfelől az ünneplők többsége nem értené, amit írunk, másfelől nem lenne pezsgő, se sör, se szamócapálinka.
Esküvői hangulat az Index.hu parkban, ahol szinte mindenki kezében pezsgőspohár van.
Ha megjön. Addig is dobpróba után a zseniális és cigarettában erős Sit Down Tragedy.
Nem hittem volna, hogy Index-közeli társaságban ezt a kérdést valaha is meghallom. Tényleg történelmi nap ez.
Trombitával feldobott változata egy állítólag híres számnak, amit e sorok szerzője először hallott.
Csak a mi asztalunktól négyen.
Legalábbis a halottcsillagos-szememtüzénél számuk feldolgozásával.
Miután a Quimby-számot mára ma a Fásy Ádámékkal turnézó Mercy együttes is megerőszakolta, nem csoda, hogy itt is elhangzik. Szerencsére sokkal jobban, mint a legtöbb feldolgozás.
Bár a 9-2 után úgy éreztük, a legjobb lenne sóval beszórni, felszántani a helyét is a frissen felszentelt Index.hu park közepén lévő focipályának, jó, hogy nem ez történt. Mostanra frizbiző gyerekek és gyereklelkű felnőttek lepték el, intenzívebben mozogtak, mint az Index-csapat játékosainak és kapusának többsége.
Naná, nemsoká jön a The Praktikers, bár az érkező tizenévesek többsége vélhetően már az SP-Fluor Tomi párosra vár.
Perceken belül a The Praktikers kezdi népszórakoztató dallamos zenéjével az esemény fényének emelését.
Mi ez a TF? Ez milyen kártyát jelöl vajon? - teszi fel a most szinte mindenkit foglalkoztató kérdést, majd ismét álomra hajtja megfeszített munkától meggyötört fejét, de elalvás előtt alliterációval szórakoztat minket.
Az avatóünnepségen résztvevők egy átlag szocialista naggyűlés inverzét adják, az átlagéletkor 20 év alá esett.
Az együttes minden tagját, személy szerint mutatták be, majd lendületes, vadnyugati és indiai dallamokat ötvöző számba kezdtek. A nézőtéren enyhe sertésszag lengedezik.
Alig kezdett neki az Index-közeli Praktikers, máris abba kellett hagyniuk: elszakadt a gitár húrja. A kollegiális légkört jól jellemzi, hogy a gazdaság rovatból többen hangosan sóhajtoznak, és azon keseregnek, hogy mi lesz, ha elmarad a koncert, éls Dudás Gergely rovatvezető nem tudja kiereszteni a hangját.
Dudás Gergely hangja olyan, mint John Travolta csipőmozgása. A Praktikers történetének első Békes megyei koncertjén többen már majdnem szvingelnek.
A Praktikers közönségénekeltet, Dudás Gergely az Index Pataki Attilája, ez már fix. Ha jól látom, egész Kamut az első sorban tombol, de nem látom jól.
A please Don't Go című szám után a Please Don't Touchot énekli a Praktikers. Költészet ereszkedik az Index.hu park fölé.
A Praktikers lendületes kezdés után energikusan folytatta, majd eksztázisban tombolva hagyta abba. Kiderült, hogy én vagyok a zenekar egyetlen rajongója. Please don't go - üvöltöm még most is.
A helyiek azon tanakodnak, hogy honnan olyan ismerős nekik a zenekar neve. Innen küldenénk a segítséget: hát a slágerlisták éléről!
Már órák óta senki nem látta Sixxet. Valaki szerint ott maradt a kapuban, és még mindig védi.
Fluor Tomi egyedül énekelte a Partyarc című számot, SP nem jelent meg az Index.hu park avató ünnepségén. Vajon mi lett a fiatal celebbel, aki ezek szerint nem fél a Velvet haragjától? És még egy fájó kérdés: Kamuton vajon miért nem énekelte el Fluor Tamás a Gecigránát refrénjét?
Még soha nem stage divingoltam falunapon, de tulajdonképpen semmivel sem rosszabb, mint máshol, ahol tömeg van és hangos zene. Mondjuk a műveletet veszélyessé tette, hogy az első sorban 12 évesek csápoltak, akiknek fogalmuk se volt, hogy mit is kell csinálniuk, ha valaki váratlanul rájuk akar esni, és közben a fejük felett azt sikoltja, hogy mizu. Még csak meg sem rémültek tőlem.
Fluor Tamás eközben lájkolt, és azért sem énekelte el a Gecigránát refrénjét.
SP ugyan lekéste Fluor Tomi koncertjét, de mégis eljön Kamutra, sőt fel is fog lépni! Senki ne hagyja el az Index.hu parkot, főleg ha még nincs 14 éves! Hihetetlen a showbiznisz!