Csak a mi asztalunktól négyen.
Történelmi first: egy békési falu közteret nevez el az Index.hu-ról. Tavaly találtuk ki, hogy nevezzenek el rólunk egy várost, falut, vagy legalább egy tanyát. Végül, nemes versengés végén egy kamuti közpark veheti fel lapunk nevét. A jeles eseményt falunappal, focimeccsel, koncertekkel ünnepeljük.
Zajos sikert aratott SP a kamuti közönség soraiban, mivel ma még fellépések várnak rá az országban, sietve távozott. A soron következő fellépő következik soron, aki a Ats és Renkó.
A backstage-ben, pogácsáért menet összeakadtunk SP-vel, aki épp sietve távozott (volna), nem számított azonban a kerítésen kívül várakozó 20-25 lányra, akik izgatottan kattintgatták fényképezgépeiket. Információink szerint némi kattintgatás után mindenki elégedetten távozott.
Az egyik helybeli zenekar, az Ats és Renkó nosztalgiaslágerekkel, most éppen reggie-vel szórakoztatja az SP fellépése után jócskén megcsappant közönséget. Egyre több a muslica.
- énekli az Ats és Renkó, erős lábdobbal nyomatékosítva, majd hirtelen, miden átmenet nélkül egy Bikini számra vált.
Az Index.hu parkot sok család éppen mostanában hagyja el, azt mondják, hogy az Eurovízíó és Wolf Kati miatt sietnek haza, de azért van, aki bevallja, hogy valójában Alekoszt nem akarja kihagyni a tévében. A villogó láda vonzása miatt tehát sokan kénytelenek lesznek kihagyni a Kula Band koncertjét, így nekik szóljon most ez a nóta! Nagyon meleg van! De tényleg.
Szabó Eszter kicsit blues-os, és nagyon szépen köszöni, de most éppen AC/DC-t akar játsztani amúgy unplugged. Az este leszállt az Index.hu parkra, csillagos az ég, mármint fent, a felhők mögött.
Tenczer Gábort szülei várják a hangosbemondónál! A hangosbemondó elérhetősége: Budapest, Flórián tér 1.