Nézze meg úgy a belvárost, hogy nem síkideg

A lecsapott tetejű, mindenféle színes firkákkal teli, buszmegállókat megtelítő városnéző buszok mára már teljesen beleolvadtak a városképbe, ahogy az azokat hirdető, szórólapos, magyarokat külföldiektől hiba nélkül megkülönböztető rikkancsaik is. Ma már senki sem bámul meg egy hop on/hop off-buszt, amikor beáll pöfékelni elé a dugóban, vagy behúzódik egy buszmegállóba, vagy amikor elhúz az ablaka előtt. Ma már nem mutogatunk az utasok felé, hogy nézd már a szerencsétlen turistákat, lusta disznók, gyalogolni sincsen erejük, bérletet büdös nekik venni, az kell, hogy valaki a seggük alá tegyen egy Ikaruszt, és már azt hiszik, ők a királyok. Tudom, mert szerda délutáni én is körbementem eggyel a városban. 

A városnéző buszok a turizmus presztízsében nagyjából a külföldi társasutazások és a feltartott esernyőket követő csoportok között foglalnak helyet, pedig valójában kényelmes, és nem is teljesen tökkelütött megoldás Budapest megismerésére. Persze ezt én sem gondoltam volna, én egy idegen városban mindennél jobban sétálni szeretek, még ha ezzel megreszkírozom az eltévedést, a teljes kifáradást, vagy a kizsebelést.

Budapestet sem egy emeletes buszról lehet megismerni igazán, hanem mondjuk úgy, hogy cikkcakkban végigmegyünk pár kerületen gyalog, és nem csak megnézzük, hogy igen, ez itt az Opera, ez meg itt az Uránia. A buszos városnézésnek is van szerepe, mert legalább egy általános körképet ad arról, hogy mi várható ott, ahol majd egyszer sétálni szeretnénk. Az más kérdés, hogy egy olyan városban, ahol gyakorlatilag sétatávolságra vannak a stílusban teljesen eltérő látnivalók. Mondjuk az jó kérdés, hogy akar-e majd egy turista a Rottenbiller utca rotty állapotban lévő házai környékén sétálni, de legalább most már azt is tudja, ha nem.

Budapesten egy tucatnyi különböző városnéző-buszos szolgáltatás működik, mi a Programcentrum buszai mellett döntöttünk, amit most nem a reklám miatt írok le, hanem azért, mert a héten megrendezett Budapest Essentials városi fesztivál bérlete mellé egy ingyenes buszút jár, szóval magyar ember ha esetleg szeretne ugrálni Todd Terjére és DJ Koze-ra, akkor megvan a lehetősége, hogy ugyanazzal a jeggyel elmenjen szétnézni a fővárosban. A Premier Tours két különböző útvonalat üzemeltet, régi Ikarusz-buszokkal, az egyik a Dunaparton pöfög mindkét oldalon, a másik pedig a belvárosból a Hősök tere-Városliget útvonalon cikázva átmegy a Várba és a Citadellába. Vagyis pont most változott a rendelet, és egyszerre összesen nyolc darab turistabusz tartózkodhat a Várban, szóval ezt a kört most kihagyják.

A jegy mellé jár egy ingyen gulyás a szerencsétlen logója miatt általam folyamatosan NKA-nak hívott Nika étteremben, egy ingyen feles a Fogasházban, ingyen hajóút a Dunán, árengedmény egy goth ruhaszalon áraiból, és egy vastagabb kuponfüzet, mint a pénztárcám. Kíváncsi vagyok, hogy ki az a turista, aki az összeset lehasználja ezekből, de már akkor ki is találtam, hogy miről írok legközelebb egy cikket.

A hop on/hop off-modell lényege egyszerű, vesz az ember egy fix áras jegyet, aztán azzal annak a társaságnak a buszaival körbe-körbe utazhat az adott napon. Ehhez járnak a kuponok, plusz van egy kis doboz, amiben egy rakat nyelven lehet hallgatni információkat Budapestről. De az idő nagy részében a kilencvenes évek elejét idéző smooth jazz szól. Szóval ha valaki át szeretné élni, hogy milyen egy ilyen busszal menni, akkor indítsa el ezt a mixet:

És képzelje el, hogy a dugóban döcög a Széchenyi téren. Mesés! Tényleg az! Mintha beültem volna egy négykerekű, alulról bizsergető Quarelin-ágyba, ahol semmi dolgom nincsen, mint odafigyelni egy csomó hülyeségre a város utcáin. Jó, nekem megvolt az az előnyöm, hogy egyáltalán nem éreztem kötelezőnek, hogy elővegyem a telefonomat, amikor a fülesben megszólalt a hang, hogy mi látható a bal oldalon, hanem például tudtam bámulni azt a férfit, aki az Andrássy úton bőrmellényben, és szintén bőrből készült rövidnadrágban biciklizett úgy, mintha egyik fétisklubból a másikba szeretett volna eljutni a legkörnyezetkímélőbb módon. Vagy azt, hogy a budapesti autókba egy emeletes buszról nagyon könnyű bekukkolni. 

A legjobb érzés mégis az volt, hogy közlekedek Budapesten, de valójában nem is. Haladok folyamatosan, de nem megyek sehova. Úgy üldögélek egy járművön a belvárosban, hogy nem kell sehova sietnem, nem kell azzal törődnöm, hogy valaki egy fékezésnél belefejel a hónaljamba, vagy hogy az előttünk csoszogó beerbike miatt elkések-e valahonnan. Kevés lehetőség adatik meg, hogy intézményes, és viszonylag normális keretek között körbe lehessen buszozni úgy a belvárosban, hogy ne legyen kellemetlen az élmény.

Fel lehet ülni a 9-es, vagy 105-ös buszokra, amik aztán olyan mélyen vágnak keresztmetszetet Budapest különböző szociális körei között, hogy egészen zavarbaejtő, de okosabbak nagyon nem leszünk tőle. Bambulhatunk kifele a 4-6-os vonalán  is, és végignézhetjük, hogy a még mindig elég jó dunai kilátás mellett hogyan lett minden második körúti üzlethelyiségből ugyanaz a fantáziátlan, jellemtelen kocsma. Egyedül a BKK dunai hajójárata került közel ehhez az élményhez, arra sem azért ül fel egy ember, mert 10 percen belül benn szeretne lenni a munkahelyén, hanem mert andalogni akar a fővárosban, amit akkor olyan szemszögből nézett meg, ahonnan ritkán látni azt.