Iván
18 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Ja, hogy teljesen elborult sör? Akkor kettőt kérek

5K8A0479
2019.05.26. 12:39

Ha egy kétnapos sörfesztiválra napi 60 főzdét és 120 sört, vagyis a két napra összesen 240-féle sört ígérnek, akkor az ember nem nagyon vetheti bele magát csak úgy a kóstolás önfeledt óráiba, hanem nyilván alapos tervezéssel vág neki az egésznek, és addig nézegeti a söröket tartalmazó listát, számol folyadékmennyiség és idő viszonylatában, hogy darabszámra és fajtára is elég nagy merítést, ugyanakkor kellő változatosságot kapjon.

A folyamat közben kicsit úgy éreztem magam, mintha arra vállalkoznék, hogy a lehető legkisebb idő alatt érintsem New York metróhálózatának minden állomását. A hatékony, már-már túl tökéletes terv meg is volt a 2019-es Budapest Beer Weekre (BPBW), hogy aztán nagyjából a hatórás kóstolás első negyedórájában boruljon minden, amikor a mellettem beszélgetőktől elkapok egy mondatot:

Na, az annyira savanyú, hogy letépi az arcodat.

Nincs választás, egyből meg is kell kérdezni, mi is az – a Magic Rock angol főzde Violaceous sourje volt, ami egy hordóérlelt áfonyás, szedres sör, és sem az alkalmi promóját, sem a nevét nem hazudtolta meg, tényleg összerántotta az ember fejét, mint egyfajta mikro feketelyuk.

A nagy terv persze itt borult, mert hát egy rövidke leírás alapján nem volt kiemelkedően vonzó ez a sör, de egy jó időben elkapott mondattal máris átalakult minden. (És még hány ilyen várt ránk ezután.)

Váratlan helyzetbe persze csak akkor kerül az ember, ha tudatosan alálő a célokkal, vagy ha nem mondjuk budapesti kézműves sörös scéna egyik ismertebb figurájának logikáját követi: a 120 sörből 22-t már kóstolt korábban, marad 98, és azt végig is tesztelte a nap végére robot módjára, de olyan, kevésbé metodikusan haladó ismerősbe is belefutottunk, akinek egy nap 64 sör fért bele az idejébe.

Mi végül Németh Péter fotós kollégával 65 sörrel zártuk a két napot, ami szerencsére nem verseny volt, igaz, nem is annak szánták. Sokkal inkább egy korai Sziget Fesztivál hangulata volt az egésznek, mindenki jó fej, mindenki ugyanazt szereti, és a sörök mellé még a hangulat is remek.

A baráti hangulatot erősíti az is, hogy a közeg, ha nem is azért van, hogy alkoholizmusba taszítson bárkit, de mondjuk úgy, fogyasztóbarát. Kezdve az önkéntesként beugró pultosoktól az akár a világ végéről (mondjuk Új-Zélandról) ideutazó sörkészítőkön át a mezei kóstolókig, akiket ha egy izgalmasabb színű sört a kezében megpillantva leszólítunk, azonnal útba igazít, hogy hol és mit is kell keresni. Nincs semmi sznobulás, senkit nem zavar, ha a decis poharára kicsit több hab került, mint kellett volna, már csak azért sem, mert a decis adagolást nagyjából senki nem tartotta.

Ezért is volt teljesen értelmetlen a tervezés, ami végül csak egy nagyjábóli iránymutatásra volt jó, egy barackos sour csapoltatása közben úgyis feltűnik, hogy a szomszédos főzdénél van mondjuk egy hidegkomlózott lager, amit nem szúrtunk ki korábban, és aztán az sem maradhat ki.

Az ismerkedésre inkább a sörökkel volt idő, a készítőkkel magukkal nem, már csak a mennyiség miatt is. Többen mondták, hogy tavaly, amikor azért valamivel kevesebb főzde volt kint, több kérdést kaptak a kóstolóktól, bár azt mindenki elismerte, hogy fordított helyzetben ők is inkább a kortyolgatást és sorban állást, és nem a beszélgetést választották volna.

Anyukámmal jöttem, együtt főzzük a sört otthon

Izgalmas arcokból azért így sem volt hiány, és ha már más nem annyira beszélgetett, legalább nekünk volt alkalmunk a legfeltűnőbb figurákat feltartani egy kicsit. Ott volt például az orosz főzde, ami a híres anarchista forradalmár, Mihail Alekszandrovics Bakunyin nevét vette fel. Már csak azért is, mert a Bakunyinról elnevezett utcában van a főzdéjük, de az sem hátrány, hogy ideológiailag is azonosulni tudnak névadójukkal. Ez a sörökön nem látszik meg, legalábbis nem voltak elborultabbak, mint bármi más.

A gyors beszélgetések azért megérték, így derült ki például, hogy van főzde, pontosabban sör, aminek ezer literjéhez száz kiló kókuszt használtak el, cserébe a főzde két hétig kókuszszagú volt, nagyjából, mint egy testápoló. A két nap alatt vagy három kókuszos stoutot próbáltunk, de igazán komolyan ebből jött csak át az íz (Zichovec-Imperial Stout 20 Coconut).

De nem mindenkinél az íz az úr, illetve nem csak. a 60 főzde közül az egyik legérdekesebb a vad élesztőkkel dolgozó holland Tommie Sjef volt, aki nem mással, mind anyukájával érkezett a Dürerbe. Sjef kapcsán az a legenda, hogy előbb főzött söröket, mint hogy legálisan fogyaszthatta volna őket, de amikor rákéredztünk, elővigyázatosságból csak annyit mondott, hogy 18-19 évesen kapott rá a sörfőzésre, illetve a sörrel való foglalkozásra. 

Tommie Sjef édesanyjával és a két szombati söre
Tommie Sjef édesanyjával és a két szombati söre
Fotó: Nemeth Sz. Péter

Eredetileg egy gose (sós, savanyú, többnyire búzasör) indította el az útján, és elsőre nem is a sörfőzés érdekelte, hanem az, hogy mások főzeteit keverve még érdekesebb ízeket alkosson meg. aztán rájött, hogy egyszerűbb, ha ő maga főzi meg az alapokat, amiket aztán nekiáll keverni, de a főzés után az erjesztéshez szigorúan fahordókat használ, hogy a lehető legjobb ízeket kapja. Ebben a családtagjai is besegítenek – egyébként segédfőzőként dolgozik egy holland főzdében –, a legnagyobb segítsége pedig anyukája, aki a BPBW-n is lelkesen öntögette a söröket Sjef mellet – szigorúan csak üvegből, a 60 kiállító közül ő volt ugyanis az egyetlen, aki nem csapolt söröket hozott magával.

A 60 főzdéből 49 volt külföldi, és ez az arány a közönségre is igaz volt. Az egyik pillanatban például egy holland srác lépett oda hozzám hogy belenézhessen a telefonon követett F1-időmérőbe Max Verstappen miatt, a következőben meg már egy német mikrobiológussal dumálunk, aki amúgy Berlinben épp egy főzdében dolgozik, és ide is inkább szakmai, sem mint fogyasztói szempontokból érkezett. A külföldiek között ez egyébként elég jellemző volt, elég sok kisebb csoportot láttunk egyenpólóban ilyen vagy olyan főzde képviseletében.

Hogy a fogyasztás közben ne legyen baj, a Dürer oldalsó bejárata mellett háromféle kajás hely segített a felszívódásban, bent pedig mindig volt, ami fokozza a hangulatot. A közönséget, pontosabban a tetoválások és favágószakállak arányát nézve simán lehetnénk egy német hardcore fesztiválon is, amit a hangszórókból üvöltő zene is alátámaszt. Többnyire, merthogy a zenei körítés a sörökhöz hasonlóan elég sokszínű, az egyik pillanatban még lángra gyújtott nagybőgőn megy a zene, alig valamivel utána pedig a Csillag születikből ismert Maybe It's Time megy unplugged verzióban, legalább akkora sikerrel.

5K8A0764
Fotó: Németh Sz. Péter

Jó, jó, de mi fogott meg?

65 sörből elég nehéz élmezőnyt hirdetni, már csak azért is, mert nyilván mindenki a legjobbnak, legizgalmasabbnak tartott sörével érkezett a BPBW-re. A fent már említett, irtó savanyú Magic Rock mellett a savanyítási harcban élen járt a finn CoolHead főzde Deep Double Stoned nevű berliner weisséje, ami a savanykássága mellett az egyik leggyümölcsösebb verzió volt a fesztiválon, át is jött belőle a rengeteg belefőzött barack és sárgabarack, nagyjából mintha egy szénsavas, alkoholos baracklevet kapott volna az ember krémes formában a laktóz miatt.

A most nagyon divatos India Pale Ale (IPA) és New England IPA vonalon az amerikai Finback Premium IPA-ja és az angol Brew By Number 85|Triple IPA-ja nyerte nálunk a versenyt, mindkettő pontosan olyan frissítő és erősségű volt, amilyennek egy IPA-nak lennie kell, bár az csak tovább segített volna rajtuk, ha pénteken kicsit melegebb lett volna, akkor ugyanis minden hasonló jobban csúszik.

Az IPA és a sour világát keverte a North és a Boxcar fehér húsú barack, áfonyás sour IPA-ja, ami két sör keveréséből jött össze, az egyiket 2 tonna gyümölcs hozzáadása után savanyították, a másikat hidegkomlózták, majd a kettőt összeöntve egy szájösszerántós, mégis frissítő egyveleget kaptak, és a színe sem rossz.

Szintén az elborult kísérletezés eredménye lett a coloradói WeldWeks Neapolitan Ice Cream Sour névre keresztelt jégkrémes sourje, aminek első, de második hallásra sincs semmi értelme, a készítői is pont azért csinálták meg, hogy mindenki elképedjen a hallatán, csokis, vaníliás epres kezdet után ugyanis milkshake IPA, és nem sour szokott lenni a mondat vége – a kísérlet viszont valahogy mégis működik.

De ha már milkshake IPA – a román Bereta péntekre ígérte, végül szombaton verte csapra a Safe Spot Landing nevű sörét, ami annyira kellemesen csúszós volt, hogy eszembe sem jutna Nigel Farage-hoz vágni, ha szembe jönne bármelyik utcán.

A pénteki, félig esős, félig borongós nap hangulatában jobban kedvezett a sűrű, tömény, erős stoutoknak, mégis szombaton jött a nyertes a Siren Odyssey 009-vel, ami bourbonös hordóban érlelt, sherrys hatású stout keveréke egy vörösboros hordóban érlelt könnyedebb saisonnal, hogy jobban csússzon. Hasonlóan furcsa kísérlet lett a norvég Austmann Muzzle Flash söre, ami egy csilis, sós feketeribizlis gose. Sokan próbálkoztak a csilivel, leginkább stoutokkal, de mégis ebből a gyümölcsös, könnyed sörből jött át legjobban a csípős íz. Ha maradnánk a hagyományosabb stoutoknál, akkor a WeldWerks Fudgy Grahamsje vitte a prímet a szájat egyből kitöltő sűrű, mégis selymes ízével, amitől olyan volt az egész, mintha egy rettentő jó minőségű csokistejet inna az ember.

A felsorolást persze napestig folytathatnánk a már-már borscsra hajazó céklás gose-zal, amibe még rózsaborsot is tettek (Beet Blood), vagy a borra hajazó ízhatásokkal, vagy a már tényleg borba hajló barley wine-okkal (árpabor), de ha mindent leírunk, nem lenne értelme a fesztiválnak.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!