Mihály
2 °C
16 °C

Ja, hogy teljesen elborult sör? Akkor kettőt kérek

5K8A0479
2019.05.26. 12:39

Ha egy kétnapos sörfesztiválra napi 60 főzdét és 120 sört, vagyis a két napra összesen 240-féle sört ígérnek, akkor az ember nem nagyon vetheti bele magát csak úgy a kóstolás önfeledt óráiba, hanem nyilván alapos tervezéssel vág neki az egésznek, és addig nézegeti a söröket tartalmazó listát, számol folyadékmennyiség és idő viszonylatában, hogy darabszámra és fajtára is elég nagy merítést, ugyanakkor kellő változatosságot kapjon.

A folyamat közben kicsit úgy éreztem magam, mintha arra vállalkoznék, hogy a lehető legkisebb idő alatt érintsem New York metróhálózatának minden állomását. A hatékony, már-már túl tökéletes terv meg is volt a 2019-es Budapest Beer Weekre (BPBW), hogy aztán nagyjából a hatórás kóstolás első negyedórájában boruljon minden, amikor a mellettem beszélgetőktől elkapok egy mondatot:

Na, az annyira savanyú, hogy letépi az arcodat.

Nincs választás, egyből meg is kell kérdezni, mi is az – a Magic Rock angol főzde Violaceous sourje volt, ami egy hordóérlelt áfonyás, szedres sör, és sem az alkalmi promóját, sem a nevét nem hazudtolta meg, tényleg összerántotta az ember fejét, mint egyfajta mikro feketelyuk.

A nagy terv persze itt borult, mert hát egy rövidke leírás alapján nem volt kiemelkedően vonzó ez a sör, de egy jó időben elkapott mondattal máris átalakult minden. (És még hány ilyen várt ránk ezután.)

Váratlan helyzetbe persze csak akkor kerül az ember, ha tudatosan alálő a célokkal, vagy ha nem mondjuk budapesti kézműves sörös scéna egyik ismertebb figurájának logikáját követi: a 120 sörből 22-t már kóstolt korábban, marad 98, és azt végig is tesztelte a nap végére robot módjára, de olyan, kevésbé metodikusan haladó ismerősbe is belefutottunk, akinek egy nap 64 sör fért bele az idejébe.

Mi végül Németh Péter fotós kollégával 65 sörrel zártuk a két napot, ami szerencsére nem verseny volt, igaz, nem is annak szánták. Sokkal inkább egy korai Sziget Fesztivál hangulata volt az egésznek, mindenki jó fej, mindenki ugyanazt szereti, és a sörök mellé még a hangulat is remek.

A baráti hangulatot erősíti az is, hogy a közeg, ha nem is azért van, hogy alkoholizmusba taszítson bárkit, de mondjuk úgy, fogyasztóbarát. Kezdve az önkéntesként beugró pultosoktól az akár a világ végéről (mondjuk Új-Zélandról) ideutazó sörkészítőkön át a mezei kóstolókig, akiket ha egy izgalmasabb színű sört a kezében megpillantva leszólítunk, azonnal útba igazít, hogy hol és mit is kell keresni. Nincs semmi sznobulás, senkit nem zavar, ha a decis poharára kicsit több hab került, mint kellett volna, már csak azért sem, mert a decis adagolást nagyjából senki nem tartotta.

Ezért is volt teljesen értelmetlen a tervezés, ami végül csak egy nagyjábóli iránymutatásra volt jó, egy barackos sour csapoltatása közben úgyis feltűnik, hogy a szomszédos főzdénél van mondjuk egy hidegkomlózott lager, amit nem szúrtunk ki korábban, és aztán az sem maradhat ki.

Az ismerkedésre inkább a sörökkel volt idő, a készítőkkel magukkal nem, már csak a mennyiség miatt is. Többen mondták, hogy tavaly, amikor azért valamivel kevesebb főzde volt kint, több kérdést kaptak a kóstolóktól, bár azt mindenki elismerte, hogy fordított helyzetben ők is inkább a kortyolgatást és sorban állást, és nem a beszélgetést választották volna.

Anyukámmal jöttem, együtt főzzük a sört otthon

Izgalmas arcokból azért így sem volt hiány, és ha már más nem annyira beszélgetett, legalább nekünk volt alkalmunk a legfeltűnőbb figurákat feltartani egy kicsit. Ott volt például az orosz főzde, ami a híres anarchista forradalmár, Mihail Alekszandrovics Bakunyin nevét vette fel. Már csak azért is, mert a Bakunyinról elnevezett utcában van a főzdéjük, de az sem hátrány, hogy ideológiailag is azonosulni tudnak névadójukkal. Ez a sörökön nem látszik meg, legalábbis nem voltak elborultabbak, mint bármi más.

A gyors beszélgetések azért megérték, így derült ki például, hogy van főzde, pontosabban sör, aminek ezer literjéhez száz kiló kókuszt használtak el, cserébe a főzde két hétig kókuszszagú volt, nagyjából, mint egy testápoló. A két nap alatt vagy három kókuszos stoutot próbáltunk, de igazán komolyan ebből jött csak át az íz (Zichovec-Imperial Stout 20 Coconut).

De nem mindenkinél az íz az úr, illetve nem csak. a 60 főzde közül az egyik legérdekesebb a vad élesztőkkel dolgozó holland Tommie Sjef volt, aki nem mással, mind anyukájával érkezett a Dürerbe. Sjef kapcsán az a legenda, hogy előbb főzött söröket, mint hogy legálisan fogyaszthatta volna őket, de amikor rákéredztünk, elővigyázatosságból csak annyit mondott, hogy 18-19 évesen kapott rá a sörfőzésre, illetve a sörrel való foglalkozásra. 

Tommie Sjef édesanyjával és a két szombati söre
Tommie Sjef édesanyjával és a két szombati söre
Fotó: Nemeth Sz. Péter

Eredetileg egy gose (sós, savanyú, többnyire búzasör) indította el az útján, és elsőre nem is a sörfőzés érdekelte, hanem az, hogy mások főzeteit keverve még érdekesebb ízeket alkosson meg. aztán rájött, hogy egyszerűbb, ha ő maga főzi meg az alapokat, amiket aztán nekiáll keverni, de a főzés után az erjesztéshez szigorúan fahordókat használ, hogy a lehető legjobb ízeket kapja. Ebben a családtagjai is besegítenek – egyébként segédfőzőként dolgozik egy holland főzdében –, a legnagyobb segítsége pedig anyukája, aki a BPBW-n is lelkesen öntögette a söröket Sjef mellet – szigorúan csak üvegből, a 60 kiállító közül ő volt ugyanis az egyetlen, aki nem csapolt söröket hozott magával.

A 60 főzdéből 49 volt külföldi, és ez az arány a közönségre is igaz volt. Az egyik pillanatban például egy holland srác lépett oda hozzám hogy belenézhessen a telefonon követett F1-időmérőbe Max Verstappen miatt, a következőben meg már egy német mikrobiológussal dumálunk, aki amúgy Berlinben épp egy főzdében dolgozik, és ide is inkább szakmai, sem mint fogyasztói szempontokból érkezett. A külföldiek között ez egyébként elég jellemző volt, elég sok kisebb csoportot láttunk egyenpólóban ilyen vagy olyan főzde képviseletében.

Hogy a fogyasztás közben ne legyen baj, a Dürer oldalsó bejárata mellett háromféle kajás hely segített a felszívódásban, bent pedig mindig volt, ami fokozza a hangulatot. A közönséget, pontosabban a tetoválások és favágószakállak arányát nézve simán lehetnénk egy német hardcore fesztiválon is, amit a hangszórókból üvöltő zene is alátámaszt. Többnyire, merthogy a zenei körítés a sörökhöz hasonlóan elég sokszínű, az egyik pillanatban még lángra gyújtott nagybőgőn megy a zene, alig valamivel utána pedig a Csillag születikből ismert Maybe It's Time megy unplugged verzióban, legalább akkora sikerrel.

5K8A0764
Fotó: Németh Sz. Péter

Jó, jó, de mi fogott meg?

65 sörből elég nehéz élmezőnyt hirdetni, már csak azért is, mert nyilván mindenki a legjobbnak, legizgalmasabbnak tartott sörével érkezett a BPBW-re. A fent már említett, irtó savanyú Magic Rock mellett a savanyítási harcban élen járt a finn CoolHead főzde Deep Double Stoned nevű berliner weisséje, ami a savanykássága mellett az egyik leggyümölcsösebb verzió volt a fesztiválon, át is jött belőle a rengeteg belefőzött barack és sárgabarack, nagyjából mintha egy szénsavas, alkoholos baracklevet kapott volna az ember krémes formában a laktóz miatt.

A most nagyon divatos India Pale Ale (IPA) és New England IPA vonalon az amerikai Finback Premium IPA-ja és az angol Brew By Number 85|Triple IPA-ja nyerte nálunk a versenyt, mindkettő pontosan olyan frissítő és erősségű volt, amilyennek egy IPA-nak lennie kell, bár az csak tovább segített volna rajtuk, ha pénteken kicsit melegebb lett volna, akkor ugyanis minden hasonló jobban csúszik.

Az IPA és a sour világát keverte a North és a Boxcar fehér húsú barack, áfonyás sour IPA-ja, ami két sör keveréséből jött össze, az egyiket 2 tonna gyümölcs hozzáadása után savanyították, a másikat hidegkomlózták, majd a kettőt összeöntve egy szájösszerántós, mégis frissítő egyveleget kaptak, és a színe sem rossz.

Szintén az elborult kísérletezés eredménye lett a coloradói WeldWeks Neapolitan Ice Cream Sour névre keresztelt jégkrémes sourje, aminek első, de második hallásra sincs semmi értelme, a készítői is pont azért csinálták meg, hogy mindenki elképedjen a hallatán, csokis, vaníliás epres kezdet után ugyanis milkshake IPA, és nem sour szokott lenni a mondat vége – a kísérlet viszont valahogy mégis működik.

De ha már milkshake IPA – a román Bereta péntekre ígérte, végül szombaton verte csapra a Safe Spot Landing nevű sörét, ami annyira kellemesen csúszós volt, hogy eszembe sem jutna Nigel Farage-hoz vágni, ha szembe jönne bármelyik utcán.

A pénteki, félig esős, félig borongós nap hangulatában jobban kedvezett a sűrű, tömény, erős stoutoknak, mégis szombaton jött a nyertes a Siren Odyssey 009-vel, ami bourbonös hordóban érlelt, sherrys hatású stout keveréke egy vörösboros hordóban érlelt könnyedebb saisonnal, hogy jobban csússzon. Hasonlóan furcsa kísérlet lett a norvég Austmann Muzzle Flash söre, ami egy csilis, sós feketeribizlis gose. Sokan próbálkoztak a csilivel, leginkább stoutokkal, de mégis ebből a gyümölcsös, könnyed sörből jött át legjobban a csípős íz. Ha maradnánk a hagyományosabb stoutoknál, akkor a WeldWerks Fudgy Grahamsje vitte a prímet a szájat egyből kitöltő sűrű, mégis selymes ízével, amitől olyan volt az egész, mintha egy rettentő jó minőségű csokistejet inna az ember.

A felsorolást persze napestig folytathatnánk a már-már borscsra hajazó céklás gose-zal, amibe még rózsaborsot is tettek (Beet Blood), vagy a borra hajazó ízhatásokkal, vagy a már tényleg borba hajló barley wine-okkal (árpabor), de ha mindent leírunk, nem lenne értelme a fesztiválnak.