Visszaépítsék-e a főváros egykori ékének számító Dunára néző budai palotasort?

Egyre több építészeti-urbanisztikai portálon vetik fel a kérdést a szakértők, hogy a Nemzeti Hauszmann Programban újjászülető királyi várpalota és a budavári Polgárnegyed kapcsán a döntéshozók mikor fogják visszaépíteni a második világháború után megsemmisített vízivárosi palotákat.

Óhajuk nem új keletű. Az I. kerületi önkormányzat felkérésére Potzner Ferenc és a KÖZTI munkatársai már 2010-ben bemutattak egy olyan dokumentációt Koncepcióvázlat a Budai Várnegyed jövőjéről címmel, amely szintén fontos elemként tüntette fel a budai Duna-part egykori palotasorának részleges vagy teljes helyreállítását.

Akkori érvelésük szerint ezeknek az épületeknek a visszaépítése azért is lenne hasznos, az esztétikai értékeken túl, mert a felújítás alatt álló Lánchíd idővel vagy csak gyalogosan, vagy csak közösségi közlekedéssel használható folyami átkelő lenne. A gépjárművek kitiltása előbb-utóbb a Clark Ádám tér régi beépítési karakterének rekonstruálását eredményezné, visszaállítva így a Várnegyed és a Duna között lassan 80 éve megszakított kapcsolatot.

A több mint tíz évvel ezelőtti urbanisztikai elképzelés az energiaválság és a benzinhiány miatt talán most aktuálisabb, mint valaha. 

A várható tervezési és kivitelezési megkötöttségek ellenére valószínűleg sok befektető lát majd abban hasznot, hogy a Lánchíd tövében építse fel Duna-parti nívós szállodáját vagy exkluzív lakásoknak helyt adó társasházát. A szóban forgó hat épületet, amelyből öt közvetlenül a folyóra nézett, két részletben mutatjuk be.

A volt Népjóléti, majd Iparügyi Minisztérium

A jelenleg Lánchíd parknak hívott terület keleti, Dunára kifutó „parcelláján” a második világháború végéig egy impozáns méretű, sarkainál egy-egy apró csúcsíves kupolában végződő bérpalota állt. Ezt a Lánchíd utca 2. szám alatti, egykori háromemeletes épületet ifjabb Barber Ágost és sógora, Klusemann Károly gőzmalom- és sörgyártulajdonosok megbízása alapján 1871 és 1873 között építették fel Knabe Ignác tervei alapján. A saroktornyokkal közrefogott épület szoba- és díszfestéseit Kaszás Márton cége végezte el. A Donáti utca 53. szám alatti sarokház szellemi folytatásaként megépült bérpalota számtalan neves lakóval büszkélkedhetett.

1882-ben bekövetkezett haláláig itt élt többek között báró dr. Fiáth Péter ügyvéd, királyi ügyigazgató, Fejér megye egyik leggazdagabb földbirtokosa, aki többek között az ekkor még az 4443 holdat felölelő 

Az épületnek 1884-ben lett a lakója nemes dr. Lukács László bányatulajdonos, aki kezdetben pénzügy- és belügyminiszterként tevékenykedett, ám 1912-ben ő lett az ország kormányfője. Egy évig tartó miniszterelnöksége idején zaklatott légkör uralkodott az országban. Ekkor történt gróf Tisza István elnöklete alatt a képviselőházi obstrukció kíméletlen elfojtása, a véderőtörvény erőszakos megszavazása és a karhatalommal brutálisan levert budapesti tömegtüntetés elfojtása is, amely 

1886-tól szintén itt hajtotta álomra a fejét dr. Pauler Gyula levéltáros-történész, akadémikus, aki az Országos Levéltár igazgatójaként 1874-ben megreformálta és újjászervezte hivatalát. 

Az Akadémia történeti osztályának elnökeként több szakkönyvet is írt a honfoglalásról. 1896-ban miniszteri tanácsosi címmel tüntette ki Ferenc József osztrák császár, magyar király.

Az első emeleten élt dr. Hensch Andor ezredorvos, neves rovarkutató és báró Andreánszky Gábor országgyűlési képviselő, az Országos Antiszemita Párt egyik vezetője, aki a tiszaeszlári per kapcsán felvetette, hogy tiltani kellene a keresztény–zsidó házasságot. Otthonát második feleségével, báró Rudnay Lenke úrhölggyel és közös gyermekükkel, ifjabb Andreánszky Gábor botanikus paleobotanikussal osztotta meg, aki ősnövénytani vizsgálatainak köszönhetően a XX. század egyik legjelentősebb európai iskoláját teremtette meg.

Pár lakással arrébb a pozsonyi születésű Radnai Béla főiskolai tanár és szobrász élt, akinek zsánerszerű szobrai többek között megtalálhatók a budai Várpalotában és a Parlamentben is. Ebben az épületben látta meg a napvilágot 1901-ben ifjabb dr. Sibelka-Perleberg Artúr közgazdász, szatíraíró, aki Tempefői álnéven számtalant cikket és regényt jegyzett. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) magyar titkárára és 84 társára a kommunista szemléletű bíróság 1948-ban azért szabott ki ötéves börtönbüntetést egy gazdasági koncepciós perben, mert a vád szerint az antifasiszta Sibelka-Perleberg és kollégái

fasiszta csoportként bűnszövetkezetként szabotálták a kisgazda vezetésű agrártárcánál a mezőgazdaság szovjet típusú átalakítását, rendszeresen szót emeltek a beszolgáltatás rendszere ellen, valamint a szakszerűséget és a parasztvédelmet hangoztatva mindig megakadályozták egyes kommunista elképzelések végrehajtását.

Az államhatalom a Földművelésügyi Minisztérium beosztottait okolta azért is, hogy a mezőgazdaságban hiányosan érvényesült a tervszerűség. A közgazdász 1953-ban szabadult a márianosztrai fegyházból.

Az épületbe 1907-ben költözött be dr. Kemény Ferenc főreáliskolai tanár, sportszervező, tanügyi író, humanista békeharcos, aki országos és nemzetközi hírét annak köszönhette, hogy 1894. június 23-án 

1909-tól ideiglenesen, 1920-tól pedig állandó jelleggel szintén a Barber–Klusemann-bérpalota lakója volt nemes Tamásy Árpád honvédtábornok, belső titkos tanácsos, első világháborús hadosztályparancsnok is, aki a lengyelországi Przemyśl-erőd helyettes parancsnokaként sokáig sikeresen védte az orosz támadások ellen a „magyar Verdunt”. A második ostrom után orosz hadifogolytáborba került. Szabadulását követően háborús hősként tisztelték országszerte, felvették a Vitézi Rendbe is. Halála után azonban hamar kiderült, hogy a főtiszt tagja volt a Szálasi Ferenc-féle nyilaskeresztes mozgalomnak is.

Már a Budapesti Önsegélyező Takarékpénztár volt a ház új tulajdonosa, amikor 1911-ben ide költözött nemes ifjabb Hollán Sándor államtitkár, miniszteri tanácsos, a Magyar Államvasutak igazgatója, akit 

Az ő Lánchíd utcai lakásukat vette meg 1916-ban dr. Rassay Károly ügyvéd, a Huszár-kormány politikai államtitkára, később Budapest, majd Szeged nemzetgyűlési képviselője, amelyet két évvel később adott el dr. Rákosi Endre hírlap- és drámaírónak, akadémikusnak, a Blaha Lujza téri (azóta lebontott) Népszínház igazgatójának.

Az épület aljába 1882-ben költözött be a Budapesti Női Ruha Iparszövetkezet. Őket hat év múlva váltotta a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, amelyet 1893-ban fúrt ki a helyéről a Magyar Királyi Államszámvevőszék. Rajtuk kívül szintén itt működött az Országos Magyar Alkoholellenes Egyesület, a Magyar Tisztviselők Takarékegyesülete, illetve az épület pincéjében 1874-től 1907-ig a tíz embert foglalkoztató Heisler Jaroszláv tulajdonolta kő- és könyvnyomda.

Az apró sarokkupolákban végződő saroképületet 1924-ben vette meg a gyógyszerészek anyagi támogatásával foglalkozó Kerpely Mimi Alapítvány, amelyet dr. Kerpely Vilmos néhai gyógyszerész özvegye vezetett. A társadalmi szervezet azonban pár év múlva már annyira elszegényedett, hogy a palotát 1928. november 1-jén megvásárolta központi székházának a Népjóléti Minisztérium. Ekkor helyezték el az épület Duna felőli frontján a folyami erők parancsnokságát is. Pár évvel később a bérpalotába az Iparügyi Minisztérium hivatalai költöztek be.

Annak ellenére, hogy a volt Barber–Klusemann-bérpalota meglepő módon csak 15 százalékos kárt szenvedett Budapest 1944–1945-ös ostromakor, az épületet a kommunista hatalom politikai okok miatt 1948-ban inkább felrobbantatta, azzal az indokkal, hogy

milyen jogon működhetett egyáltalán Horthy fasiszta-klerikális Magyarországában egy népjóléttel foglalkozó minisztérium, ha az országot hárommillió szegény lakta?

A volt Lipthay-palota

A Lánchíd park keleti része alatt ma egy 48-50 személygépkocsi befogadására alkalmas parkoló terül el. A Lánchíd utca 4. szám alatti telek jelenlegi határait a villamosmegálló, a BUBI kerékpárállomása és egy szelektív hulladékgyűjtő fogja közre. Báró Lipthay Béla politikus, Baranya és Pest vármegye főispánja, Jászberény és a Torontál vármegyei Lórántfalva (ma Lovrin) országgyűlési képviselője, az Iparművészeti Múzeum alelnöke 1869-ben bontatta le a korában itt álló két apró házat, hogy a helyükre egy pompás küllemű palotát építtethessen fel. A terveket Unger Emil kezdte felvázolni, amelyet az építész 1873-ban bekövetkezett halála miatt Ybl Miklós fejezett be.

A többszörösen áttervezett háromemeletes neoreneszánsz palota terveit úgy készítették el az építészek, hogy az a Duna felé egy nagyvonalú palazzo, a Lánchíd utca felé pedig egy elegáns bérház képét mutassa. A firenzei mintákat követő épület 1872 és 1874 között készült el. A kellemes küllemű palota udvarának fülkéit szobrokkal gazdagították: a Hűség és a Vendégszeretet című műalkotások Donáth Gyula keze munkáját dicsérték. A palota kivitelezését Wechselmann Ignác cége végezte.

Az ötszintes épület első emeletén alakították ki az ebédlőt és a tálalót, ahonnan egy átjárószobán keresztül a földszinti konyhába lehetett jutni. A két helyiséget csigalépcsőkkel kötötték össze. A vendégszobákat a félemeleten képezték ki, amelyekhez külön melléklépcsőn lehetett feljutni. Bár az épület díszítőfestéseit és az ebédlőterem mennyezetét Barabás Miklós készítette, a bérpalota freskóit már Lotz Károly festőművészre bízta báró Lipthayné Mack Amália.

Az első emeleti díszteremben látható, tizenegy olümposzi istent ábrázoló pannóval (Galathea, Apolló, Bacchus, Hypnos, Demeter, Pán, Ámor, Poszeidón, Zeusz, Pallas, Hermész) 1872-ben lett kész a mester. A többi (a Szatír és a Nimfák, a Művészetek stb.) falkép két év múlva lett kész. Ezek a szekkó-frízek a férfi és a női lakosztályok és a könyvtár közötti folyosókon kaptak helyt. Az aranyozott háttérben elrejtett antik mitológiai ciklusok annyira jól sikerültek, hogy Lotz két évvel később a mai Bródy Sándor utca 4. szám alatti Ádám Károly-házban szinte egy az egyben megismételte, és további munkáiban is gyakran felhasználta ezt a figurasort.

Özvegy báró Lipthayné Mack Amália 1915-ös halálával a firenzei pompájú ingatlan először báró Lipthay Frigyes neves természettudós, majd annak korai halála miatt felesége, gróf Lázár Margit országos hírű nyúltenyésztő kezébe vándorolt. Négy közös gyermekük eközben a trianoni békediktátum miatt Romániához csatolt családi birtokukon maradt, ahol leginkább lótenyésztéssel és konzervgyáruk igazgatásával foglalkoztak. A román hatóságok folyamatos vegzálása miatt a család Bánátban „hátrahagyott” tagjainak többsége 1927-ben döntött a kivándorlás mellett.

A legismertebb gyermekük, a kémkedéssel és a román állam elleni szervezkedéssel megvádolt báró Lipthay II. Béla lepidopterológus, entomológus, muzeológus, ősbotanikus 1944 húsvétján érkezett Budapestre. A vagonokba rakott ingóságaik között ott volt az ekkor már 

A Lipthay-palota Lánchíd utcára néző bérháztraktusa szintén több neves lakóval büszkélkedhetett. Az épület átadásának évében, alig két hónapig volt az ingatlan lakója Reitter Ferenc akadémikus, mérnök, akit az utókor leginkább úgy ismer, hogy a mai Nagykörút helyén futó Pest patakot velencei, amszterdami és szentpétervári mintára hajózható csatornává akarta átalakítani. Bár ez a terve nem valósult meg, neki köszönhetik a fővárosiak, hogy megépültek a rakpartok, Budapest csatornahálózata, illetve az Andrássy út.

1879-től szintén itt élt nemes Szlávy József bányamérnök, koronaőr, Bihar vármegye főispánja, Pozsony város országgyűlési képviselője, az Andrássy- és Lónyay-kormányok földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere, aki 1872-től 1874-ig a Magyar Királyság miniszterelnökeként tevékenykedett. Később az Osztrák–Magyar Monarchia közös pénzügyminisztere, és a dualizmus kori történelem egyedüli magyar politikusaként elnöke volt a képviselőháznak és a főrendiháznak is.

1932-ben bekövetkezett haláláig szintén a palota neves lakójának számított báró dr. Forster Gyula jogász, művészeti szakíró, akadémikus, a Magyar Földhitelintézet vezetője, aki élete során számos épületet mentett meg azzal, hogy műemlékké nyilvánította. Szintén itt élt dr. Förster Jenő történész, levéltáros is, aki azért kényszerült a magyar fővárosba költözni, mert 1918-ban 

Rajtuk kívül ismételten itt hajtotta álomra a fejét Zofahl Gusztáv, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának főmérnöke, Fackh Oszkár közlekedésügyi miniszteri tanácsos és Szotyori Nagy János történész, miniszteri tanácsos, országgyűlési képviselő, a „zseniális székely dilettáns”. A kommün időszaka alatt lett a palota egyik lakásának bérlője dr. Szentirmai Imre latin–történelem szakos tanár, Babits Mihály író-költő kollégája, akinek hat nemzetiszocialista szemléletű, szociológiai témájú könyvét is betiltották 1945-ben.

Az épület viszonylag épségben úszta meg Budapest ostromát. Bár először a németek, majd a szovjetek fosztották ki, teljes egészében, sértetlenül megmaradtak az első emeleti ebédlő mennyezetén látható Benczúr-freskók és a nagyterem falain lévő Lotz Károly-szekkók is. A minimális háborús kár miatt báró Lipthay II. Béla azonnal kérvényezte az ország új urainál a palota műemlékké nyilvánítását, amelyet 1946-ban meg is kapott.

A faliképekből csak a Zeusz, Poszeidón, Demeter, Apolló és Bacchus arcmása maradt az utókorra, illetve a Szatír és a nimfák című vázlat. Az olasz építészeti gyökerekből táplálkozó magyar nemzeti építészet- és kultúrtörténet, illetve a főváros folyóparti látképe így lett szegényebb az értelmetlen rombolás miatt.

Virtuális túránkat innen déli iránya, a Jeruzsálem park felé folytatjuk tovább.

Szavazzon! Ön szerint érdemes replikaként visszaépíteni a budai palotasort?