Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVajna áll nyerésre a TV2-botrányban?
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Október 14-én jelentették be hivatalosan, hogy Andy Vajna cége vásárolta meg a TV2-t, másnap bemutatták az új vezérigazgatót, az ex-RTL-es Dirk Gerkenst, de az ünnepélyes bejelentés után nem sokkal jött Fonyó Károly, hogy álljunk meg egy szóra, ő már két napja megvette a céget egy 2014-ben kelt opciós szerződésnek köszönhetően, és azzal a lendülettel ki is rúgta a korábbi tulajdonos-igazgatókat, Simon Zsoltot és Yvonne Dedericket. Jelen állás szerint tehát két góréja is van a cégnek, az alkalmazottakat azonban csak az egyik gárda, Andy Vajnáék, pontosabban az egyelőre az ő megbízásából az ügyeket vivő Simon-Dederick-kettős tájékozatta pénteken, hogy nem kell pánikba esni, lesz fizetés novemberben is, ők adják.
Sajtóértesülések szerint a bátor köremailezés mögött az áll, hogy miközben Simicskáék az opciós szerződés tudatában csak a megfelelő pillanatra vártak, Simonék kétszer is átalakították a TV2 mögött álló céghálót, az ügyeket intéző ügyvédi iroda mögött álló céget pedig bezárták. Fonyó Károly pénteken azt nyilatkozta az Indexnek, hogy elővásárlási jogát érvényesítette, és a szerződésben szereplő összeget el is utalta, bár azt nem árulta el, pontosan kinek, Simonéknak vagy a TV2 korábbi tulajdonosának, a Pro7Sat1-nak. A német médiagigász a tévét nem közvetlenül Simonnak és Dedericknek adta el 2013-ban, hanem két frissen alapított cégnek, melyek mögött további vállalkozások álltak. Ez bevált módszer egyébként arra, hogy egy cég valós tulajdonosát elrejtsék. Tavaly júniusban Simonék úgy alakították át a céghálót, hogy a TV2 Média Csoportba beolvasztottak négy másikat, köztük azt ami éveken át működtette a csatornát.
Amikor Fonyó bejelentette, hogy a Megapolis Media Zrt.-n keresztül megvásárolta a TV2 Media Group Holdings Kft.-t, azt nem mondta, hogy mit szólt ehhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Márpedig a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény szerint, GVH-engedély kell minden olyan ügylethez, amiben olyan vállalkozáscsoportok koncentrálódnak egy kézben, melyek előző évi árbevétele eléri a 15 milliárd forintot, és van a csoportban két, egyenként 500-500 milliós forgalmat bonyolító cég. A Megapolis négy másik cégben érdekelt, közülük három tavaly bőven 500 millió forint feletti forgalmat bonyolított. A Megapolis és a TV2 érdekeltségei összesen több mint 21 milliárdos árbevételt értek el. Vajna ezzel szemben megkérte a GVH jóváhagyását, és kijelentette, hogy addig, míg azt nem kapja meg, Dederick és Simon vezeti a céget, Dirk Gerkens csak ezt követően ülhet bele a vezérigazgatói bőrfotelbe.
A Népszabadság értesülései szerint egyébként a Fidesz vezető köreiben tudtak arról, hogy Simicska tárgyalásokat folytatott a TV2 megvételéről, sőt, Orbán Viktor miniszterelnököt csütörtök este tájékoztatták a TV2 adásvételével kapcsolatban kialakult bohózatról. A Fidesz egyik vezető politikusa szerint a párt kivárásra játszik, és kívülről szemléli, ki fog a csörtéből győztesen kikerülni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy addig, míg ki nem derül végérvényesen, hogy kié a TV2, az állami hirdetési pénzek elosztásáról és a kábelszolgáltatási díj bevezetéséről szóló döntéseket elhalasztják, hiszen a kormánybarátnak mondott Vajna valószínűleg kapna ilyeneket, míg a kegyvesztett Simicska viszont bizonyára nem.