További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A múlt héten újra feljövőben volt az RTL Klub nézettsége (37,7 százalék), viszont aTv2 gyengült (24,1 százalék) a korábbi eredményekhez képest. A közszolgálati csatorna a Tv2-höz hasonlóan szintén gyengébben szerepelt a múlt héten (5 százalék), a Viasat3 pedig javított korábbi eredményéhez képest (4,8 százalék). Az adatokból egyértelműen az látszik, hogy megbukott a Tv2 őszi nagy rohama, az új műsorok egy része (Cápák, XXL) már meg is szűnt, de a többi sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyedül Joshi Bharat képes megverni az ellen küldött RTL-es celebek délutáni bejelentkezését.
Rekordok és hanyatlások
Két hete a Hal a tortán négy adása (1 millió 265 ezer néző) még húzta magával a Tv2-t, a múlt héten ennek már nyoma sem volt. A legnézettebb műsorok közé csak a reality három adása került be, amit összes tévénéző korosztályból átlagosan 1 millió 236 ezren néztek. A Celeb vagyok, ments ki innen! viszont rekordnézettséget hozott az RTL Klubnak. A show hétköznapi átlagos nézettsége 2 millió 4 ezer nézőt , a hétvégi adásokkal együtt pedig 1 millió 972 ezer nézőt jelentett a csatornának.
A napi versenyben, a kereskedelmi korcsoportban is többször győzött a dzsungelből jelentkező reality a Tv2 főzős műsorával szemben. A Hal a tortán hétfőn és kedden szerepelt a leggyengébben, meglepően alacsony, 20-20 százalékos közönségarányt ért el, amíg a dzsungelben ázó celebek 46,1 és 42,2 százalékot szereztek az RTL Klubnak. Utánuk a Fókusz (39,8 százalék -hétfő; 36,7 százalék -kedd) és a Barátok közt (37,5 -hétfő; 40,7 -kedd) szintén egész héten megtartotta az RTL Klub előnyét.
Az RTL Klub másik kétmilliós nézettségű műsora a szombaton harmadik évadával jelentkező Szombat esti láz volt (2 millió 100 ezer néző). A Popdaráló nézettsége emiatt szintén jócskán visszaesett (958 ezer néző) a korábbihoz képest. (1 millió 722 ezer néző). De a Megasztár közé ékelődött műsort a Tv2 is csak azért tartja, hogy addig is gyűljenek a Megasztár emelt díjas sms-ei, éppen ezért sokkal rosszabbul érintheti a csatornát, hogy a tehetségkutató is kikapott a celebtáncoltatástól. Két héttel ezelőtt a Megasztár döntő két részét még a tévék előtt ülő összes korosztályból először 1 millió 705 ezren, majd 1 millió 679 ezren nézték. A Múlt héten már csak 1 millió 335 ezer és 1 millió 20 ezer néző követte a tehetségkutatót.
A Szombat esti láz viszont a kereskedelmi korcsoportban 40 százalékos nézettséget ért el a Megasztár 28,7 és 26,4 százalékos, meg a Popdaráló 23,6 százalékos nézettségével szemben.
Az RTL Klubnak az Argentínában ázó celebek mellett a Forma-1 közvetítés is nagy nézettséget hozott. Szombaton este és vasárnap délután is 40 százalék körüli közönségarányt ért el a műsor. A késői, este fél tizenkettői kezdés ellenére hasonlóan jól szerepelt a Brazil Nagydíj (39,7 százalék) az RTL Klubon. A rivális kereskedelmi csatornán ekkor a Tökéletes katona ment (18,4 százalék) Jean-Claude Van Damme-mal.
A show kétszer, sorozat sokszor
Az RTL Klub ezen kívül újra műsorra vette a Győzikét és a Fábry show-t. A Tv2 hétfő esti sorozatai: az NCIS- Tengerészeti helyszínelők (32,4 százalék) és a Gyilkos számok (31,7 százalék) lemosták Győzikét (26,2 százalék), a krimihétfő tehát még tartotta magát. A stand up comedyt űző fiatal humoristák (35 százalék) viszont visszanyerték az RTL Klub vezetését a Tv2 Különleges ügyosztályával szemben (25 százalék).
A sorozatok biztos pontot jelentenek a csatornák számára a nézettségi hajrában. A Vészhelyzet (39,5 százalék) és a Grace Klinika (39,2 százalék) már nem éppen új sorozat, mégis sokan követték a dokik életét az RTL Klubon múlt héten kedden. A Tv2 a Menekülés Absolomból című, szintén nem éppen új filmmel rukkolt elő.
A Tv2-n viszont a hétköznap délutáni Joshi Bharat kezd megerősödni: 25 százalék körüli közönségarányával rendre lenyomja az RTL-es dzsungellakó celebek délutáni előzeteseit. Egyedül pénteken délután szerepelt jobban az RTL-es élő műsor (32,4 százalék), mint a lélekbúvár Joshi (23 százalék).
Szerda délután szintén a sorozatoknak köszönhette a Tv2 a vezetést. A House doki (33,5 százalék) és a Született feleségek (34,1 százalék) lenyomta a hüllőhajkurászást a Tv2-n (25,3 százalék). A késő esti Euréka is jobban szerepelt (327 százalék, Tv2), mint Az egység (21,1 százalék, RTL Klub).
Ugyanígy nyerte az RTL Klub a péntek estét. A sorozatok, mint a Miami helyszínelők (38,9 százalék) és a Gyilkos elmék (28,1 százalék) több nézőt érdekelt, mint a Bukott angyal (21,2 százalék).
Kedd estéről vasárnap estére került át a két szőke lány műsora a Tv2-n. A Senorita Szöszi (19 százalék) és a 10! Sztár nem marad szárazon (20,8 százalék) időben is messzebb került egymástól. A kolumbiai kaland délután, míg a celebfikázó műsor este jelentkezik, a Heti hetessel egy időben (32,8 százalék).