Bálint Péter közlése szerint a nagyszínházban egyszerre 633-an foglalhatnak helyet. A nézőtéren páholyokat is kialakítanak, illetve a harmadik emeleti szinten erkélyt építenek - fűzte hozzá.
A földszinti előcsarnokban 144 négyzetméteres, mozgatható elemekből álló stúdió-pódium kap helyet, ott egyszerre 200 néző tekintheti meg az előadást.
A színháztechnikai és a belsőépítészeti munkák előreláthatóan júliusban kezdődnek, de egyes területeken már április végén, május elején megkezdik a munkálatokat.
A generálkivitelező tervei szerint a 10,8 milliárd forintos állami költségvetésből, és a valamivel több mint 3 milliárd forintos közadakozásból épülő színház teljes körű beüzemelését 2002. januárjában megindíthatják.