András, Andor
-3 °C
3 °C

Körmöst kapott a fecsegő kurátor

2008.02.26. 12:01
6 hozzászólás

Van két hírünk is az MTV Közalapítványról, mindkettő ugyanarról szól. Az első: a tévékuratóriumot ellenőrző testület szerint jogsértően járt el Szabó László kuratóriumi tag, amikor még január 16-án élőben közvetítést adott blogunknak a tévékuratórium üléséről, megosztva a nyilvánossággal a tudomására jutott információkat. Akinek nincs kedve végigolvasni, annak eláruljuk a nagy titkot: Szabó azt a hihetetlen nagy titkot jelentette be, hogy a kuratórium eldöntötte: a testület üléseiről készült jegyzőkönyvek február elsejétől felkerülnek a honlapra. Február elsején aztán hiába kerestük a jegyzőkönyveket. Szabót pedig a közvetítés miatt két kurátortársa felnyomta az ellenőrző testületnek. Ebből született az elmarasztalás.

És hogy még szebb legyen a történet, itt a második hír: a kuratórium elnöke, Czeglédi László ma bejelentette: a jövőben a kuratórium közzéteszi az ülések jegyzőkönyvét. Igen, ezt írta meg Szabó is a tudósításában, még január közepén.

A kuratórium egyhangúlag elfogadott javaslata szerint nem minden adat kerül fel a honlapra, a minősített, azaz személyes vagy üzleti titoknak minősülő adatokat nem tennék közzé. Nahát. Hiszen az öt ellenzéki kurátor - köztük az amúgy a korábban a kuratórium nyilvánosságánák határiat feszegető Szabó László is - egyebek között arra hivatkozva nem szavazott egyik tévéelnök-jelöltre sem, mert a pályázók nem válaszoltak határozott igennel arra a kérdésre, hogy készen állnak-e nyilvánosságra hozni az MTV Zrt. összes szerződését. Hammer is azt mondta például, hogy igen, alapvetően minden szerződés legyen nyilvános, lehetnek ugyanakkor ritka kivételek is. Ezek szerint mégis vannak.