Kifogástalan úrihölgyek csáppornója

2015.03.10. 15:08

Új klipet készített a Gustave Tiger, ráadásul pont ahhoz a Sister Sybarite című számhoz, amivel bejutottak A Szám 2015 döntőjébe is. A dalverseny megnyerésére is esélyes zenekar a héten utazik az austini SXSW fesztiválra, az Egyesült Államok legnagyobb showcase rendezvénye. A most elkészült videóban a kúl tagokból álló zenekarból egyedül Szurcsik Erika énekesnő szerepel több másik hölgy társaságában, irodalmi alakoknak öltözve, nagyokat zabálva. De erről hadd beszéljenek részletesebben a készítők.

gt 20.599 10.Still003
Fotó: Gustave Tiger

"Ebbe a videóba eredetileg élőképeket szerettünk volna szép, kosztümös nőkkel, akik könnyen ábrázolható irodalmi alakokat személyesítenek meg, hogy úgy tűnjön, van valami többletjelentése az egésznek. Csak aztán kiderült, hogy ez így azért túlságosan pressziőz egy rockzenekarnak, úgyhogy csáppornóval illetve önfeledt lakmározással tágítottuk az értelmezési horizontot. Végül is lehetne ez afféle fétisvideó is, tehát aki mondjuk arról fantáziál, hogy édességeket és gyümölcsöket zabáló kifogástalan úrihölgyek keverednek vad és nyirkos polipkalandba egy kulturált parfümreklám keretein belül, az itt végre megtalálhatja a számítását" - meséli Szabó Csaba basszusgitáros, és tényleg kicsit nehéz szabadulni a polipcsápokat simogató, szétsminkelt úrihölgyek látványától.

A bizarr koncepció hátteréről Rusek beszél, aki az együttes korábbi videóit is rendezte. "Már nem is emlékszem pontosan, hogy az elmúlt fél évben mennyi ötletünk volt erre a videóra, de megint az utolsó héten sikerült döntenünk a végleges verzióról. Illetve nem is végleges, mert például Dorozsmai Gergőt még a forgatás kellős közepén is sikerült azzal meglepni, hogy akkor most egy teljes jelenetsor kimarad, pedig napokkal korábban kicentiztünk mindent. Ez azért is történhetett meg, mert a konkrét történetmesélés és a teljesen értelmetlen, de mutatós képek egymásutánja engem nagyon fáraszt es untat, és ha valahova a kettő közé célzok, akkor több tér marad improvizációra, ráadásul magunkat és a nézőt sem terheljük feleslegesen."

gustave tiger
Fotó: Gustave Tiger

A hamarosan Amerikában koncertező Gustave Tiger nélkül, de március 14-én tartjuk A Szám 2015 döntőjét, ahol minikoncertekkel egybekötve fellép a Néhai Bárány, Zanzinger és a Bulbs, illetve a Velvet utcazenei tehetségkutatójának győztese, a Band of Streets. A buli végéig van lehetőség szavazni a döntős négy számra (köztük a Sister Sybarite-ra is) hogy kiderüljön, melyik előadóé 2014 legjobb zenei szerzeménye.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

És némi meleg érzést a szívtájék körül.

február 7., 14:58

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.

40 perce

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Egyértelmű választ kaptunk.

február 6., 07:07

  • Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.

február 6., 06:05

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

február 6., 11:26

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Kultúr
Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

február 7., 06:23

  • Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!

február 6., 17:07