Gregorián+popzene? Hallgasd meg a legszörnyűbb és a leggyönyörűbb példákat

2015.07.07. 16:04

Európai zenéjének legalább a fele a gregoriánból nőtt ki (ezért is örülök, hogy nem egy galamb vagy egy kacsa találta ki), szóval a feldolgozósdi elég rég elkezdődött. Minket azonban most kifejezetten csak a gregorián+popzene érdekel. Lehet-e értelmesen hozzányúlni ehhez a műfajhoz, vagy garantáltan olyan takony lesz az eredmény, mint a lakossági jazz esetében, melynek egyetlen értelme, hogy minden igényesnek látszani akaró ember elmondhassa:

tessék, itt egy komolyzene/jazz, amit én is el tudok viselni!

A poszt persze erősen szubjektív lesz, de annyit azért elárulhatok előre, a helyzet nem ilyen rémes, lesznek benne jó zenék is. Amúgy meg gyönyörűen kirajzolódik itt is, hogy a magyar előadók hogyan követték egy kis fáziskéséssel azt, ami épp befutott a nagyvilágban. Kivéve egyet, amelyik szerintem simán megelőzte a nyugatot!

Folytassuk tehát zenetörténeti utazásunkat (ugye ti is követitek Facebookon?) a gregoriánnál maradva, de most kicsit ezeréves távolságból szemlélve. (Ja igen, a gregorián fogalmát kezeljük most kicsit lazán, itt-ott azért becsúszik majd pár többszólamú cucc is.)

Az első gregoriánosítók

A Yardbirds remek zenekar volt, és nem csak azért írom ezt, mert a világ leghíresebb gitárosai közül három is a tagja volt (Page, Beck, Clapton), vagy mert az ilyen mod cuccokat kifejezetten szeretem. Hanem azért is, mert volt egy csomó eredeti számuk, például az 1965-ös Still I'm sad. Bár maga a szám nem feldolgozás, csak átvesz egy kis középkori hangulatot, később sokan feldolgozták a hard rocktól a diszkóig.

És magyarul?

Hogy Szörényi Leventét a Yardbirds ihlette a Szondi két apródjának megzenésítésénél, azt nem én találtam ki, ő maga mesélte egy előadáson. Mondjuk adja is magát az Arany által megverselt téma: egy sok száz évvel ezelőtti gyászoláshoz mi passzolna jobban? A dal Koncz Zsuzsa…Elmondom hát mindenkinek című albumán jelent meg 1976-ban, az egész B-oldalt ez foglalja el rajta.

Ez utóbbiért kicsit morcos is voltam először, mert hát milyen dolog már három témával megúszni egy teljes nagylemezoldalt, de ettől függetlenül jó szám.

HALLgatnám

(Itt a folytatás, mert két részben van feltolva.)

A magyar csúcs

Szörényi néhány évvel később megint elővette a zenei témát, mely itt még tökéletesebben adta magát. Az István, a király rockopera épp a középkorban játszódik, a latin nyelvű dalok témájukban is pompásan illeszkednek a sztorihoz, például Géza temetésénél. Ez utóbbinál egy dalon belül is megjelenik, hogy a népzene (jelen esetben egy széki lassú) a pogány magyarságot, a latin énekek pedig a katolikus nyugatot szimbolizálják.

Nagyon jó kis dal ez, mely nem csak a középkori egyházzene feldolgozásával előzte meg a későbbi nemzetközi trendeket, de a sípos-dudás rockkal is megelőlegezte azt, amit mondjuk a  görögöknél emlegetett Corvus Corax  csinált évtizedekkel később. Mondanám, hogy 

dögös, de azért ez elég hülyén hangzik egy temetési éneknél.

A szuperhit

Szegény Konrad Ruhlandnak, aki éveken át szívós munkával dolgozott a gregorián feltámasztásán, nem volt szerencséje a világhírrel. Először is egy román csóka,  Michael Cretu és barátai csináltak hiper-szuper-giga-mega slágert pár tőle lopott hangmintákból. Az Enigma Sadeness (Part I) című száma 1990-ben akkorát robbant, hogy évekig le se lehetett vakarni a Billboard toplistáiról. Azt sajnos elfelejtették feltüntetni a lemezen a készítők, hogy a számhoz a Capella Antiqua München 1976-os lemezéről nyúlták az éneket. Ami a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy fizetni se fizettek érte.

Négyévi pereskedés után végül Cretuék megegyeztek Ruhlandékkal. Viszont ugyanebben az évben érhette a következő nagy meglepetés szegény régizene-kutatót: hiába a sok éve tartó profi felvételkészítés, helyette egy tök ismeretlen spanyol kolostor teljesen átlagos gregorián lemezére cuppant rá a világ. (De ez már egy másik történet, amiről már írtunk is.)

Na de mi a helyzet az Enigma dalával?

Erős túlzással azt mondhatnánk, hogy egy olyan gesztipéteres izé, és elsősorban nem azért, mert szójáték van a dal címében. Inkább mert pont olyan a produkció, mintha a Gesztié volna. Na jó annál azért jobb, de remélem értitek a hasonlat lényegét. Ha mint üzleti vállalkozás tekintek rá, akkor nagyon ügyes, mondhatni zseniális. Ha a zenét hallgatom, akkor egy egypoénos vicc, annak sem túl erős.

Viszont az mentségére legyen mondva, hogy azt nem sütötte el túl sokszor. Megtették helyette mások (pl. a Delirium egy egészen jól összerakott utánérzéssel, vagy a gyermekkórussal operáló, Santo Domingo de Silos bencéseinek lemezborítóját pofátlanul nyúló, gagyi Elbosco). Ráadásul az Enigma a következő albummal már más vizekre evezett, miközben egyesek (pl. a Magna Canta, vagy a macákkal pózoló, menetelős germán trance-ben utazó E Nomine) teljes életművet építettek a gregoriánkodásra. 

Az azonban vitathatatlan, hogy nekik köszönhető a néhány évvel későbbi nagy gregoriánláz, amikor az eredeti dalokra terelődött a figyelem. Na meg a rémes feldolgozós zenekarok is, amelyeket hallva sokan visszasírták az Enigmát!

És magyarul?

Természetesen némi fáziskéséssel minden nyugaton kipróbált, biztonságos és garantáltan kockázat nélküli trend megjelent a hazai piacon is. Ennek legszebb képviselője a Crystal volt. Náluk kilúgozottabban, jelzésértékűbben és szervetlenebbül senki nem nyúlt világzenéhez Magyarországon. Nem is csoda, hogy szép sikereket értek el. A Gregorián című lemezük idején (2009)  mondjuk már messze nem voltak a csúcson, és hát ezzel se tornászták vissza magukat oda. Ami miatt ez a klip különösen szórakoztató, az a rendezői koncepció: elmentek Kambodzsába, hogy

katolikus szerzeteseknek öltözött statiszták kóboroljanak hindu romok közt

arra a szövegre, hogy "ahogy a felhők közt sólyom száll; úgy repít a szél míg az álmod vár". A fene se érti...

A legalja

Innen lopták az egészet

1994-ben, a nagy gregorian revival évében a világsikerű Benedictine Monks of Santo Domingo Chant című cédéjenek készült egy paródiaváltozata. Az volt a címe, hogy Chantmania, az előadóké pedig: The Benzedrine Monks of Santo Damonica. Pont azt csinálták, amit pár évvel később a német Gregorian, csak sokkal jobban. (Igaz a gregoriánhoz épp olyan kevés közük volt, mint nekik.) De mivel az aktuális slágereket tényleg a capella dolgozták fel, és komor pózolás helyett végig hülyültek, egyáltalán nem futottak be. Mondjuk ezzel a névvel nehéz is lett volna. Csináltak viszont egy nagyon mókás mockumentaryt, ami tiszta Flight of the Conchords fíling, némi egyetemi napok beütéssel. Olyan az egész, mintha az évekkel később megjelent német pózbanda paródiája lenne. Itt egy dal ízelítőnek, de a lényeg a film!

Ha azt mondom pop és gregorián, akkor a legtöbbeknek egész biztos a német Gregorian jut az eszébe. Még ha nem is ismered a nevüket, hallani már egész biztos hallottad őket: ők azok, akik unalmasra játszott popslágereket dolgoznak fel még unalmasabbra, a Last Christmas-től a Voyage Voyage-ig. Az Index kritikusát már a 2001-ben is kiakasztották, és azóta is folyamatosan ontják a lemezeket. 

Egészen elképesztő, hogy hol a teljes lelki békét, hol a borzongató középkori horrort próbálják sugallni a legbugyutább dalokkal is. Pedig ne feledjük, 

ha valaki kapucniban szigorúan morog valamit egy lángoló vödör mellett, az nem annyira gregorián. Inkább gangsta rap.

Az mondjuk elég menő, hogy a klipjeikben egyszer sem röhögik el magukat. 

És magyarul?

Naná, hogy elkészült a magyar verzió is 2001-ben a Honvéd Férfikar tagjaival felturbózva. Az előadó neve és a lemez címe egyaránt Gregorián Mesterek volt, ami nagyon eredeti ötlet, tekintve, hogy a Gregorian zenekar Masters of Chant címmel dobta piacra Szabó család-hosszúságú sorozatát. Na és mi volt az albumon? Gyöngyhajú lány! Vén Európa!! Emberek együttes!!! Nem is folytatom, szívszorítóan szép lemez lehetett, de sikeres sajnos nem volt annyira, hogy folytatás is készüljön belőle. Én mindenesetre egy számát bírtam meghallgatni, azt nagy szeretettel megosztom veletek.

Különösképpen azért, mert az Edda Hűtlenjéhez rejtélyes okból egy gyíkképes klipet fabrikált egy rajongó.

És akkor valami tényleg klassz

A sort hosszan folytathatnánk unalmasabbnál unalmasabb próbálkozásokkal. Ráadásul nem is érintettük a symphonic és gothic metal bandákat, amelyeket sokan szeretnek a gregoriánhoz hasonlítani, valójában azonban elég messze esnek tőle. Vagy épp a hip-hopba átemelt gregorian-dallamokat.

Zárásnak jöjjön inkább valami, ami tényleg klassz: jazz + gregorian. Igen, igen, itt összeér a bevezetőben emlegetett két középvezetői műfaj, a könnyen fogyasztható komolyzene, meg a könnyen fogyasztható szaxofonozgatás, de mit csináljak, ez tényleg jó!

Arról már az előző posztban is esett szó, hogy az első lejegyzése előtt alighanem jóval kötetlenebb műfaj volt a gregorián, s ebben akár a jazzhez is hasonlíthatott. Nos talán ez is eszébe jutott két előadónak, akik a maguk területén a legjobbak közé számítanak: Jan Garbarek szaxofonos, és a régizenében utazó, négy tagú Hilliard Ensemble kamarakórus csinált egy közös lemezt. Az Officium 1994-ben jelent meg, nem sokkal azután, hogy a spanyol bencések letarolták a fél világot a Chant című albumukkal.

Valaki azt írta róla, hogy

ilyen zenét hallgat Coltrane a mennyországban.

Szép, na.

Szemben a legtöbb hangulatátemelővel, ők valóban középkori és reneszánsz dalokat dolgoztak fel. Már ha ezt lehet feldolgozásnak nevezni. Olyan, mintha Garbarek beszállt volna ötödikként a kórusba egy saját finom szólammal. A lemezen leginkább többszólamú muzsikák vannak (köztük egy középkori magyar is!), valódi, egyszólamú gregorián csak egyetlen egy, a 14. track.

És ez az egyetlen egy dal az egész albumon, amit érintetlenül hagytak. Ami végig egyszál ének.

Ennél nagyobb zenei alázatot, vagy hogy szokták ezt nem nyálasan megfogalmazni, nem nagyon hallottam még. De kell az a finoman körbeszaxofonozott, gyönyörű album, hogy ennek a természetes szépsége ragyogjon.

Hallgatnám

Ez itt a teljes album egy lejátszási listán, rejtélyes okból fordított sorrendben feltöltve. A szóban forgó gregorián dal a 14-es számot viseli, vagyis itt a második.

És magyarul?

Ha már Gesztit emlegettük a témában, akkor nem hagyhatjuk ki Dés Lászlót sem. Merthogy ő eredt jó tíz évvel később Garbarek és a Hilliard Enseble nyomába a Balázs Elemér Quartet és a Voces4 Ensemble kíséretében. Szemét, előítéletes figura vagyok, szóval bevallom rosszabbra számítottam. Szerencsére nem vállalkoztak arra, mint a példaképek, a Contemporary Gregorian lemezen nem kutyulódik a kórus és a jazz. Az utóbbi szépen megvárja az előző végét, s aztán reflektál rá. Igazából tök jó kis, könnyen fogyasztható az a pár dal, amit hallottam róla.

Az egész lemezről Navarro írt annak idején kritikát az Indexen.

És szerinted? Jöhetnek a tippek, vélemények a Múltcore Facebook-oldalán, amit amúgy is nagy-nagy szeretettel ajánlok követésre.

Van, amelyiktől rosszul leszek, van, amelyiktől röhögnöm kell, és van, amelyiktől tátva marad a szám, olyan csodálatos

Posted by Múltcore - zenetöri az Indexen on 2015. július 7.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!