Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Hogyan pletykálkodtak a francia nők az 1500-as években? Milyenek lehettek a reneszánsz Párizs utcazajai? Hogyan káromkodtak a katonák az ágyúdörrenések és a lándzsások rohama közben? Nem mondom, hogy pontosan ismerjük ezeknek az eseményeknek minden hangját. De ahogy festmények megőrizhették a látványt, úgy néhány zenedarab megőrizhette a hangokat. Vagy legalábbis a hangulatot.
Mindezt egy Clément Janequin nevű fickónak köszönhetjük.
Az 1500-as évek legnépszerűbb műfaja, amit legtöbbször saját maguk szórakoztatására énekeltek az emberek, a pajkos madrigál volt egész Európában. Kivéve a franciáknál, nekik más szavuk volt erre, megmaradtak a jól bevált chanson kifejezésél.
Ezeknek párizsi chansonoknak a leghíresebb szerzője Clément Janequin volt. Állítólag maga Josquin des Prez, a zene fejedelme volt az egyik mestere. Nagy világfi lehetett, és nem csak az arcképe alapján gondolom: királyi állása és egész Európában játszott ellenére is szegényen halt meg 1558-ban.
A legismertebb művei azok a darabok, amelyekben környezetének hangjait örökíti meg. Halljunk pár példát!
Elég régi téma: már a középkorból is vannak madárhangutánzó dalok, a legtöbben persze a kakukkolást építették bele a dalaikba. Ez a madár is megszólal sok egyéb közt a Le chant des oiseaux-ban, mert helyenként olyan, mint valami XX. századi filmzene. Az igazi csivitelés úgy a 2. perc körül kezdődik. Bár nem ez a legjobb felvétel róla, ez a videó sokat visszaad az egykori madrigáléneklés hangulatából – persze azért látszik, hogy az almaevést csak imitálni lehet éneklés közben.
Ez is remek lehetőség mindenféle zajok bemutatására: vágtatás, kürtölés, na meg leginkább vad kutyacsaholás (szintén úgy a 2. perctől).
Bár olyat már középkori motettában is láttunk, hogy valaki belekomponálta a kofalármát egy szólamba, de itt gyakorlatilag csak az utcai kiáltozásokból építkezik a mű.
Ez az, amit Weöres Sándor 400 évvel később hasonlóképp hangulatfestett:
Juli néni, Kati néni - letye-petye-lepetye!
Nem véletlen, hogy abból a versikéből is több kórusmű született. De a témában talán ez volt a legelső:
Clément Janequin legismertebb műve mind a mai napig, de az 1500-as években is az egyik legnépszerűbb zenemű volt. Az 1515-ös csatának állít emléket, amikor Milánó közelében a franciák elverték a svájciak seregét. Annak ellenére, hogy a győztes oldalon is több ezren haltak meg, meglehetősen vidám dal, mely sorra veszi a csata hangjait. Fanfárokkal indul, ahol a a sereget hívják össze, aztán a második fele a a csata hangjaival folytatódik lövésekkel, kiáltásokkal, a sebesültek jajgatásával, a győztesek örömujjongásával.
Igaz csatákról korábban is születtek dalok (Heinrick Isaacé szerepelt is a sorozatunkban), de azok legfeljebb a katonazenét szőtték bele a művekbe. A la Guerre azonban épp azért volt nagy siker egy évszázadon át, s aztán évszázadokkal később is minta, mert a valódi csatazajokat dolgozott fel. Ne meg mindenek előtt azért mert a végeredmény is élvezetes lett.
Bocsánat a kemény szavakért, mentségemre legyen mondva, hogy a vers költője, Kálvin János társa, a református zsoltárok fordítója, Clément Marot is így fogalmaz rövid versében.
A lényege, hogy a lusta és kövér barát szerzetesi cellájába rendel egy utcalányt, aki már átpréseli fejét, mellét és kezeit a rácson, ám az atya legnagyobb bánatára a feneke sehogy nem akar beférni.
Hogy miért érdekes ez a versike nekünk? Mert az 1500-as években elterjedt párizsi chanson nem csak a hangutánzásról szólt. Ezt a költeményt Pierre Certon zenésítette meg:
Marot nem csak zsoltárokat fordított és pajkos történeteket írt, hanem igazi szerelmes verseket is költött. A párizsi chanson másik legnagyobb zeneszerzője, Claudin de Sermisy is egy ilyenből írta legismertebb slágerét:
A párizsi chansonok a korabeli Magyarországra is eljuthattak. II. Ulászló felesége, a francia Candele-i Anna igen művelt volt zeneileg, saját kórust tartott fenn. Volt honnan hozni a zenei műveltséget: testvérének, Jean de Foix, bordeaux-i érseknek a szolgálatában állt maga Clément Janequin is. Nem véletlen, hogy a többször emlegetett Jagelló-lemezen is szerepel egy Claudin de Sermisy-darab.
Most pedig intsünk búcsút Franciaországnak és jöjjünk haza egy kicsit: a következő részben a reneszánsz kor magyar Jimi Hendrixével folytatjuk!
Érdekel a zenetörténet? Kövesd a Múltcore-t a Facebookon!
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon