Nem nyomoz a rendőrség Avicii halála ügyében
Az ománi rendőrség szerint nem merült fel bűneset gyanúja Avicii halála ügyében, ezért nem indítanak bűnügyi eljárást - tudta meg az AFP hírügynökség.
A 28 éves dj-t, eredeti nevén Tim Berglinget pénteken találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban. Azóta két igazságügyi orvos szakértői vizsgálatot is elvégeztek rajta, amik alapján azt közölték a sajtóval, hogy "teljesen biztosak vagyunk benne, hogy nem történt idegenkezűség".
Avicii nagyon fiatalon híressé vált, az éjszakai élet korán beszippantotta, emiatt rég óta gondok voltak az egészségével, és 2016-ban vissza is vonult a dj-zéstől.
![Avicii a 2013-as Balaton Soundon](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1992/19921/199213/19921369_8d845578d5e5d22244d017095ce134f7_wm.jpg)
A legutóbbi hírek szerint súlyos hasnyálmirigy gyulladásban szenvedett a túlzott italfogyasztás miatt, de 2014-ben kivették már az epehólyagját és a vakbelét is, ezután le is mondott pár fellépést, hogy felépüljön.
Az egyik legjobban fizetett, és legismertebb dj-producer volt, egyedül képes volt megtölteni arénákat a turnéjával már a húszas évei elején. A leghíresebb számai a Wake me up, a Hey brother vagy a Levels voltak, és dolgozott együtt Madonnával, a Coldpay-jel vagy Rita Orával is. Kétszer nyert az MTV Music Awardson, és kétszer jelölték Grammy-díjra. Halála előtt pár nappal jelölték a Billboard Music Awardon a legjobb dance/elektronikus album kategóriában az Avicii (01) című albumát.
A menedzsere szerint nehéz volt visszafogni, hogy ne tegye magát tönkre, erről többet itt olvashat.
Rovataink a Facebookon