Közel három óra színtiszta popzenei hangszennyezés vár ránk ma este. Tartsanak velünk, mert csak egyszer egy évben lehet ennyi teljesen érthetetlen popzenei produkciót látni egymás után. Az este műsorvezetői Sixx, Kovács Dávid és jómagam. A jó ízlést reméljük mindenki kicsit elrakta a fiókba, mert ma este semmi szükség nem lesz rá.
:DDDDDDDDDDDDD
2009-ben ő nyert és állítólag mindenki ismeri.
Mert bazdmeg, üveghangon tolta a végét!
és vége ennek a borzalomnak, kitartást mindenkinek!
A belét is kiénekli, de nekünk csak a fejünk fáj tőle a szerkesztőségben
aki ilyen zenét hallgat magától? Így berakja otthon és csettint egyet, hogy igen, ez a fejhangon éneklés hiányzott ennek a bágyadt délutánnak. Ha létezik ilyen ember, kérem keressen fel!
Van egy nyamvadt operaénekes. Most az észtek tartották ezt jó ötletnek, pedig a románok már évekkel ezelőtt kimaxolták ezzel.
HOGY VAGYTOK, GYEREKEK?
De már vagy hat "inspirációs" forrást vélek felfedezni benne.
Annak a PVC-mellénynek nem sok értelmét látom rajta.
A méltán elfeledett Blue nevű brit fiúzenekar egyik tagjára emlékeztet.
Mármint akit a litván lány megölelt.
hogy a litván énekese dala mintha érintené a tömeg migráció témáját.
Egy hálóinges kis nő fekszik a földön és motyog valamit nagyon érzelmesen. Úgy énekel, ahogy az alterben utazó kiscsajok 99 százaléka. AZ AWS MEGESZI REGGELIRE.
biztos sok Lana Del Rey-t hallgat.
Nézzük meg, mennyire bízunk a mi kis fiainkban:
Állítólag ezt jelenti a szlovén versenyző számának címe. És ezt mondom én is a számot hallgatva: köszönöm, nem.
már ott is tudnak 2011-es Diplo-számokat írni.
SPOILERKIRÁLY.
Úgy néz ki idén sokkal menőbb anyanyelven énekelni, mint angolul. Mondjuk tök mindegy, mert úgyis arról énekel mindenki, hogy szerelmes.
Elon Muskot kérnénk, hogy most ne nézzen ide.
Hát ezért kár volt ezt a béna dalt meghallgatni, még csak minipetting sem volt.
Mielőtt még jobban belemerülnénk a dolgokba, be kell vallanom valamit: nagyon régen nem láttam Eurovíziót. Mármint mondjuk 24 másodpercnél többet bármelyik szériából. Utoljára a francia szexmasinának, Sébastien Tellier-nek drukkoltam, aki – most direkt visszakerestem – 2008-ban képviselte az országát a Divine című dalával. Az pont tíz éve volt. Abban az évben jelent meg a Sexuality című albuma is, amit, hát hogyismondjam, teljes egészében a testi örömöknek szentelt. Óriási forma!
óriási hangorkánt csinált egy sima kézfogást látva.
Hogy a spanyol csajnak mélyebb a hangja, mint a faszinak.
Hogy gyújtsák fel a zongorát, de nem jött össze. Freddie, a szpíker, olyan hangon beszél, mintha egy vietnami tésztaleves hozzávalóit olvasná fel.
Rovataink a Facebookon