Szerencsére mindig minden szar

2019.02.04. 13:39

Új albummal jelentkezik a Mayberian Sanskülotts, akiknek 2018 egyik legjobb magyar klipjét és 2016 egyik legjobb magyar nagylemezét is köszönhetjük. A Neverending Sorry című album most nálunk hallható először.

A hozzánk eljuttatott sajtószövegből kiderül, hogy a korábbi albumhoz képest a Neverending Sorry nem négy, hanem "csak" két és fél évig készült, a produceri munkát pedig a Gustave Tigerből is ismert Dorozsmai Gergő végezte.

A mi dalaink alapvetően nem történeteket mesélnek el, hanem inkább csak egy-egy érzelmi állapotot rögzítenek, és éppen ez lehet a kapocs is köztük. Pont emiatt az inspirációt mindig a saját életünk és érzelmeink jelentik.

- jellemzi az albumot Csordás Zita énekes, amihez Balogh Gallusz gitáros hozzáteszi, hogy nem akart már több olyan dalszöveget írni, ami szakításról vagy ilyen jellegű dolgokról szól, úgyhogy inkább a pánik, az öngyűlölet, az elmagányosodás, az elfojtás lett a témája a számoknak, amelyek egyébként mind angol nyelvűek.

Az előző album, az Adlait a poszt-tinédzserkori szenvedésekről szólt, ez meg nem tudom, a pre-öregkori kiégésről, vagy valami ilyesmi, szerencsére mindig minden szar, úgyhogy mindig van miről írni. Mondjuk az ilyen tini szakítós meg szerelmes számok még könnyen jöttek, mert voltak érzelmeink, most meg már megreccsent dolgozó felnőttek vagyunk kilátások és idő nélkül.

- írják le tökéletesen az albumon keresztül a mai késő huszon-, kora harmincéves lelki világát.

A zenekar az albumot február 16-án mutatja be az Akvárium kistermében, ahol olyan a Stenken is gyakran szereplő együttesek csatlakoznak a Mayberian Sanskülottshoz, mint a Platon Karataev, a Somersault Boy, az Unknown Child és Hó Márton, illetve lesz még egy meglepetés produkció is.

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Hírek