Azt hitte, hogy Orbán Viktort nem énekelték meg Majkáék?

Minden hazai rekordot megdöntve egy nap alatt több mint 1 milliószor játszották le Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című dalát a YouTube-on, egy hét alatt pedig több mint 3,2 millió megtekintést produkált. Kétség nem fér hozzá, hogy az óriási népszerűséget elsősorban a szerzemény tartalma generálta, pedig zeneileg, a dal felépítését és ívét tekintve is ugyanolyan zsenialitással bír az alkotás.

A szerzők közül a szöveg gerincét adó részét Majoros Péter jegyzi (ugye mint kiderült, Molnár Tamás elsősorban a refréneknél segített be a dalba), aki erős kritikával szemléli az őt körülvevő világot – egészen pontosan annak azon szeletét, amit Magyarországon tapasztal, és amivel a hallgatók számát, illetve a különböző felületeken megjelenő kommentáradatot tekintve nagyon sokan azonosulni tudnak. Persze így is vannak, akik hibát keresnek a szövegben, hiányolva olyan személyek és mozzanatok említését, amelyeket legalább olyan fontosnak tartanak, mint azokat, amelyeket felfedeztek a sorok között. Pedig az alkotás úgy kerek, ahogy van, ha csak a politikai utalásokat nézzük, áttételesen bizony

Az rejtély, hogy vajon mekkora részben ösztönös, illetve tudatos a dalszöveg precizitása, mindenesetre ha elemezni szeretnénk az elhangzottakat, tartalmilag és szerkezetileg egy tökéletesen felépített alkotással találjuk magunkat szemben. A kritikus hangok ellenére sokadjára végighallgatva sem hagy hiányérzetet az emberben – ez a dal elindul valahonnan és egy ívet követve tart, majd megérkezik valahova, egy olyan rendszert ábrázolva, amelyben gyakorlatilag mindenki magára ismerhet. Az, hogy a szerzők két különböző korosztályhoz tartoznak, ha nem is tudatosan, de valahol azt is jelezheti, hogy több generáció számára érvényes igazságokat énekelnek meg a dalban.

Ellentétek, szimbólumok, bírálat és önbírálat

Ha versként kezelve darabjaira szedjük a nótát, a szerkezetét tekintve ellentétekre épül, többek között olyanokra, mint a 

• szegénység – gazdagság,
• átlagember – elit,
• nagyváros – vidék,
• harc – bukás,
• igazságszolgáltatás – elnyomás,
• bátorság – félelem

és még sorolhatnánk. Ezek az ellentétek kövezik ki azt az ívet, amely tartalmilag és zeneileg először elindul felfelé, majd egy ponton lefelé veszi az irányt.

A szimbólumrendszert sem lehet elhanyagolni, a politikai életből kiemelt személyek, akiket olyan hívószavakon keresztül jelenítenek meg, amelyekről mindenkinek azonnal beugrik, kikről is van szó a dalban (vadászkiállítás, parizer, komcsi, ereszcsatorna), tulajdonképpen valahol azt a célt is szolgálják, hogy önmagukon túlmutatva egy-egy politikai oldalt, ideológiát vagy pártot jelképezzenek.

Az alkotásban a társadalmat is bírálják a szerzők egy olyan nemzetet ábrázolva, amely bár mindent tud a körülötte zajló dolgokról, félelemben él és inkább megalkuszik –

A szerzők egy ponton többes szám első személyt használva maguk is belehelyezkednek a tömegbe (homlokunkra van írva, betömik a szánkat), így tulajdonképpen egyfajta önbírálatot is magában hordoz a szerzemény.

Szubjektív olvasatunkban tartalmát tekintve négy nagyobb egységre bontható a dal.

1. Társadalmi körkép

Az első verzét Majoros Péter a társadalmi helyzetére vonatkozóan a múltja és a jelene közötti kontraszt felvillantásával indítja, bizonytalan jövőképet vázolva. Ezt követően egy látleletet ad az országról, amit a vidéki és a városi lét, illetve az átlagember (szegény ember) és az elit élethelyzetének ellentéte határoz meg. A strófa végén tisztázza a rendszer jellegét, amelyben ez a társadalom létezik, és amely a kizsákmányoló és a többieken élősködő réteget támogatja. A refrén itt még a várakozást, illetve a változás reményét fogalmazza meg, az igazságtétel eljövetelét is magában hordozva.

2. Politikusmustra

A második verzében kerülnek elő a politikusok, akiket pártállástól függetlenül bírálnak a szerzők. Magyar-orosz barátsággal indít a strófa, a két nemzet hasonlóságát hangsúlyozva, ami a dal szerint annak ellenére is fennáll, hogy bizonyos dolgokat máshogy teszünk. Ezt követően egyértelmű aktuálpolitikai utalásokkal jelennek meg a kormánypárti és az ellenzéki politikusok(vadászkiállítás, parizer, komcsi, ereszcsatorna), akik – mint fentebb említettük – önmagukon túlmutatva egy politikai oldalt, ideológiát, illetve pártot is jelképeznek. Egyformán bírálják mindegyikőjüket (Mindegy, hogy jobbra vagy balra húzod be az X-et), kidomborítva azt a játszmát, amit a politikusok általában űznek, és amelyben hiába gondolja az átlagember, hogy bármilyen szinten is számít, ez egyáltalán nincs így (Mert semmik nem vagyunk, csak a színházukban díszlet). A korábbi refrént elismételve itt még egy reményteljes jövőkép rajzolódik ki, ami a dal második felében foszlik aztán szerte.

3. A hatalom feje is megszólal

A harmadik szakaszban egyértelművé válik, miért nem tud a társadalom kitörni a jelenlegi helyzetből. A refrén folytatása, majd a bridge rávilágít, hogy bár mindenki tudja, amiket a szerzők felvázoltak a rendszerről, a megalkuvás és a félelem meggátolja a társadalmat a cselekvésben. Ennek a cselekvésképtelen társadalomnak a dal szerzői is tagjai, amit a többes szám első személy jelez, s bár a rendszer hibái mindenki számára nyilvánvalóak, a jólét és a boldogság látszatát fenntartják, amit a fennálló hatalom irányítója legitimál egy áthallásos mondattal:

Itt érkezik el a dal a csúcspontjához, amit a zene pillanatnyi szüneteltetése is jelez.

4. Negatív jövőkép

A kinyilatkoztatás után lassabb tempóban, minimálra húzott zenei alapon szólalnak meg a következő sorok – a végítélet perceiben járunk, amit a propagandagépezettel támogatott rendszer megjelenítésével egy negatív jövőkép jóslata követ, egyértelművé téve, hogy a cselekvésképtelensége miatt ez a társadalom halálra van ítélve.

A klip erősíti a tartalmat

Az Azt beszélik a városban című dal egy klippel együtt debütált a YouTube-on. A fekete-fehér kisfilm tele van képi utalásokkal, amelyeket többféleképp is lehet értelmezni. A videó alatti hozzászólások között sokan tippelnek az orwelli világ megjelenítésére, ami a színtelen képsorokat, a figyelő szempár visszatérő motívumát, vagy akár a kivetítőn megjelenő Majoros (Orwellnél a Párt első számú mocskolója, a hatalom ellen szervezkedő Goldstein) képét és az ablaküvegekre rajzolt, a totalitárius rendszerek jellemzőit hirdető üzeneteket látva (a hatalom a párté; az egyén felett totális kontroll; az oktatás egységesítése minden tankörben; a rendszerellenes csoportok felszámolása) akár helytálló is lehetne, de egyértelműen azért nem lehet kijelenteni, hogy ezek direkt utalások lennének – maximum annyit, hogy Orwell 1984 című alkotásának világa sok szempontból nagyon hasonló ahhoz, ami Majoros Péter és Molnár Tamás dalában megjelenik.