Egyszer Eszter, másszor Kriszta, Magyarországon a Korn is tiszta

Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról,

Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem járt közben kiadó, sem PR-os sem marketinges – legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbeli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:

• Audioshake,
• Imre Fia Imre,
• Liana.

Ő egy Eszter... inkább Kriszta

Frissen és ropogósan romantizál az Audioshake új dalában, ahol azt feszegeti a banda, hogy is néz ki egy Eszter, vagy egy Kriszta nevű lány. Abszolút eredeti téma? Talán nem, de a körítés, a szöveg, a humor és a fricska mind szórakoztató, kellemes, elúsztat.

A stílusosan Eszter című dal klasszikus pop-rock nóta, ami könnyen megállná a helyét olyan előadók mellett, mint az új évezredes Bon Jovi, vagy a romantikusabb Robbie Williams. Az érzelmes hangvételt helyezi fókuszba a zenekar, de nem veszik túl komolyan magukat, hiszen a szerelem is épp olyan bolond, mint sokszor a zene.

Az Audioshake 2018-ban jelentette meg első nagylemezét, de 2021 óta nem dobtak ki új muzsikát. A hozzánk eljuttatott közleményük alapján újjáalakult a csapat, így lassan lehet készülni, hogy elárasztják a hazai piacot friss szerzeményeikkel.

Nem tudni, merre vezet majd a banda útja, de sosem rossz, ha akadnak olyan zenekarok a hazai az éterben, akik a túlzóan művészi hangvétel, vagy drámai csattanók helyett a mindennapi élet egyszerűségére helyezik a hangsúlyt, és megtalálják az apró hülyeségekben is azt, amit dalba lehet szőni. 

Azt hittük nem lehet, aztán mégis

Második nagylemezével érkezett novemberben az Imre Fia Imre. A banda úgy fogalmaz magáról, hogy ők a „Korn és Hiperkarma szerelemgyereke”. Azt hittük, ez csupán egy erősre sikeredett figyelemfelkeltés. Meghallgatva az albumot: nem az.

Férfiasan bevallva, nem gondoltuk volna, hogy ez a két irány ilyen jól tud passzolni, de „sajnos” igen. Pofátlanul ragaszkodik a szürkeállományunkhoz a dallamvezetés, miközben a szövegek zöme igencsak kritikus – egyszerre társadalmi és egyéni szinten is.

A legutóbbi lemezük 2018-ban jelent meg, de mostani albumuk érezhetően sokkal összetettebb és letisztultabb – habár ebben a stílusban inkább nevezzük ezt jótékony kosznak. A lemez sem téma, sem energia szempontjából nem szenved hiányt, ám finomabb idegzetű embereknek nem ajánljuk, mert kizökkentő élményt tud nyújtani.

Lazák, karcosak, vadak és tartalmasak. Hogy Magyarországon meddig lehet jutni két irányzat efféle szerelemgyerekével, az kérdés, de egy biztos, a banda menetel előre, és hozzá is tesz a hazai zenei élethez.

Ma is tanultunk egy új stílust

Könnyed, érzelmes hangulattal jelentkezett még novemberben a Liana zenekar, amely banda eredményesen szerepelt az idei Fülesbagoly Tehetségkutatón – ahol nyáron az Index is ott volt. A csapat – saját meghatározása szerint – dreamfolkpop stílusban zenél, amely besorolás tulajdonképpen értelmet nyer, amikor elkezdjük hallgatni dalaikat.

Légies könnyedség hatja át a zenét, amit elmés hangszerelés, fülbemászó dallamívek és egyedi ötletek tesznek egésszé. Az unikalitása nem tolakodó, épp csak annyi, amennyit az egyszerű fül megkíván.

Mostani számuk, a Lépcső is ilyen muzsika, nem távolodott el nagyon a banda gyökereitől, noha folkhatásból most némileg kevesebbet kaptunk. A refrén megmarad, de nem minden mást agresszívan kikönyökölve ragad be a fejünkbe. Épp csak azon kapjuk magunkat hazafelé sétálva, hogy azt dúdolgatjuk: „kicsit késő”.