Aki egyszerre maga a nulla, és egyben a végtelen is

2024.02.23. 18:40

Nem aZorka az első énekesnő, akinek költő az édesapja. Ott volt korábban a Kisszínes formáció Kemény Zsófival és Kemény Lilivel, nekik, míg kicsik voltak, apjuk, Kemény István József Attila-díjas költő olvasta fel A Gyűrűk Urát és a Bibliát. És itt van aZorka, akinek Lackfi János az apukája. Ő tehát eredetileg Lackfi Zorka, de Lackfi János eredetileg Oláh János lenne. Senki nem mondta, hogy könnyű művészek gyerekeinek lenni.

Lackfi esete duplán nehéz, hiszen az ő édesapja Oláh János ugyanúgy költő volt, ahogyan az édesanyja, Mezey Katalin is az. Mondd, mit tehet egy lány, hogyha imádja a rock and rollt – kérdezte annak idején Kristály Kriszta, azaz a virágnak megtiltani nem lehet

Játékmadarat tolláról

A napokban jelent aZorka bemutatkozó, Játékmadár című albuma, amely egy huszonéves lány közérzeti jelentése. Érett albumról van szó, erős lírai sorokkal, harmonikus vonalvezetéssel és hangszerelési együtthatókkal. Szerencsére nem olyan lett, mint a lánykás szobazenék egy Koppenhága melletti falu hygge hatású nappalijában. Somody Áron, a lemez producere és Jancsó Gábor, a Blahalouisiana gitárosa mindent tudnak a 2020-as évek hangképeiről, olyan effektekkel és alkotói szemlélettel segítették aZorka dalvázlatait, hogy a végeredmény egy igazán kellemes album lett.

Enyém a kártyavár

Az aZorka-produkció annak ellenére hiteles, önazonos, hogy a fiatal művésznő nem szaladt a DM-be, hogy zöld festékkel kenje össze a tincseit, a keze és a pulóverének ujja nem sárgállik a temperától, azaz nem úgy néz ki, mint egy kisképzős a hatodik óra után. És szerencsére nem is olyan hangon énekel, mint a tízéves kiskamaszok reggel háromnegyed hétkor, amikor a Sakura anime pizsijükben azt mondják az apjuknak: nem akarok iskolába menni! Egyik klipjében sem folyik Holló tus a szeméből, mint Billie Ellish When The Party’s Over című videójában. Zorka nem a járulékos rock and roll gesztusoktól hiteles, hanem a dalaitól, a megélt, lírai szövegeitől, a halálvágyától, a depressziójától, attól, ahogy megpróbálja magát kihúzni a gödörből.

Lányos dolgok

Mint aki mosolyogni még embert nem látott / Összevigyorgom a világot.

Nevetek minden végleten. / Ma a nulla vagy, ma a végtelen.

Részeg vagyok és boldog. / Vagy boldogtalan, de részeg.

Elborít a bizsergés. / Mindent egyszerre érzek.

Mondjuk azt, hogy ez az Estimese című dalszöveg rendben van, itt egy húszas évei elején járó lány, aki nem akar úgy élni, mint az édesapja, aki vele ellentétben nem az istenhitben találta meg az útját, hanem az önismeret mániás hajszolásában, terápiás relaxációban. Lelke rajta. A Játékmadár artworkjén a dáma kártyalapját látjuk, és még azt is belemagyarázhatjuk a dologba, hogy a francia kártya lapjait felelteti meg egy-egy sorsfordulónak, ami szintén érdekes, jól kiterjeszthető kreatív megközelítés lenne.

A dalok közül számos potenciális sláger (Kártyavár, Szeress tényleg, Cseresznyeszezon) vagy ügyes önismereti meditációs gyakorlat, és szerencsére nem vesznek el a dalszövegek egy fiatal lírikus kísérleteiben, tájleírásaiban, hommage-aiban.

Ahogy a dalszövegekben kell, aZorka direktben fogalmaz, ugyanakkor mégis van bennük továbbgondolható lírai mutatvány. Nem mellesleg az ifjú művésznőnek remek a humorérzéke is, az Átírom az egészet című dalban egy folyamatosan tökéletesíthető életről ír, amelyben a hibajavító minden tévesztést újra és újra kijavít. És bár aZorkának remek az orgánuma, nem kezd affektálni, modoroskodni, nem is effektezték szét a hangját. Nincsenek az albumon zavaró autotune modulációk, mégis kimondottan mai, kortárs az album hangzása – szóval úgy néz ki, hogy aZorka játékmadara nemcsak énekeli tud, de repülni is.

aZorka: Játékmadár

Magneoton

8 dal 35 perc

7/10