Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Stenk
- aws
- innen szép nyerni
- album
- stenk
- kritika
- siklósi örs
- stefán tamás
- kökényes dániel
- brucker bence
Morbid, szemét, fekete humorú az élet
További Stenk cikkek
2021-ben meghalt Siklósi Örs, vele pedig kicsit a magyar metál zene is. Az énekes távozása hatalmas űrt hagyott maga után a zenekarban és a rajongókban egyaránt. Sokáig kérdés volt, mi lesz a banda sorsa, 2023-ban azonban végleg eldőlt: új énekessel tér vissza a csapat. Ki is adták első, közös dalukat Odaát címen, itt debütált a lágy hangú, kiforrott, technikás énekes, Stefán Tamás.
Az együttes mostanáig további öt single-lel állt elő, amik sorban a 2359, a Ketten képzeletben, a Fények nélkül, a Nincs árnyék és a Senki nincs már ébren. A teljes új lemez Innen szép nyerni címmel 2024. május 10-én, pénteken debütált a streamingoldalakon. Noha hat dalt már hallhatott a közönség az albumról, a 12 tracket tartalmazó kiadvány – mint egységes kompozíció – ezzel nyert értelmet. Csupán egy kérdés maradt: képes-e talpra állni és megújulni az AWS mostani felállásában, és újra a hazai metál élére állni? Mindjárt mondjuk.
Ugyanaz az érzés
Érdekes, hogy a dalcímek sorrendben majdhogynem egy végig értelmezhető verset adnak ki. Kicsit szabadon nézve (képzeletbeli vesszőkkel és pontokkal tarkítva):
„Fények nélkül
Nincs árnyék,
Senki nincs már ébren.
Innen szép nyerni,
Legyen könnyebb
Otthon,
Csend/élet.
Amíg ott lehet veled
Kilépő,
Odaát,
Ketten képzeletben.
2359”
Mivel az utolsó pár sor leválik, így feltehetően inkább a véletlen műve a dolog, de már maga az elképzelés is érdekes. Főleg úgy, hogy a szövegek tematikájukban egy vaskos gondolatkörre épülnek, ami
az összetartozás és elidegenedés, az elvesztés és újrakezdés analógiáit járja körbe.
A dalszöveg a (nem instrumentális) könnyűzenében kiemelt jelentőségű – képes meghatározni egy előadó, egy zenekar teljes arculatát, érzelmi világát, kapcsolatát a közönségével. Az igazi nehézség azonban az, hogy nem minden énekesnek áll jól minden szöveg, így kérdés volt, hogy – noha az előre megjelent daloknál pozitív volt a lecsapódás – egy teljes albumon át mennyire tudja Stefán Tamás azt az érzelmiséget képviselni, ami miatt a közönség és az AWS kapcsolata éveken át olyan bensőséges volt.
Az eredmény magáért beszél.
Noha valamennyire formálódott a szóhasználat és a képi világ, eléggé közel maradt a tűzhöz, hogy ne veszítse el a banda ez eddigi irányt, de közben az új frontember is tökéletes hitelességgel adja át a gondolatokat. Emellett a prozódiát is igazán profin oldják meg a zenében, így minden sor és szókép rendesen kap teret az érvényesülésre.
Elképesztő terápiás ereje van annak, hogy a legbelső fájdalmaidat és szorongásaidat dalokba tudod önteni. Fontos volt számunkra, hogy minden egyes kis apró részlet kapcsolódjon az egészhez, legyen szó a borítón található szimbólumokról vagy az albumhoz készült fotókról, videóklipekről
– idézi Kökényes Dánielt, a zenekar gitárosát a banda hozzánk eljuttatott közleménye. A zenész hozzátette:
Az élet igazából egy játék. Néha egy piszkosul morbid, fekete humorú, szemét játék. Amikor igazán a földön vagy és minden kilátástalan, olyankor mondod, hogy na „innen szép nyerni”. Akármennyire is rombol le az élet, folyton újjá kell építeni a romokat.
Dicséretes, hogy a banda nem olyan embert keresett, aki pótlásként szerepel Siklósi Örs után. Stefán Tamás hangszínben, hanghasználatban és karakterben is szignifikánsan eltér. A lemez dalainak finom, energikus, vagy épp zúzós részeinél is bizonyít az új énekes. Technikailag profi és kiművelt, legyen szó screamekről vagy normál énekről, fejhangról vagy mellkasi rezonanciáról.
Vastag a tér
Az új albumon az AWS eddigi jellegzetes stílusai jelennek meg, így a modern metál, a metalcore és az alternatív metál vannak a központban, amikhez itt-ott jelentősebb elektronikus hangzások, vagy progresszív elemek párosulnak.
Ezúttal a poposabb, rádiórockosabb megoldásokat a dalok zöméből kiirtotTÁK.
Érdekes, hogy – noha akad néhány új ötlet – összhangzását tekintve az Innen szép nyerni kevés dologban válik le a csapat korábbi időszakairól. A változás leginkább az atmoszférákban és a néhol már vaskos töménységűre sűrűsödő, hangszeres rétegzésekben és kórusokban érhető tetten. Az új énekhang asszimilálásánál minden zenekar máshogy jár el. Az AWS dalokon belüli, zenei és stúdiótechnikai ötletekkel fésülte össze saját hangzását Stefán Tamás énekével.
A csapat az intenzív kommunikáció mellett nagy debütáló koncerttel és egy különleges társasjátékkal is készült a rajongóinak. Utóbbiról Kökényes Dániel így fogalmaz:
Ugyan a dalok hangvétele elég sötét és depresszív, szerettük volna ezt ellensúlyozni egy olyan élménnyel, ami az önfeledt szórakozásról szól. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy akármennyire is kilátástalan és nehéz a helyzet, mindig tudjunk örömöt, boldogságot találni az életben, a körülöttünk élő szeretteinkben, barátainkban. Ebben a társasjátékban olyan vicces, illetve kellemetlen sztorikat olvashatsz majd, amik velünk történtek meg. A történet kimenetele határozza meg, hogy előre vagy hátra kell lépned a pályán. Nem árt, ha megtanulod az új dalok szövegeit, mert még kapóra fognak jönni.
Az AWS visszatérő nagylemeze összességében egy stabil, kerek, egy irányba mutató alkotás, amit részletgazdagon komponált meg a csapat. Egy énekesváltás alkotói szempontból is mindig nehéz, a banda azonban profin oldotta meg, ráadásul olyan személyt talált a frontra, aki nemcsak zeneileg, de karakterében is teljes értékű, stabil része lehet a csapatnak. Noha stílusilag még nem martak bele új területekbe, most, hogy az egység kialakult, idővel ez is megtörténhet.
Az Innen szép nyerni című lemez új dalaival a hónap végén, május 25-én találkozhat a zenekar közönsége a Budapest Parkban. Emellett a csapat már készül a nyári fesztiválszezonra, ugyanis visszatérnek, és számos hazai programsorozat felhozatalában már látni a nevüket.
Rovataink a Facebookon