Azzal vádolják Eminemet, hogy rasszista, pedig csak egy lövöldözésről rappelt

2024.06.07. 19:32

Eminem nemrég bejelentette, hogy nyáron új albummal jelentkezik, amelynek középpontjában korábbi alteregója, Slim Shady halála lesz. A rapper 2020 óta nem jelentkezett teljes stúdióalbummal – amikor Godzilla című dalával megdöntötte a korábbi, Rap God és Majesty című  szerzeményekkel felállított világrekordját a leggyorsabb rappelésért.

Mostani lemezéhez már érkeznek a kedvcsinálók és a felvezető dalok, például a néhány napja megjelent Houdini. A szám, amelynek klipjében Slim Shady visszatér a múltból, ezért Eminem szembenéz vele, a 2002-es Without Me dalra reflektál számos geggel és a szuperhősvilággal, karikírozva az idő múlását, és felvetve a kérdést, hogyan vélekedne a 2002-es Slim Shady a 2024-es Eminemről. 

A dal alapját és refréntémáját a Steve Miller Band 1982-es sikerslágere, az Abracadbra adja.

A számban rengeteg különféle híresség jelenik meg, többek közt 50 Cent, Snoop Dogg vagy Dr. Dre. A Houdini a YouTube-on egy hét alatt nagyjából 50 millió megtekintést ért el, Spotifyon pedig több mint negyvenmillió streamet. Ennek ellenére nem osztatlan a siker.

Van ugyanis két sor a dalban, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Megan Thee Stalliont 2020-ban egy másik rapper, Tory Lanez lábon lőtte, amiért nemrég tíz év börtönbüntetésre ítélték. Eminem erre a lövöldözésre reagál, amit sokan ízléstelennek tartanak, noha alapvetően egy szójátékkal él csupán az előadó. 

Érzéketlenség vagy túlérzékenység?

A negatív hangok – amiről az NBC készített egy rövidebb gyűjtést – olyannyira elharapództak az elmúlt napokban, hogy a rappert azzal vádolják, túlságosan könnyedén veszi a nemi erőszakot, a nők elnyomását, sőt többen rasszizmussal is vádolják, mivel fehérként egy fekete nő ellen elkövetett erőszakos cselekményt vett elő. Hogy ezzel valóban megsértette-e Megan Thee Stalliont, vagy csak a rajongók érzékenyek, nem tudni, ugyanis

az előadónő eddig nem kommentálta a dolgot.

Mindazonáltal Eminemre – és korábbi alteregójára, Slim Shadyre, aki a klipben is megjelenik – különösen igaz, hogy sokszor üt meg kritikus hangot a szövegeiben, vagy épp szól be más előadóknak. Nem jellemző rá, hogy véka alá rejtené a véleményét, de az esetek zömében vagy nagyon direkt vagy nagyon játékos és elmés sorokban fejti ki, mit is gondol.

Ettől függetlenül az a két sor, amit Stallionról ír, kritikának, támadásnak vagy rapperek közti összezörrenésnek is sovány. A Houdini szövegében rengeteg utalás van, számos ismert személy megjelenik vizuálisan és szövegszinten is, és

nem egy embernek szól be a rapper keményebben.

A vád, hogy a fegyveres erőszakot könnyedén veszi, talán még érthető valahol – bár Eminem olyan rapzenei korszakból érkezik, ami szintén nem volt híján a véres összezörrenéseknek. De a rasszizmus feltételezése az előadóval szemben, pláne hogy zömében afroamerikai rapperekkel mozog egy körben és dolgozik közösen – ami a klipben is látható –, némileg abszurdnak hat.

Mindent egybevéve a jelenlegi összezörrenés, úgy tűnik, leginkább Stallion és Eminem rajongói között történik, mert egyelőre egyik rapper sem fűzött hozzá semmit a történethez.