új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fredi Lugina Priadi az elején nem gondolta volna, hogy mekkora szenzáció lesz abból, hogy macskajelmezt készített a Squid Game sorozatból ismert zöld kezeslábas alapján.

    A férfi feltöltötte a közösségi oldalára a képeket, amik láttán megrohamozták a hasonló kérések, igy jelenleg azzal foglalkozik, hogy a Netflix sikersorozatának ruháiba öltöztet cicákat.

  • Ma van a Sztárban sztár leszek! elődöntője, ahol hat énekes közül, csak öt mehet tovább a jövő héten esedékes döntőbe.

    Babett
    Fotó: Instagram

    Azt már megszokhattuk, hogy a mesterek hétről hétre kitesznek magukért az öltözetüket illetően is, de Köllő Babett ma egészen különleges szettben ült be a stúdióba.

    Azonban még a ruhánál is különlegesebbre sikerült Babett haja, ami mellett senki sem tudott szó nélkül elmenni. A szinésznő instagramon is megosztott magáról egy fotót

  • Időutazónak, illetve a Föld utolsó túlélőjének vallja magát egy férfi, aki TikTokon oszt meg videókat, állítása szerint 2027-ből.

    Javier, aki az „egyetlen túlélő” néven fut TikTokon, legutóbb egy kihalt városképet töltött fel profiljába, hogy ezzel bizonyítsa a kritikusainak, valóban túlélte a világvégét.

    6 millióan követik „időutazó” kalandjaiban a videóst, aki korábban az emberi faj kihalására is figyelmeztette követőit.

    Persze hiába a látványos videó, az időutazóba a kommentelők rendszerint belekötnek, miszerint a felvétel még a lezárások idején készült, amikor a legtöbb nagyváros kihalt volt. Sőt volt olyan, aki észrevette, hogy a közlekedési lámpák még mindig működnek, vagy épp bizonyos autók nem ott parkolnak, ahol az előző videójában.

    Javier-nek egyébként rengeteg ilyen videója van, mindegyikben más-más helyen jár, ahol valóban úgy tűnhet, mintha rajta kívül nem lenne más a bolygón.

    Saját bevallása szerint egyébként 2021 és 2027 között ragadt valahogy, és párhuzamosan éli az életét a mi világunkéval. Jelentsen ez bármit.

  • Egy queenslandi férfi úgy menekült meg egy krokodil halálos állkapcsai elől, hogy zsebkéssel fejbe szúrta az állatot, amikor az a York-foknál egy folyóba rántotta őt.

    giphy-2.gif
    Fotó: giphy.com

    A Parks and Wildlife tisztviselői elmondták, hogy a 60 éves férfi még múlt szerdán horgászott a birtokán, a McIvor folyó egy távoli szakaszának partján, Hope Vale közelében, amikor egyszer csak a semmiből egy krokodil kiugrott a vízből, és felborította őt.

    A hüllő ezután a férfi csizmája köré szorította az állkapcsát, és elkezdte vonszolni őt a parton. A férfi megragadott egy faágat, és megkapaszkodott, de végül elvesztette az erejét, és elengedte, a krokodil pedig a folyóba húzta. Ekkor jutott eszébe, hogy nála van a zsebkése, mellyel többször fejbe szúrta a hüllőt, mielőtt az még a vízbe vonszolta volna – a krokodil erre hirtelen elengedte a férfit, így az visszakapaszkodott a partra.

    A Környezetvédelmi és Tudományos Minisztérium szakértői kedden a kórházban beszéltek a férfival, és megállapították, hogy sérülései megfelelnek a krokodiltámadásnak. Úgy vélik, hogy az állatot egy bika vonzotta a területre. A minisztérium közölte, hogy a birtok távoli elhelyezkedése és a nyilvános hozzáférés hiánya miatt nem próbálják meg befogni a krokodilt.

    (Forrás: The Guardian)

  • Még november 13-án találkoztak egymással az angliai FA Trophy sorozatában a Marine és a Dunston labdarúgócsapatai. A mérkőzést nem sokkal a félidő után azonban félbe kellett szakítani, ugyanis elromlottak a pályavilágítást biztosító reflektorok – írja a joe.co.uk

    A problémát végül a Dunston egyik középpályása, Phil Turnbull hárította el, aki civil foglalkozása szerint villanyszerelő. A 34 éves futballistán ugyanakkor nagy volt a nyomás, mivel a játékvezető közölte vele: 

    FEFjpk7WYAcCFeb copy
    Fotó: Simon Hughes / Twitter

    Ha délután ötig nem tudja megjavítani a reflektorokat, a mérkőzés nem folytatódhat. 

    Turnbull végül mindent megtett a siker érdekében, és megjavította a reflektorokat, így a játék folytatódhatott. A mérkőzést a Marine nyerte meg büntetőkkel. 

  • A világsztár beugrott a magyar séf éttermébe!

    edsheeran
    Fotó: Facebook

    „Tegnap este Ed Sheeran is a Textúra étteremben vacsorázott Évi mellett! Köszönjük” – írja az Instagramon Sárközi Ákos, aki egy fotót is megosztott a világsztárral, aki ott lesz a mai MTV EMA budapesti gálán.

  • Meglehetősen erotikusra sikerült Tóth Andiék legutóbbi tánca a Dancing with the Stars 8. adásában.

    Andi
    Fotó: YouTube

    Az elődönbőben is nagyot aratott párjával Tóth Andi, aki Instagramon is megemlékezett az estéről sztorijában, amihez csak annyit fűzött hozzá: „Életünk képe baszdmeg.”

    A 24 órán keresztül látható sztorit IDE kattintva lehet megtekinteni, illetve az alábbi videóban a 13. másodpercnél következik az ominózus jelenet, amire Andi is gondolt.

  • Pumped Gabo gondoskodott az MTV EMA-díjátadó sztárvendégeinek szórakoztatásáról, és igen emlékezessé tette az estéjüket.

    Gabo Instagramra töltött fel néhány képet és videót a meglehetősen vadra sikerült buliról.

    Névtelen
    Fotó: Instagram

    „Lapozz! Idén itt Budapesten kerül megrendezésre az MTV díjátadója, az MTV EMA.  Mondanom sem kell, tele van Pest énekesekkel és realityarcokkal. Egyedüli magyarként a feladatom diplomáciai fontosságú. Biztosra kell mennem, hogy a többi realityarc érezze magát nagyon jól kis hazánkban! Szeretném, hogy szép emlékekkel távozzanak. Úgyhogy elvittem őket egy illegal rave partyra. Imádták!” – írta Gabo a poszthoz.

  • Sokan jövünk zavarba, ha valamilyen véleményt kell alkotnunk egy-egy internetes vásárlásunkat követően. Ezek a visszajelzések pedig sokak számára értékesebbek, mint bármilyen más, a termékekhez tartozó marketingleírás.

    Amazon
    Fotó: Amazon

    A sokszor kevésbé hasznos, csillagokkal jelölt értékelésekkel, illetve a gyors kiszállítást dicsérő sorokkal a következő vásárló nem mindig van kisegítve. Ez az eset viszont nem állt annál a nőnél, aki egy testhezálló szabadidőnadrágról zengett ódákat humoros módon az Amazonon.

    Csak annyit mondhatok, hogy minden színben újra fogok rendelni a darabból. Itt én vagyok látható, ahogy gurulok és csúszok lefelé egy hegyről, mert túlságosan féltem felállni. A leggingsem még egy kicsit sem szakadt el, pedig sziklákon és fákon is megakadtam

    – írta ötcsillagos értékeléséhez.

    A hölgy képeket is csatolt magáról, amelyeken az látható, ahogy a webshopon szereplő nadrágban csúszkál le a hegyoldalról. A strapabírósági teszttel is felérő mutatványt a többi kommentelő nagy örömmel vette, ráadásul a poszt még Twitteren is hosszú utóéletnek örvend, annak ellenére, hogy az eredeti bejegyzés tavaly júliusi.

    Valóban jó érzés látni egy elégedett vásárlót, még ha az kicsit sajátos módon is használja a terméket, ezzel szórakoztató perceket szerezve a többi felhasználónak.

    (Forrás: LadBible)

  • 1865. április 14-én, John Wilkes Booth hátulról fejbe lőtte az USA tizenhatodik elnökét, Abraham Lincolnt. Az elnök hajából a boncolása során, levágtak egy öt centi hosszú fürtöt, amit a first lady unokatestvérének, Dr. Lyman Beecher Toddnak adtak, aki egy öreg táviratba csomagolta azt.

    Az ABC News írása szerint, mindkét tárgy generációkon át a Todd család birtokában maradt, egészen 1999-ig, amikor egy aukció során új gazdára találtak. Azonban 2020-ban, Lincoln hajszálai és a vérrel átitatott távirat ismét kalapács alá került, ezúttal Bostonban.

    Az aukciósház abban reménykedett, hogy legalább 70 ezer dollárt fognak adni érte (kb. 22 millió forint), de végül 81 ezer (kb. 26 millió forint) dollárt fizetett ki egy anonim vásárló a relikviákért.

    Az Insider információi szerint, a halott elnökök hajának gyűjtése nem is olyan ritka hobbi. John Rezinikoff például a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ legnagyobb elnöki hajakat tartalmazó gyűjteményének büszke tulajdonosa. A gyűjtő nemrég adott túl az USA tizedik elnökének megmaradt hajszálain, aminek pontos árát nem hozta nyilvánosságra, de azt elárulta, hogy jó pénzt keresett vele.

    (Grunge)