új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Teljesen kimarta egy négyéves kislány nyelvét a cukorka, amire rá is volt írva, hogy "extrém" savanyú.

    Fotó:Metro.co.uk
    Fotó:Metro.co.uk

    A lány nagyjából tíz darab ilyen cukorkát evett meg, ami hamar kifejtette hatását a nyelvén, erről videó is készült, amit az édesanyja osztott meg.

    A kislány anyukája elmondta, nagyon megijedt, mert soha nem látott még ehhez hasonlót, a háziorvosa pedig azt mondta neki, hogy sokat nem tehet, várni kell pár napot, hogy begyógyuljon a sérülés.

    A fogászok egyébként korábban már felhívták arra a szülők figyelmét, hogy ezek a cukorkák igen veszélyesek lehetnek a gyerekek számára, a magas savtartalmuk miatt.

    (Forrás: Metro)

  • Mással lagzizott.

    Emma Robert és Garrett Hedlund kisfia tavaly decemberben jött világra. A színésznő azóta többször is posztolt a babáról, úgy fest viszont, hogy a párjával nem jött össze a dolog – írta meg Perez Hilton.

    Szakításukról egyáltalán nem szóltak hírek, Emmát azonban a minap lefotózták Paris Hilton esküvőjén, ahol bizony egy másik férfival enyelgett kéz a kézben. Az illető egyébként nem más, mint Britney Spears barátja és menedzsere, Cade Hudson. Hogy ők ketten hogyan habarodtak egymásba, és mi lett Garrett Hedlunddal, egyelőre nem tudni, ha azonban ki is derül, biztosan nem az érintett felek szállítják majd az infót – hanem néhány „kedves” ismerős.

  • Pénteken tartott dedikálást a legnagyobb rajongók számára.

    Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy 2021-ben is Kiszel Tünde naptárából tudhatjuk meg, milyen nap is van pontosan, most pedig lássanak csodát, megérkezett a jövő évi, 2022-es példány. A naptárdíva az Instagram-oldalán jelentette be a nagy hírt, és az is kiderült, hogy az aktuális tematika az eltérő történelmi korok voltak.

    Nagyon jól sikerült a 2022-es falinaptáram bemutatója! Számtalan kedves Rajongóm eljött a dedikálásra! Kígyózó sorok álltak. A fiatalok nagyon kedvesek és tisztelettudóak voltak! Rengeteg közös fotót készítettünk! Csodálatos, felejthetetlen este volt!

    – írta posztjában Kiszel Tünde.

  • Elképesztő átalakuláson ment át az az anyuka, aki korábban szinte napokig képes volt cukros italokon élni.

    Michelle Clements a saját bevallása szerint mindig is pufi volt, akit az iskolában rendszerint piszkáltak a kinézete miatt. Miután életet adott első gyermekének, a súlyproblémák csak fokozódtak, szülés utáni depresszióval küzdött, és az evésbe menekült.

    Michelle-t Piggynek, azaz Malackának kezdték el gúnyolni a kinézete miatt. A 28 éves nő elképesztő összegeket költött gyorskajára, míg egy nap az egyik barátja megelégelte a dolgot, és közölte vele, hogy ha nem változtat az életmódján, és csak tovább sajnáltatja magát, akkor saját magát fogja elpusztítani.

    Michelle megfogadta a tanácsot, gyomorszűkítő műtéten esett át, a fogyás pedig onnantól kezdve szépen beindult. Azóta az anya sokkal jobban érzi magát a bőrében, ráadásul mostanra feleakkora nadrágot hord, mint a fogyása előtt.

    Fel sem ismerem magam. Meglátom a tükörképem, és azon kapom magam, hogy „jó ég, ez valóban én volnék?”. Azt hiszem, még bele fog telni egy kis időbe, mire az agyam feldolgozza a dolgot

    – magyarázta az édesanya, aki 2017-ben még 106 kg felett volt.

    (Forrás: Mirror)

  • A OneRepublic frontembere még egy hazai zenekarral is leállt muzsikálni.

    255459979 612288743547419 964384462789814411 n
    Fotó: Followtheviolin & FMaN / Facebook

    Alig pár óra múlva hivatalosan is kezdetét veszi az MTV World Stage Hungary, a vasárnapi EMA-gálát felvezető koncertsorozat, melyen tiszteletét teszi Azahriah, Joel Corry és a OneRepublic is, hogy egy fergeteges show-t dobjanak össze a Hősök terén.

    Mint kiderült, a fellépés előtti napon az amerikai pop-rock együttes tagjai Budapest belvárosában engedték ki a fáradt gőzt, sőt mi több, még zenélni is leálltak egy hetedik kerületi étteremben éppen fellépő magyar zenekarral.

    Miután 2 órán át hallgatták a koncertünket (életünk eddigi legjobb impróit), utána még jammeltünk is egy kövéret a OneRepublic zenekarral!

    – olvasható a Followtheviolin & FMaN névre keresztelt társaság Facebook-oldalán megjelent posztban.

  • Képernyőkép 2021-11-10 135549
    Fotó: Youtube

    Igazi gyöngyszem az a kis arany piszeorrú majom, aki hatalmas élvezettel gyömöszöli magába a gyümölcsöt, ráadásul a rövid videóban mindjárt hárman is szerepelnek.

    Egyébként ez az állatfaj veszélyeztetettnek számít, és Kína középső és délnyugati vidékének erdeiben honos. Egy felnőtt példány akár 13 kilós és 65 centi magas is lehet.

  • Lehetséges, hogy eddig nem jól mostuk a hajunkat?

    Fotó:TikTok
    Fotó:TikTok

    TikTok-videójában mutatta meg az embereknek az egykori fodrász, hogy mi a helyes hajmosás technikája.

  • Ryan Tedder odavan a magyar fővárosért.

    Vasárnap tartják Budapesten az MTV EMA-gálát, emiatt pedig sztárok tömkelege érkezett Budapestre az elmúlt napokban – többek között posztolt már a fővárosból az olasz Maneskin, Maluma és persze a OneRepublic frontembere, Ryan Tedder is. 

    Ó, helló. Nem is láttalak. Szeretjük ezt az országot!!!

    – írta Tedder a feltöltött fekete-fehér képhez, melyen épp Budapest utcáit szeli egy szatyorral a kezében.

    Az Indexnek pénteken ráadásul lehetősége volt a háromszoros Grammy-díjas zenésszel, dalszövegíróval és producerrel interjúzni, Tedder mesélt többek között arról, hogy mivel készülnek a ma esti koncertjükre a Hősök terén, de szóba került a OneRepublic jövője és a zenekar úgynevezett második fejezete is.

  • Rendkívül ritka homárt fogtak ki nemrég Maine államban: annyira különlegesnek számít, hogy a tenger gyümölcseit felszolgáló cég nem is volt hajlandó fazékba rakni.

    homár
    Fotó: Metro

    A Get Maine Lobster nevű étterem is posztolt Facebookon a  kékeslila állatról , aminek most új otthont keresnek.

    Egyébként a különleges állat „cotton candy lobster” néven ismert, amit magyarul vattacukor homárként lehetne a legpontosabban visszaadni.