Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tom Holland is támogatja, hogy elkészüljön A Csodálatos Pókember 3.

    Amióta Andrew Garfield visszatért a Pókember: Nincs hazaútban, a rajongók egyfolytában azért kampányolnak, hogy elkészüljön A Csodálatos Pókember harmadik része, amit a 2014-es epizód után kukáztak, miután hatalmasat bukott a mozikban.

    Garfield egyébként maga is benne lenne a visszatérésben, egy nemrég adott interjú során pedig Tom Holland is arról beszélt, hogy a Sonynak mindenképp meg kellene csinálnia vele a trilógia záró darabját.

    „Imádnám A Csodálatos Pókember 3-at. Egészen csodálatos, ahogy Andrew Garfield visszanyerte a közönség szeretetét” – mondta az MCU Pókembere, aki szerint elképesztő volt a közönség reakciója arra a jelenetre, amikor a zuhanó Zendayát elkapta Garfield.

    „Ha a Sony arra a döntésre jut, hogy újraindítja ezt a szériát, én teljes mértékben támogatom őket és Andrewt is.”

  • Az orosz származású Mike Korostelev fotós a dél-afrikai Kosi-öbölben készítette a felvételeket egy víz alatti drón segítségével.

    A képeken két imádni való vízilovat láthatunk, amint a víz alatt játszadoznak, felkavarják a homokot, majd körbe-körbe kergetik egymást.

  • Igen fura képek érkeztek a Rome Fashion Week eseményéről, ahol a kifutón vonuló modellek babákkal a kezükben jelentek meg.

    A MUUSA neve alatt felvonuló modellek a Rome Fashion Week alkalmával mutatták be a márka legújabb darabjait, azonban egy igen szokatlan kelléket is kaptak, történetesen műanyag csecsemőket.

    Hogy itt mi volt pontosan a koncepció, nehéz megmondani, ellenben az biztos, hogy felkelti az ember figyelmét.

  • Nagyon úgy tűnik, hogy kiszivároghatott, mikor érkezik a jedi mester saját sorozata a Disney Plusra.

    Hatalmas várakozás övezi a Disney Plus következő Star Wars-sorozatát, amiben Ewan McGregor ismét Obi-Wan Kenobi bőrébe bújik, hogy megmutassa nekünk, mi minden történt vele a Tatuinon A sithek bosszúja és az Egy új remény között.

    Redditre került fel a Disney Plus egyik fejesének, Brandon San Giovanninak a bejegyzése, amiben azt írta, hogy

    Obi-Wan 2022 májusában fog érkezni a streamingszolgáltatóhoz.

    A sorozathoz egyébként előzetest még nem kaptunk, de az már biztos, hogy visszatér benne Darth Vaderként Hayden Christensen, aki Anakin Skywalkert alakította az előzménytrilógiában.

  • A színészt akkor fotózták le, amikor munka után Jennifer Lopez elé ment.

    Sokaknak feltűnt, hogy a Batmant is megformáló színész olyan, mintha totál részeg lenne, amiről a vörösen izzó feje, illetve vérben úszó szemei árulkodtak.

    Persze könnyen meglehet, hogy csupán fáradt, illetve a képek előnytelenek, de az emberek még azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán tényleg együtt vannak-e Lopezzel, nem pedig csak színjáték az egész kapcsolatuk.

  • Ez a kislány kamupozitív Covid-tesztet csináltatott, hogy iskola helyett otthon maradhasson.

    Az 5 éves Una Harstard megirigyelte, hogy a nővére, Summer a náthája miatt otthon maradhat, ezért azzal az ötlettel állt elő, hogy rajzol magának egy pozitív Covid-tesztet, hátha ezzel meg tudja oldani, hogy ne kelljen iskolába menni.

    Az anyuka a történetet közzétette Facebookon, ahol számtalan komment érkezett, hogy milyen zseniális az ötlet, illetve többen azt is leírtak, a saját gyerekeik milyen trükkökkel színleltek betegséget, hogy kivegyenek egy napot a suliból.

  • A haldokló feleség utolsó kívánsága az volt a férjéhez, hogy még egyszer utoljára szexelhessen az exével.

    A Reddit egy furcsa hely. Számtalan bizarr dolgot találni ott, ezalól pedig az a subreddit sem kivétel, ahol párkapcsolati tanácsokat kérnek, adnak a felhasználók egymásnak. Az Indy100 szúrt ki egy nem mindennapi történetet, amiben egy haldokló nő utolsó kívánsága a férjéhez az, hogy lefeküdhessen az exével.

    „Nem emlékszem már arra, hogy milyen volt az életem a feleségem nélkül, ahogy azt sem tudom, mi lesz majd, ha elmegy. Mindent megteszek azért, hogy az utolsó napjai a legjobban teljenek, kerüljön bármibe, megteszem” – kezdte a férfi, akit a felesége 10 éve húzódó betegsége saját bevallása szerint „elpusztított”. Mint kiderült, a nőnek 9 hónapot jósoltak még, de hamarosan kerekesszékbe fog kerülni a rohamosan romló állapota miatt.

    Miután a férfi felvázolta az alaphelyzetüket, előállt azzal a dologgal, amivel nem tudja, hogy mit kellene kezdenie: ugyanis a feleségének az az utolsó kívánsága, hogy szeretne még egyszer lefeküdni a volt barátjával.

    „Sokkolt a dolog, majd azt kérdeztem, hogy mégis mi a francért akarja ezt, amire brutális válasz érkezett tőle. Azt mondta, hogy a legkielégítőbb élménye ezzel a férfival volt élete során. Egy komplett monológot nyomott le arról, hogy a szex sokszor pusztán testi kielégülés, de velem érzelmi alapon megy. Szerintem ez csak idióta duma, hogy a végén ide lyukadhasson ki” – magyarázta tovább a történetét a kétségbeesett férj.

    Szóval most itt vagyok azzal, hogy tagadjam meg a haldokló feleségem kívánságát a saját egóm miatt, vagy hagyjam, hogy egy másik fickóval k*rjon, akivel jobban érezte magát. Őszintén szólva nagyon kivagyok, úgy érzem, elárult ezzel a kéréssel, olyan helyzetbe hozott, amire muszáj igent mondanom, hiszen haldoklik.

    – folytatta a férfi, aki tudja, hogy mit akar válaszolni, de nem biztos abban, hogy ez a helyes, elvégre nagyon fáj neki, hogy annyira jó volt a feleségének az exével a szex, hogy a halála előtt még egyszer vele akar lenni.

    Ön mit tenne a férfi helyében?

  • A miniszterelnököt családja társaságában – Orbán Ráhel és Tiborcz István nélkül – kapta lencsevégre a Blikk.

    A kormányfő a SALT nevű Michelin-csillagos étteremben vacsorázott rokonaival péntek este, amit kiszúrt a bulvárlap.

    Úgy tudják, hogy egészen fél 12-ig maradt Orbán Viktor, a jó hangulat közepette a bor mellett egy vagy két kupicával is lecsúszott. Szükség is lehetett az alkoholos nedűre, ugyanis az étterem honlapja szerint egy menü 15 fogást foglal magában.

  • Az ex-Spice Girl Victoria Beckham különleges étkezési szokásáról a korábbi angol labdarúgó-ikon férj, David Beckham rántotta le a leplet. 

    A 90'-es évek óta egy párt alkotó sztárduó ugyan időről időre feltűnik a médiában, magánéletükről csak nagyon keveset és ritkán osztanak meg a nyilvánossággal. Ezt törte meg most a tinilányok korábbi bálványa, aki a  River Cafe Table 4 podcastjében árulkodott felesége furcsa szokásáról. 

    Kedvelem a jó borokat és a gasztronómiát, ha valami különlegest eszem, azt szeretném, ha mindenki más is megkóstolná. Ebből a szempontból sajnos rossz nőt vettem feleségül, ugyanis Victoria 25 éve csak ugyanazt az étel hajlandó megenni, grillezett halat párolt zöldséggel. Ettől csak nagyon ritkán tér el, ilyen volt például, amikor várandós volt a lányunkkal, Harperrel. Az egy nagyon jó időszak volt

    – mesélte viccesen David Beckham. 

  • Durván lefogyott a Trónok harca óriása, aki 2018-ban a világ legerősebb emberének címét is megszerezte magának.

    Hafþór Júlíus Björnsson nem véletlen játszotta az HBO sikersorozatának szörnyetegét, akit csak A Hegyként emlegettek.  A nemrég megosztott fotója alapján azonban inkább már csak „A Domb” lehetne, ugyanis Björnsson két év alatt 65 kilót adott le, ez pedig durva változás ahhoz képest, hogy három éve még 205 kilót nyomott.

    Persze Björnsson sanszosan az emberek 99 százalékát még így is két vállra tudná fektetni.