Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Jalchatra piac Tangailban, Banglades központi régiójában található, ahol óriási mennyiségben vásárolhatunk ananászt.

    A képeket Asker Ibne Firoz készítette, és elmondása szerint, a gyümölcsöket a földekről biciklivel, vagy épp riksával szállítják, és nem ritka, hogy egyszerre 100 ananásszal megpakolva érkeznek meg a piacra, de a háromkerekű szállítóra ennek a duplája is ráfér.

    Mielőtt az ananászokat országszerte eladnák, a viszonteladók itt vásárolnak be a gyümölcsökből, majd kamionra pakolva tovább is viszik a boltokba.

  • Ez az apró, de annál bátrabb bagoly úgy repült, mintha ágyúból lőtték volna ki. 

    Christopher Horner, aki ezeket az elképesztő képeket készítette, szinte súlytalannak érezte az állatot, aki egy másik fotón még gyorsan be is vacsorázott, mielőtt ágyúgolyónak képzelte volna magát.

  • Ártatlan nyaralós fotónak indult, mostanra pedig az emberek képtelenek túllépni Sean Douglas Mcardle történetén, aki Las Vegasban futott bele tökéletes hasonmásába.

    hasonmás
    Fotó: Reddit

    A férfi Redditen osztotta meg történetét, amihez az említett fotót is csatolta:

    "Nem voltam meggyőzve eddig, de biztos vagyok benne most már, hogy szimulációban élünk. Ma véletlenül elúsztam a hasonmásom mellett a Flamingó medencében Vegasban." - mesélte Mcardle, aki békésen úszkált a medencében, egészen addig, míg arra nem lett figyelmes, hogy a barátai nagyon nevetnek, és mutogatnak valakire.

    Ekkor jött a felismerés, hogy a vele szemben álló személy olyan, mintha az ikertestvére lenne, csak épp Seannek nincs ikertestvére.

    A posztra kétezernél is többen reagáltak, sokan pedig nem is hittek a szemüknek, elvégre a két férfi megszólalásig hasonlít egymásra, ráadásul a sapkájuk, és a szemüvegük is egyezik.

    Többeknek már-már ijesztő, hogy a két idegen férfi között mennyire tökéletes a hasonlóság, elvégre az alkatuk, és a szakálluk is passzol.

    Volt olyan is, aki azzal viccelődött, hogy van egy harmadik "testvérük" is, aki történetesen híres színész és rendező lett, utalva ezzel Seth Rogenre, akire valóban hasonlítanak mindketten.

  • Habszivacs számokat lopkod ez a kleptomániás macska, aki büszkén viszi haza aznapi zsákmányát a gazdinak.

    A hat éves Merlin, gazdija, Jay Parkinson szeme láttára vitte haza a hosszú, habszivacsból készült csövet, amire a férfi akkor csak legyintett, mondván biztos egyszeri dologról van szó.

    Azonban, amikor Jay augusztusban a hátsó kertben tartózkodott, felfedezte, hogy cicája nem kispályás, és rendszeresen ellopkodja a környékről a habszivacsból készült számokat, vagy egyéb gyerekjátékokat, amiket a kert végében gyűjtöget.

  • A TikTokker Ethan Keiser az összes platformon tartózkodó boszorkányok üzent, hogy átkozzák el, és végre bebizonyíthatja, hogy nem valódi a varázslatuk.

    giphy (4).gif
    Fotó: Giphy

    A videós eltökélt szándéka, hogy bebizonyítsa: nem léteznek paranormális dolgok, Keiser ezért legutóbb a boszorkányoknak azt üzente, hogy átkozzák el nyugodtan, sőt, egyiküknek még az egyik hajtincsét, a körmeit, és a ruháit is elküldte, hogy felhasználhassák a varázslathoz ellene.

    @itsethankeiser Reply to @hex_by_evi Let’s see if I survive 🥱🥱😂😂 #science #witchcraft #voodoo @itsethankeiser @itsethankeiser @itsethankeiser ♬ Monkeys Spinning Monkeys - Kevin MacLeod & Kevin The Monkey

    A tiktokker boszik, médiumot és egyéb spirituális dolgokkal foglalkozó személyek nagy számban megtalálhatóak a platformon, és gyakran kérnek pénzt 1-1 szolgáltatásukért cserébe.

    @itsethankeiser What else can i do to prove magic isnt real? #science #witchtok ♬ 28 Days Later - Main Theme - Geek Music

    "Sokan azt mondták, hogy a tűzzel játszom, de feláldozom magam, hogy ez mind badarság, mert nem akarom, hogy ilyen embereknek fizessetek, akik átvernek" - írta Keiser, akit többen is megkerestek és elátkoztak, de mint mondta, eddig semmi sem történt abból, amit a boszik ígértek. A férfi most azt tervezi, hogy ellátogat olyan karibi szigetekre, ahol "valódi" boszorkányok élnek, hogy bizonyítsa, nem létezik olyan, hogy mágia.

  • Jamie Clayton kelti életre a Hellraiser filmekből ismert kenobiták vezérét, a szadista Pinheadet, akiről az Entertaiment Weekly jóvoltából megkaptuk az első fotót is.

    A Hellraiser egy 1987-es brit horrorfilm, amit Clive Barker rendezett a The Hellbound Heart (magyarul Pokolkeltő – a szerk.) című regénye alapján, ami egyben első rendezése is volt. A sorozat összesen kilenc folytatást élt meg, a Clayton főszereplésével érkező epizód viszont ezeket mind figyelmen kívül fogja hagyni, egyfajta rebootja lesz a sorozatnak.

    A Hellraisert ezúttal David Brucker rendezi, a film pedig nem mozikban, hanem a Hulu szolgáltatónál lesz elérhető 2022. október 7-én, igy idehaza a Prédához hasonlóan, a DisneyPlus segítségével tekinthetik meg a magyar nézők.

    A rendező elmondta, hogy nem az első részt fogják újragondolni, elvégre azt lehetetlen lenne überelni, helyette egy teljesen új sztorit fognak bemutatni, amiben Pinhead mellett egy új kenobita is bemutatkozik majd, a kocka pedig természetesen marad.

    Mielőtt pedig néhányan kiakadnának azon, hogy ezúttal egy transznemű nő formálja meg a szegecses fejű démont, érdemes megjegyezni, hogy Barker eredeti regényében soha nem nevezik nevén az entitást, akinek hangját kifejezetten nőiesnek írnak le, és egyébként sem rendelkezik konkrét nemmel.

  • Ugyan 2024 előtt biztos nem kerül mozikba, de már most az elkövetkezendő két év egyik leginkább várt filmjének számít a Wicked.

    Jon M. Chu rendezésében adaptálják a régóta várt Broadway-musical filmváltozatát, amit ráadásul két részletben fognak bemutatni. A tervek szerint a Wicked első fejezete 2024. december 25-én, míg a második rész egy évvel később, 2025. december 25-én landol a nagy vásznon.

    Egyelőre két színészt jelentettek be az adaptációhoz, a többiek hivatalos bemutatására még várni kell, azonban bőven akadnak pletykák már most.

    Egy biztos, Cynthia Erivo Elphaba szerepében fog feltűnni a filmben, akit eredetileg Idina Menzel alakít a Broadway-változatban.

    A kétszeres Oscar-díj-jelölt, illetve Emmy- és Grammy-, valamint Tony-díjat is magáénak tudó színész/énekesnő ezzel a 2003-as musical főszerepét kapta meg, ami egyébként egy 1995-ös Gregory Maguire-regényen, a Wicked: The Life And Times Of the Wicked Witch, tehát az Ozból is ismert Nyugati Boszorkány történetén alapul. Ezt a sztorit adaptálták a Broadwayn is, zenéjét Stephen Schwartz írta annak szövegével együtt.

    A másik bejelentett főszereplő nem más, mint Ariana Grande, aki Glinda, más néven a déli jó boszorkány lesz, ezt a szerepet pedig eredetileg Kristin Chenoweth játszotta a musicalben, amit az énekesnő 20 évvel ezelőtt maga is látott, sőt még közös fotó is készült róluk.

  •  

    A Dűne sztárja sokak lélegzetét megakasztotta.

    tc
    Fotó: Instagram

    A Velencei Filmfesztiválon került bemutatásra Timothée Chalamet és Taylor Russell legújabb filmje, a Bones & All, aminek vörös szőnyeges premierjén a két főszereplő is részt vett. Azonban a show-t egyértelműen a 26 éves Chalamet lopta el mindenki elől, aki egy hát nélküli ruhában jelent meg az eseményen, de nem mindenki tetszését nyerte el a választása.

     

    „Szemből jól néz ki, de hátulról…”

     

    „NEM!” – olvasható néhány rajongó csalódottsága, de azért így is többen akadtak, akik oda-vissza voltak a fiatal színész megjelenéséért.

  • Úszik a boldogságban Nagy Feró, aki immáron négy unokával büszkélkedhet.

    A nemzet csótányának egy hónapja született meg a negyedik unokája, akit a Borsnak meg is mutatott néhány fotón.

    A Beatrice zenészét fia és a zenekar menedzsere, Botond értesítette telefonon, hogy megérkezett a család legújabb tagja.

    „Mint minden unokámnál, most is elérzékenyültem boldogságomban” – mesélte a boldog nagypapa, aki nem bírt várni a nagy találkozásra, rögtön képeket kért unokájáról, akit Nagy Noel Konornak neveztek el szülei.

    „A fiamék Pomázon laknak, szerdára volt betervezve, hogy meglátogatom a négy főre bővült családot, így végre sor került arra is, hogy a karomba vegyem Noelt. Igaz, hogy még csak eszik és alszik, de bíztam benne, hogy pont egy olyan pillanatában érkezem, amikor ébren van. Már most imádom!” – ecsetelte Feró, aki szerint gyermekei igen szorgalmasak, elvégre öt év leforgása alatt lett belőle négyszeres nagypapa.

    A babáról és Feróról készült fotókat IDE kattintva lehet megtekinteni.

  • Az Amazon főnöke, Jeff Bezos is izgatottá vált, amikor kiderült, ők hozzák tető alá a Gyűrűk Ura: a hatalom gyűrűi sorozatot, azonban fia figyelmeztette, hogy nagyon ügyeljen rá, hogy kielégítő minőségű legyen a Prime Videóra érkező széria.

    Bezos a sorozat premierjén beszélt arról, hogy ő maga is nagy Tolkien-rajongó, és a munkálatok kezdetén mindenféle megjegyzésekkel, kiegészítésekkel igyekezett segíteni a rendezőpárost, Patrick McKay-t és J.D. Payne-t, akik nem vették figyelembe a milliárdos ötleteit, amiért egyébként ő maga kifejezetten hálás.

    „A fiam is nagy Tolkien-fan, és miután az Amazon bekapcsolódott a sorozat készítésébe, odajött hozzám, a szemembe nézett és azt mondta: »Apa, kérlek el ne b**zd!«”

    Az első kritikák alapján pedig Bezos hallgatott a fiára, ugyanis az első két epizód nagyon pozitív fogattatásban részesült a kritikusok által, így bőven hihetünk abban, hogy méltó adaptációt kapott J. R. R. Tolkien világa.