Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Adolf Hitler arcképével árulja borát egy olasz borász, aki azzal védte meg a termékét, hogy azoknak szánja az üvegeket, akik emlékezni akarnak a történelemre.

    hitler
    Fotó: YouTube

    Vini Lunardelli 25 éve árulja a történelmi témájú borait, amik közül a legkeresettebbek a Hitler arcképével, illetve  náci szlogenekkel felszerelt darabok, azonban az olasz borász termékei Németországban és Ausztráliában is illegálisnak számítanak, ennek ellenére állítja, a legtöbb vevője német származású.

    Sokan be is támadták a címkék miatt, de mint mondta, a borok kifejezetten azoknak készültek, akik emlékezni akarnak a történelemre, aminek szerves része Adolf Hitler is.

    A nagyobb visszhang azután robbant ki, miután kiderült, hogy ezeket az üvegeket nagyobb szupermarketekben is árulják, sokan pedig ízléstelennek, és kifejezetten sértőnek érzik az ilyesmit. 

  • Megható történtet egy családról, akik nem adták fel, hogy viszontlássák legkisebb testvérüket.

    Szinte egész életüket külön töltötték a Nobbs testvérek, akik most, 77 év után találkoztak újra először.

    Történetük még a II. világháború végén kezdődött, amikor tragikus módon, mindössze 30 évesen elhunyt a négy fivér édesanyja. A gyerekek magára maradt apja nem tudta ellátni az akkor alig egy éves fiát, Geoffot, így egy jobb élet reményében örökbeadta őt. Geoff nevelőszülőkhöz került, akik rövidesen Ausztráliában kezdtek új életet, de a három bátyja, Ted, Barry és John sosem feledkezett meg róla. A hatalmas távolság miatt azonban hiába keresték őt hosszú–hosszú évekig, nem akadtak a legkisebb Nobbs nyomára – egészen 2014–ig, amikor is legnagyobb meglepetésükre maga Geoff kereste fel a testvéreket egy levélben.

    A nyolc gyermekkel és unokával büszkélkedhető idős férfi ugyan legidősebb testvérét már nem ismerhette meg, de két kisebbik bátyjával azóta is rendszeresen beszélnek Skype–on, ma pedig 77 év után először, újra személyesen is találkozhattak.

  • Íme a férfi, akinek tetőtől talpig tetoválva van az egész teste, és olyan félelmetesnek találják, hogy még a szupermarketekből is kitessékelik.

    A 66 éves Keith Gordon Anglia legtöbbször tetovált emberinek egyikének számít, de nem mindenki nézi jó szemmel a férfi külsejét. Nemrég a családjával vásárolt egy Brightonban található üzletben, ahová olyan ruhában ment, ami eltakarta a legtöbb tetoválását, az ott dolgozók mégis arra szólították fel, hogy szíveskedjen távozni.

    "Nem hittem el, hogy van képe odajönni hozzám, és bírálni a testemet a gyerekeim előtt. Ez az én testem, az én döntésem, és ez minden értelemben diszkriminatív fellépés volt velem szemben." - mondta Keith.

  • A pár 2019–ben szakított, de most arról beszélt egy ismerősük, kistestvért szeretnének közös lányuknak.

    A napokban több pletyka is szárnyra kelt Irina Shayk és Bradley Cooper párosáról, miután felkerült az Instagramra az egykori szerelmesek friss, közös nyaralós fotója. A családi vakációt egyelőre valószínűleg kislányuk, az 5 éves Lea De Seine miatt ejtették meg, ugyanakkor egy belső forrás szerint egyáltalán nem kizárt, hogy visszatalálnak egymáshoz a 3 éve szakított szülők.

    „Fontolgatják az újrakezdést. Irina szeretné, ha lenne egy testvére a lányának” - ismerte el az informátor a Page Sixnek, hozzátéve, a színész is támogatja a családbővítés ötletét.

    Ráadásul mint megjegyezte, egyiküknek sem volt kifejezetten tartós kapcsolata az elmúlt években. Cooper egy politikussal, Huma Abedinnel járt egy ideig, de az nem volt komoly, modell exe pedig Kanye Westtel próbálkozott, ami gyorsan véget ért.

    „Ez nem a Bennifer 2.0, ahol a másik végig a fejükben motoszkált, hanem inkább a "miért is ne?" kategória. Mindektten azon az állásponton vannak, hogy ideje lenne már végleg megállapodniuk.”

  • Fiona Neilson joggal lehet büszke magára, hiszen több mint 85 kilót adott le.

    A most 64 éves hölgy állítása szerint 40 évet fiatalodott azzal, hogy leadta a felesleges kilókat, ami miatt szívelégtelenséggel küszködött, illetve egyedül még az otthonában sem volt képes normálisan mozogni. Mint mondta, a súlyát még a mérleg sem volt képes normálisan lemérni

    Azonban Fiona változást akart hozni az életében, így diétába fogott, aminek meg is lett az eredménye, a képek pedig önmagukért beszélnek.

  • Külön szereplő alakítja majd a tinédzser, illetve az egyetemista Vilmos herceget.

    Megvan, kik alakítják majd A korona című netflixes sorozat Vilmos hercegét és Katalinját. A produkció elég nagy bajban volt a leendő trónökörököst alakító színész megtalálásával, a napokban kezdődő forgatásokra ugyanis pár hete még gőzerővel keresték a tökéletes fiatalt.

    A jelek szerint azonban megérte várakozniuk, hiszen a készítők egyik legfontosabb kritériumának, a külső hasonlóságnak teljes mértékben megfelel mindkét kiválasztott szereplő: a 15 éves Vilmost Rufus Kampa-, pár évvel idősebb verzióját pedig Ed Velmy játsza majd. A herceg későbbi feleségét, az egyetemi évek alatt megismert Katalint Meg Bellmy kelti majd életre a képernyőkön, aki szintén hajaz a tinédzser Middletonra. Mindhárman pályakezdő színészek, így ez lesz az első komolyabb–, és várhatóan nagy áttörést hozó alakításuk.

    Ráadásul a másik problémás szerep, a gyermek Harry herceg is gazdára talált, akit szintén két fiú, Teddy Hawley és Will Powell játszik majd.

    (via VanityFair)

  • Klasszikus smink, klasszikus ruha - a topmodell úgy festett Velencében, akárcsak egy igazi hollywoodi díva!

    Valódi kaméleonként vesz részt a 79. Velencei Filmfesztiválon Palvin Barbara, aki három nap alatt három teljesen különböző hangulatú szettben vonult a vörösszőnyegen. A modell először extravagáns frizurát és látványos, flitteres ruhát viselt, másnap pedig egy kifinomult, világos estélyire esett a választása, amihez extra hosszú hajat és egy fejdíszt is kapott.

    Palvin ezt követően részt vett a Vanity Fair exkluzív partiján is, ahová ismét merőben más stílusban érkezett. Mesterfodrásza, Owen Gould Instagramján mutatta meg, milyen különleges frizurát készített a topmodellnek, akinek kinézetét valószínűleg Marilyn Monroe inspirálhatta – haját legalábbis pont ilyen fazonúra alakította, de vörös ruhája és kifinomult sminkje is abszolút az 1950–es, '60–as éveket idézi.

  • A slágerük egyébként már több mint egy hete megjelent. 

    Elton Johnról áradozott Instagram-oldalán Britney Spears, aki most realizálta, hogy együtt dolgozhatott a legendás zeneszerzővel. Spears reakcióideje azért nem a legjobb, hiszen a Hold Me Closer már 9 napja megjelent (azóta egyébként toplista vezető is), előtte pedig hónapokat munkálkodtak együtt a duett tökéletesre csiszolásán, de ahogy a mondás is tartja, jobb későn, mint soha. 

    JÉZUSOM, látjátok, később esett le… a ténytől, hogy dalt írok Eltonnal, sírhatnékom van. Ő az én és édesanyám kedvenc zenésze, órákat hallgattam őt a kocsiban, ahogy táncórára tartottunk, amíg gyerek voltam. Értitek, mi a f**z !!!! Wow, micsoda megtiszteltetés, hogy ilyen tehetséges emberrel dolgozhatok!

    — fogalmazott Spears, aki posztjához mellékelt egy összevágott videót is, amelyen Elton John Tiny Dancer című számára különböző ruhákban (vagy anélkül) mutatja meg magát a kamerának. 

    Sorait ezután egyébként már fiának címezi, aki nemrég anyjával elidegenedett kapcsolatáról mesélt egy interjúban. 

  • Pontos szakmai szempontok alapján értékelték a versenyzőket.

    IMG 2A2A69A6D02A-1
    Fotó: TikTok

    A laikusok számára elsőre biztos furcsa látványt nyújthatott szombat reggel a tatai Kocsis úti temető, ahol rengeteg izmos férfi gyűlt össze ásóval a kezében, hogy megmérettse magát az V. Országos Sírásó Versenyen. A programra az ország minden tájáról érkeztek hivatásos szakemberek, akiknek nem csak egymással, de az idővel és a felszálló porral is meg kellett küzdeniük. 

    „A megmérettetésben pontos szakmai szempontok szerint értékeljük a csapatok teljesítményét, így nem csak a gyorsaság lesz az egyetlen erénye a győztes csapatnak. Fontos a hivatásunk szerinti tiszteletteljes, kegyelettel történő versenyzés éppúgy, mint a sírgödör pontos méreteinek betartása és a hantolás esztétikai megjelenése”

    – olvasható a programismertető a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének weboldalán. A verseny végül egy közös ebéddel zárult, magáról az erőpróbáról pedig egy látványos TikTok videó is készült:

  • Ez a 20 hetes cockapoo kutyus sem viseli túl jól a nyári hőséget, igy a legjobb barátja egy asztali ventilátor, ami segít neki átvészelni a meleget.

    Kaye Roach megpróbálta megfürdetni kiskutyáját, Hettiet, miután sétáltak egy nagyot a Skegnessnél található strandon, ám a 20 hetes cockapoo inkább a ventilátor előtt helyezkedett el, ami jobban felfrissítette, mint bármi más aznap.