új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 55 éves lett a színész-énekesnő.

    Hatalmas bulit rendezett 55. születésnapja alkalmából a hétvégén Jennifer Lopez. A színész-énekesnő New York-közeli Hamptons vidéken tartott partit, méghozzá tematikusat: a népszerű Netflix-sorozat, a Bridgerton család köré építette az eseményt, ahol nem csak egy lovaskocsi bukkant fel, de a meghívottak is szigorú dresscode-ban, 19. századi stílust idéző kosztumökben voltak hivatalosan megérkezni.

    Így tett a Page Six értesülései szerint rengeteg szakmabéli, például Sarah Jessica Parker, vagy ifjú kolléganője, Lucy Paez, illetve több családtagja is, a vendégek között azonban egy valakit nem sikerült kiszúrniuk a lesifotósoknak:

    Ben Afflecket, JLo férjét.

    A sztárpár házasságának megromlása már hónapok óta szolgáltatlja az amerikai bulvárlapok témáját, mostanra pedig egyre több jel utal arra, hogy nem csak légből kapott szóbeszéd a dolog, valóban válófélben lehet a két színész. A People magazin pár hete például arról számolt be, Lopez európai turnéja alatt férje minden maradék cuccát elvitte közös otthonukból, és egy ideje már inkább albérletben húzza meg magát. Második házassági évfordulójukat szintén külön ünnepelték a hónap elején, az énekesnőt magányosan látták biciklizni a keleti partvidéken.

  • Mint mondta, mai napig nem tud jó érzéssel előző csatornájára gondolni, bár jól esett neki, hogy utólag elnézést kért tőle az RTL.

    Idén 10 éve már, hogy távozott az RTL-től a csatorna egyik korábbi arca, Ördög Nóra. A tévés 13 év után hagyta ott előző munkahelyét, s mint most felidézte, meglehetősen nehéz körülmények előzték meg Tv2-s átigazolását.

    Ez egy nagyon érzékeny időszak volt, mert én akkor már nagyon-nagyon terhes voltam a kisfiammal. Ő ugye augusztus elején született és ez az egész botrány júliusban csúcsosodott ki. Nyolc hónapos voltam, amikor beballagtam felmondani. Nagyon sok álmatlan éjszaka, sok idegeskedés, tényleg azt éreztem, hogy most csuklóból le kell vágnom a karomat, ahhoz, hogy ezt a döntést meg tudjam hozni, de meg kellett hoznom

    – kezdte Kadarkai Endrének a műsorvezető, akinek kérdésére elárulta, bár nemrég egy rövid időre visszatért a 25 éves évfordulós különkiadás erejéig előző munkahelyére, az akkor átélt stressz miatt a mai napig sem sikerült teljesen túltennie magát teljesen a dolgokon.

    „Jó érzéssel azóta sem tudtam az RTL Klubra gondolni. Csakis azokra a barátaimra, akikkel ott együtt dolgoztam és akik közül azóta nagyon sokan a kollégáim is a TV2-nél… De azért ott maradt egy csomó feldolgozatlan trauma, amit én dédelgettem magamban. De ezek az én dolgaim, sajnos ez azóta is jellemző rám. 

    Én azt gondolom, hogy nekem saját magam, a saját gyengeségem miatt kellett onnan eljönnöm. Én nem tudtam már felvállalni ott olyan konfliktusokat, amit ha korábban felvállalok, és beleállok, akkor lehet még most is ott dolgoznék, mert előbb kiharcoltam volna magamnak. De erre nem voltam képes, nem voltam elég erős.

    Egyszerűbbnek tűnt egy drasztikus döntéssel egy új helyen, tiszta lappal indulni.  Megbecsültség, fizetés is, férfiakkal való bánásmód, kontra a velem szembeni bánásmód, az érdektelenség. Az én bűnöm az volt, hogy elmentem szülni egy gyereket és ugyanannyi időt töltöttem távol, mint azok a férfi kollégák, akik akkor éppen nem vezettek műsort. De az én esetemben ez azt jelentette, hogy elküldtek gyes-re, vagyis az ekho-s fizetés miatt a normál fizetés helyett, 50 ezer forintot kaptam volna havonta, egyszerűen nem éreztem igazságosnak azokkal a férfi kollégákkal szemben, akik mind ez idő alatt megkapták a teljes fizetésüket… Kiálltak értem a közvetlen főnökeim, de valahogy csukott fülekre talált és ez nekem rosszul esett. De nem akkor jöttem el, ezt eltettem a megfelelő polcra.”

    A várandós Ördög úgy érezte, hamarosan újra ugyabban a helyzetben találja majd magát, mint első gyermeke születésekor, ekkor lépett épp azonban színre a konkurens csatorna.

    „Az RTL-ben általában az volt az érzésem, hogy érezd megtiszteltetésnek, hogy nálunk dolgozhatsz, közben jött egy kontrasztos: mi nagyon megtisztelve éreznénk magunkat, ha nálunk dolgoznál-megkeresés, és akkor azt éreztem, inkább azt választom!” – mesélte a tévés, akinek nagyon jól esett, hogy nemrég, miután először beszélt ezekről a problémákról, az RTL kiadott egy elnézéstkérő közleményt, sőt, az új vezérigazgató fel is hívta telefonon, hogy személyesen kérjen bocsánatot elődei nevében.

    „Nagy elégtétel volt, helyretette a dolgokat bennem. Kellett a részükről is nagyfokú elegancia.”

  • Mesés helyen pihen a focista és családja.

    Alig, hogy véget ért a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, Cristiano Ronaldo máris egy lenyűgőző helyen vakációzik családjával. A portugál sztárjátékos Instagram oldalán osztotta meg, hogy a Szaúd-Arábiában tölti megérdemelt pihenését párjával, Georgina Rodriguezzel, akivel biciklizve fedezték fel a Vörös-tenger partjait, de legújabb bejegyzése szerint vele van mind az öt gyermeke is, akikkel egy hajó fedélzetén fotózkodott, hatalmas mosollyal az arcukon.

    Az életem

    – írta a közös képhez egy szívecske kíséretében a focista.

  • Képernyőfotó 2024-07-21 - 12.55.04.png
    Fotó: TV2

    Feleség lett a Next Top Model Hungary korábbi versenyzője, Szaniszló Kitti. A 23 éves modell-jelölt kezét július elején, a Balatonon kérte meg vele egykorú kedvese, Matuz Ádám fotós, ám a lánybúcsút még az azt megelőző héten megtartotta a menyasszony.

    Igen, elsősorban Mi házasok szerettünk volna lenni, az eljegyzés csak ráadás

    – árulta el egy erről érdeklődő komment válaszában Szaniszló.

    A fiatalok a jelek szerint nem vártak sokat az oltár elé vonulással,  az ara a hétvégén Instagram oldalán, egy fotó- és videóválogatással számolt be házasságuk örömhíréről követőinek. A bejegyzésből kiderült, Ruszó Tibi, az X-Faktor korábbi nyertese szórakoztatta a násznépet a meghitt, kültéri esküvőn, ahol a menyasszony két csinos ruhát is viselt. Követői, köztük Schobert Lara is sok boldogságot kívántak a poszt alatt az ifjú párnak.

  • A hírt megosztotta benti párjával is, majd úgy döntött, állapotosan is folytatja a játékot.

    Képernyőfotó 2024-07-21 - 14.08.02.png
    Fotó: RTL

    A ValóVilág magyarországi története során példátlan esemény történt: most először esett teherbe a műsoridő alatt egy játékos, VV Reni. A jelenleg is futó 12. évad szereplője a beköltözés után szinte rögtön új partnerre lelt VV Geri személyében, a fiatalok pedig hamarosan szülői örömök elé nézhetnek, mint kiderült ugyanis, a 22 éves lány gyermeket vár.

    Reni rosszulléteit indokló sejtése mostanra bizonyosságot nyert, a szereplő állapotát vérvizsgálat igazolta. A hírt villabeli kedvesével, VV Gerivel is megosztotta, majd ezt követően Reni úgy döntött, saját felelősségére, az egészségügyi kockázatok ismeretében is folytatja a műsort.

    Az RTL kiemelte, a műsor készítői az egészségügyi teammel együtt kiemelt figyelmet fordítanak a várandós játékos egészségügyi állapotára, akinek bármikor lehetősége van egészségügyi és pszichológiai segítséget igénybe venni.  

    Sandbox Miniapp

  • Régen lányos apaként el tudta volna képzelni magát, ma már tudja, nem szeretne gyereket.

    ByeAlex fontos dologra döbbent rá a közelmúltban: nem szeretne gyermeket vállalni. Az énekes erről a SopronFesten mesélt, felidézve, régen lányos apukaként el tudta volna magát képzelni, de már megváltozott a véleménye.

    „Rájöttem, hogy nem vágyom családra. Az, hogy azt mondtam, hogy el tudok képzelni gyerekeket, még abban az időszakban lehetett, amikor azt gondoltam, hogy az a helyes, ha elfogadom azt, hogy kell gyerek, mert minden nő olyan férfire vágyik, akinek bejön az, hogy gyerek, meg család” – kezdte az X-Faktor korábbi mentora, hozzátéve: a gyerekvállalás olyan, amit vagy tökéletesen lehet csinálni, vagy sehogy, ő pedig úgy érzi, utóbbiba kevesebb a kockázat. Még ha ez azzal is járt, hogy több kapcsolata is emiatt ért véget. 

    És akkor még nem tudtam, hogy miért van ez, de valójában azért, mert én nem érzem ezt a dolgot. Az egyik utóbbi kapcsolatom is ilyen volt, hogy a gyerek volt az egyik kardinális kérdés, és akkor mindig mondtam, hogy jó, persze szeretnék én is, hogyne, jó lenne egy lány gyerek, mert imádnám, hogyha kislányom lenne, de valójában nem imádnám. Szerintem nem vagyok erre alkalmas, sőt teljesen alkalmatlan vagyok.

    Az idén 40 éves énekes jelenleg boldog modell párja, Benjamina mellett, nemrég pedig egy kiscicát is örökbe fogadtak. Ennek ellenére félelmetes érzésnek tartja, hogy olyan sokáig kell gondoskodnia valamiről. 

    „Nagyon szeretem a macskákat, de már az első este azt gondoltam, hogy minek hoztam ezt a macskát, mert most mi lesz, itt lesz örökre velünk? És épp ma kérdeztem Jaminát, hogy te el tudod képzelni, hogy mondjuk 40 éves leszel, amikor ez a macska meghal? Amire ő mondta, hogy el, és ha olyan sokáig velünk lesz a cica, az csodálatos. Én pedig azt gondolom, hogy ez szörnyű, számomra ez ijesztő.”

    (24.hu)

  • Szívesen kialakítanának Magyarország mellett egy másik európai bázist is.

    Ördög Nóra és családja imádnak utazni, férjével és gyermekeikkel már valamennyi kontinensen megfordultak már.

    Épp ezért nem meglepő, hogy a műsorvezető nemrég arról beszélt, eljátszottak már  a gondolattal, hogy Magyarország mellett legyen egy külföldi bázisuk is, ahová bármikor elszökhetnek – erre a nyilatkozatra kérdezett most rá a tévésnél a femcafé a friss interjújában.

    „Én azért szeretem kimondani az ilyen távlati terveimet, vágyaimat, és egy interjúban valóban elhangzott, hogy nagyon jó lenne egy másik országban esetleg, de Európán belül maradva kialakítani egy bázist, mert valahogy azt érzem, hogy ha ezek így kimondódnak, ezek a vágyálmok, akkor előbb-utóbb mi magunk is közelebb kerülünk ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk” – kezdte a kétgyermekes édesanya, hozzátéve: 

    „Még nincs semmi konkrétum egyébként, ez csak egy érzés, ez csak egy következő távlati terv. De azzal, hogy ezt sokszor elmondom és elkezdtem beleültetni az emberek fejébe, remélem, hogy közel tudok hozzá kerülni."

  • A vízszámlája már kevésbé volt vicces.

    Már-már saját mentális egészségét kérdőjelezte meg egy amerikai férfi, Jacob James, miután rendszeresen arra ért haza, hogy garázsában folyik a csap. Pedig biztos volt benne, hogy mindig elzárta azt, így a sokadik hasonló alkalom után a 32 éves James úgy döntött, utána jár a rejtélynek, és térfigyelő kamerát szereltetett fel a szóban forgó mosdó fölé.

    Ennek hála kiderült, nem egy vízpazarolásra specializálódott szellem, vagy a Reszkessetek, betörők! tolvajpárosa hagyta nyitva azt, hanem kutyája, Neylond a tettes. Az angol véreb titokban megtanulta kinyitni a csapot, gazdája távollétében pedig kiszolgálta magát friss vízzel – csakhogy a trükk második fele, a csap elzárása már nem ment neki, így több mint 100 dolláros, azaz mintegy 36 ezer forintos számlát hozott össze gazdájának. A csap azóta leszerlésre került, Neylond pedig a róla készült felvételeknek hála az internet kedvencévé vált.

    (yahoo)

  • Végül bejött a trükk.

    DSC2605
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    Csonka András nemrég a Story magazinnak adott interjút, melyben arról mesélt, hogyan igyekezett szerepet kapni a '90-es évek népszerű magyar szitkomjában, a Família Kft.-ben. Mint kiderült, a színész hisz a gondolat teremtő erejében, ezért spirituális úton is igyekezett bevonzani magának az áhított szerepet.

    „Akkoriban indult a Família Kft., és bár már kiválasztották a szereplőket, megvolt a próbaadás, a szereplők fotózása, bemutatása, én mégis nagyon be akartam kerülni. A Szomszédok sikere óta tudtuk, hogy egy ilyen munka hatalmas lehetőség lehet. Ezért elkezdtem a korábban tanult technikát alkalmazni. Mindennap a sorozatra gondoltam, átéltem, hogy benne vagyok a stábban.” – magyarázta a színész, akinek technikája végül bejött, legalábbis ő ennek tulajdonítja.

    Egyszer csak aztán a semmiből ott találtam magam a Família Kft.-ben. Felkértek a szerepre, mert elhittem, hogy képes vagyok rá, és nekem is van helyem ebben a sorozatban. Legalábbis nekem megnyugtató arra gondolni, hogy ezért történt minden úgy, ahogy. Tény, hogy a pozitív gondolatokkal fel tudjuk építeni magunkat, míg a negatív gondolatok képesek minket lerombolni, és az egészségi állapotunkra is hatást gyakorolnak. A hit, sőt továbbmegyek, az önmagunkba vetett hit, a relaxáció csodákra képes, érdemes kipróbálni

    – fogalmazott.