A pokoli hőségben és éjszaka is jól haladnak a kéktúrafutók
Zenyik Róbert, Medgyessy Gergely és Lőrincz Olivér pénteken hajnalban indult el Hollóházáról, hogy a kék turistajelzésen váltóban egészen a kőszegi Írott-kőig fusson. Az előzetesen 1180 kilométernek számított, de ennél többnek ígérkező táv több mint felét lefutották már, most Fehérvárcsurgónál járnak.
Fotó: Szaszafoto
Most élhetik meg a legnehezebb órákat, a kialvatlanságtól is egyre fáradtabbak, de a hőség még nagyobb próbatétel elé állítja őket. Ahogy a futókat kísérő Szász Norberttől megtudtuk, a körülményekhez képest mindhárman jó állapotban vannak, az éjszakai szakaszokon is jól haladnak.