Fülsiketítő hangzavarra lehet számítani október 23-án a Kossuth téren, ha ezt a rengeteg sípot szétosztják
Amióta Juhász Péter, az Együtt politikusa meghirdette Az Állami Megemlékezés Nagy Megzavarása Orbán Viktor Beszédének Kifütyülésével című eseményt, sorban esnek egyik ámulatból a másikba a politika szereplői és a közönség.
![14717219 10209197653331710 1647066859726017036 n](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1374/13743/137430/13743062_ab5bdf9727f1a3c82675653d4b1a81cd_wm.jpg)
Kezdődött azzal, hogy egy öt évvel ezelőtti hír ment végig az interneten, hogy Orbán inkább Brüsszelben lesz, majd Gyurcsány Ferenc pártjának szóvivője Orbán szekerének a tolásával vádolta meg Juhászt, aztán a Fidesz is kiadott egy közleményt, amelyben már fizikai erőszakot vizionált és akkor még csak szerda van. Igaz, erős szerda, Juhász ugyanis egy képet tett ki a Facebookra, amelyen ezersíppal pózol, és a szöveg szerint ezek a sípok fogják a kellő hanghatást biztosítani Orbán Viktor beszéde alatt.
Várjuk a csütörtököt, amikor gondolom, majd kiderül, hogy a terrorelhárítás a rebellió elkerülése érdekében csak testi motozás után, esetleg detektoros kapun keresztül fogja beengedni a közönséget.