A japánban Tonhalkirályként ismert Kijosi Kimura nem sajnált átszámítva 636 ezer dollárt fizetni egy óriási kékúszójú tonhalért Tokió egyik halpiacán újévkor.
A hal 212 kilót nyom, és bár Kimura is kicsit drágállta az árát, azt mondta, hogy tulajdonképpen elégedett, mert méretes és jó állapotban lévő tonhalhoz jutott, és étterme vendégei amúgy is a legjobbat érdemlik.
Mindenkit meglepett a Jászai Mari-díjas színésznő.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
Törőcsik Franciska a minap egy lapozható bejegyzéssel jelentkezett az Instagram-oldalán, melyet a következő gondolattal osztott meg: „Vissza a természetbe...”. A Hunyadi, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Magyar menyegző szereplője nem véletlenül választotta ezt a kiírást, ugyanis posztja elemein egy hullámzó árpatáblánál pózolva, de virágszedés és kutyasétáltatás közben is látható.
A legérdekesebb felvétel talán a legutolsó, a színésznőt ugyanis fűnyírás közben örökítették meg, így pedig nem gyakran lehet látni a hazai hírességeket. Törőcsik követői közül volt, aki kommentben megjegyezte: erről a videóról a Legénybúcsú című film golfkocsis jelenete jutott eszébe, hozzátéve, reméli, hogy arrafelé a nyulak sem ugranak féktávolságon belül.
Csillagot kapott Miley Cyrus a hollywoodi Hírességek sétányán. Az egykori Disney-sztár rajongói által övezve avatta fel a csillagot a híres Los Angeles-i sétányon pénteken, ahol Donatella Versace és Anya Taylor-Joy is beszédet mondott. A 33 éves énekesnő egy hálószerű csipkés Versace ruhában jelent meg a ceremónián, és még táncot is lejtett csillagán.
A Los Angelesben található sugárúton rendezett ünnepségen Cyrus vőlegénye, MAxx Morando, édesanyja, Tish és nővére, Brandi is jelen volt.
Egy 31 éves nő úgy döntött, hogy kihasználja a rotációs munkarend előnyeit, és inkább ingázik a munkahelyére. Pedig nem kis utat kell megtennie: mintegy 4800 kilométert, de csak kéthetente, mert a beosztása mindig két hétre szól, melyet két hét szabadság követ.
Georgia Samuels tavaly novemberben költözött Ausztráliából Balira, ahonnan továbbra is bejár dolgozni. A fiatal ausztrál nő nem akarta otthagyni munkahelyét, melyről úgy nyilatkozik, hogy azt csak kevesen végeznék szívesen. Samuels ugyanis Ausztrália bányáiban dolgozik, mint egészség- és munkavédelmi felelős. Elmondása szerint az ingázással spórol is, mintegy havi 200 ausztrál dollárt (körülbelül 44.200 forintot), amiért szerinte megéri így élni. Kiemelte, havonta 500 ausztrál dollárt (körülbelül 110.500 forintot) fizet azért, hogy havonta két hetet egy medencés vendégházban lakjon, majd a bányában töltött két hét alatt ingyen kap szállást és étkezést.
A beosztása rugalmassága miatt úgy látta, végül is bárhol élhet, ezért választott Balit, amit most az otthonának tekint, legfőképpen az ottani életstílus és az emberek barátságossága miatt, írja a Mirror.
Nem sikerült barátokat szereznem Perthben, úgyhogy úgy voltam vele, igazából bárhová elköltözhetek. Folyton videókat néztem Baliról, és rájöttem, hogy a szabad heteimen utazhatnék is, felfedezhetném a szigetet. Ezért eladtam az autómat, a ruháimat, és már indultam is. Az étel Balin nagyon jó minőségű, ez már szinte őrületes. Kevesebb mint 150 dollárért (körülbelül 33 ezer forintért) el tudsz menni randizni egy fine dining étterembe. Nagyon olcsó étteremben enni, hat hónapja nem is főztem. Az élet Balin sokkal jobb, sokkal többet kapsz a pénzedért.