Fatime
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Emlékeznek még Géresi Krisztiánra? Húsz évesen kezdett játszani a Videoton (ma MOL Fehérvár) felnőttcsapatában. 2016-ban például egy olyan gólt lőtt a Haladásnak, amit a szurkolók most az év legszebb Vidi-góljának szavaztak meg.

    Ötvenhat NB I.-es meccsen 9 gólt szerzett, 10 gólpasszt adott, ami egy felnőttpályafutása kezdetén járó csatártól kifejezetten jó teljesítmény. Annak idején még a válogatottban is szóba került a neve, olyan szériája is volt, amikor hét meccsen öt gólt szerzett.

    2017. december 2-án a fehérváriak a Ferencváros pellen játszottak az Üllői úton. Az 52. percben Géresit Henty váltotta. Akkor senki nem gondpolta, hogy a fehérvári játékosnak mindmáig ez lesz az utolsó mérkőzése.  Egy pár héttel későbbi Nemzeti Sport-interjúból derült ki, hogy gerincproblémái vannak, de nem tűnt különösebben drámainak a sérülés. Akkor azt mondta a lapnak:

    Kis célokat kitűzve akarok haladni, jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy felépüljek, aztán beszélhetünk minden másról.  

    Csakhogy telt az idő, és Géresi nem tért vissza. Ennek már két és fél éve. 2019-ben az Országos Gerincgyógyászati Központban megműtötték, azóta a labdás edzéseket is elkezdte, a csapatnak viszont most, hogy újraindult a futball, sem tagja még.

    Hogy mit jelent egy ilyen hosszú sérülés a még mindig csak 25 éves játékos pályafutásában, azt jól jelzi a statisztika: összesen 63 felnőttmeccsen szerepelt a Fehérvárban, hétszer ült a kispadon, és 74 meccsen volt sérült.

  • Eltűnt egy Leves névre keresztelt kakas, a gazdája a Facebookon keresi. Leves pénteken tűnt el Budapesten, a XVI. kerületben.

     A tulajdonos azt írja, a Szlovák út és a Gusztáv utca sarkáról tűnt el. 

    A kommentek közt olvasható egy olyan, hogy egyszer már szerencsésen megkerült Leves, remélik, most is visszakerül eredeti gazdájához. 

    Screen Shot 2020-06-05 at 20.26.56.png
    Fotó: Facebook.com
  • 100 euróba, azaz 34 ezer forintba kerül ez gyönyörű lábbeli, amit Grigore Lup, 55 éves román cipész készített. A 75 centiméter hosszú, bőrből készült cipő járásra a legkevésbé sem alkalmas, képzeljük csak el, hogy milyen nevetséges lehet benne járni.

    A hossza viszont már annál inkább praktikus, főleg, ha a többiek is ugyanilyen cipőt viselnek, így könnyű kiszámítani a biztonságosnak vélt, 150 centiméteres távolságot két ember között, így garantáltan nem fertőződik meg az új koronavírussal.

    A cipész elárulta, hogy már több külföldi megrendelés is érkezett a cipőre.

    Két pár ilyen cipő már biztonságos, 150 cm-es távolságot biztosít két ember között
    Két pár ilyen cipő már biztonságos, 150 cm-es távolságot biztosít két ember között
    Fotó: Alexander Pop / MTI

    Ismerős ez a cipő? Nem véletlenül! Az Indexen is megjelenő napirajzokban gyakran előforduló elem a hosszan kinyúló, mintegy férfiasságot, státuszt és hatalmat jelképező cipőorr. Ezzel lazán összefügg, hogy a középkorban is előszeretettel hordták a nevetségesen hosszú orrú lábbeliket a tehetős, nemességhez tartozó férfiak, ezzel is jelezve, hogy ők olyan gazdagok, olyan magas státuszban vannak, hogy megtehetik, hogy járásra alkalmatlan cipőt viseljenek, hiszen nem kell dolgozniuk.

    Kapcsolódó

    (MTI)

  • 120 éve született a magyar származású tudós, Gábor Dénes, aki többek közt arról híres, hogy feltalálta a holográfiát, és ezért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A NAVA ezzel a videóval emlékezett meg róla születésnapján:

    A holográfia népszerűségének oka, hogy a teret és a tárgyakat életszerűen adja vissza, az előtte megszokott 2 helyett 3 dimenzióban – hangzik el a videóban. A holográfia szót Gábor Dénes a holos "egész", "teljes" és a gramma "írás", "üzenet" görög szavakból alkotta, mert látszólag minden információt tárolni lehet vele. Már 1947-ben kidolgozta a módszert, de tizenhat évig csak szakmai folyóiratokban írtak róla. 

    A videóban elmondja, hogy akkor jött az ötlet, amikor az elektromikroszkópon gondolkozott, de a mikroszkóp megállt egy határon, pont amikor fel kellett volna bontani atomrácsokat, és egyes atomokat látni, és nem lehetett jó elektronlencsét csinálni.

    "Hát akkor csináljunk egy rossz lencsét, és vegyünk fel egy rossz képet, és javítsuk meg. De az a gondolat, hogy milyen egyszerűen lehet visszakapni egy képet, az egyszer támadt bennem egy szép Húsvét napján. Általában, azt hiszem, hogy minden igazi gondolkodás a tudatalattiban folyik le – mondta Gábor Dénes az interjúban.

    Szerinte ha az embernek eszébe jut egy ötlet, "gondolja át alaposan minden oldalról, aztán felejtse el, és várja meg, amíg kijön a tudatalattiból a megoldás. Van egy másik találmányom, amit álmomban csináltam"  mondta. 

    Gábor holográfia feltalálását a ,,szerendipitás kísérletétnek" nevezte, vagyis olyan felfedezésnek, amire úgy bukkannak rá, hogy arra nem is számítanak a kutatók. A 100 éves születési évfordulójáról ebben a cikkben emlékeztünk meg

    A videóból azt is megtudjuk, hogy az 1900-as születésű tudós nyelvtudását német, francia és angol nevelőnők alapozták meg, és bár nem volt zenész, eredeti nyelven tudta elénekelni a világ nagy operáit. 

    Screen Shot 2020-06-05 at 16.56.42.png
    Fotó: NAVA