Csongor
0 °C
9 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lassan négy éve már, hogy Chester Bennington meghalt, de a zenésztársai továbbra is igyekeznek az emlékét életben tartani.  

    Bár A Linkin Parkkal vált világhírűvé, Chester Benningtonnak volt már korábban egy zenekara: a Grey Daze nevű együttesben énekelt, amelynek gyerekkori barátja, Sean Dowdell volt a dobosa. A frontember halála előtt épp azt tervezték, hogy hosszú idő után egy koncert erejéig ismét összeállnak és elkezdték újra rögzíteni a korábbi dalaikat. Mindenkit megrázott, amikor 2017 júliusában Bennington önkezűleg véget vetett az életének.

    Hogy az énekes emlékét megőrizzék és a rajongóiban továbbra is tartsák a lelket, egykori zenésztársai végül Chester nélkül, ám az ő hangsávjait használva kiadtak egy lemezt tavaly nyáron Amends címmel. A korong egyik dalában, illetve az ahhoz készített klipben a frontember legidősebb fia, Jaime Bennington is közreműködött.

     Sean Dowdell most újabb meglepetéssel készül:

    az NME szúrta ki, hogy a dobos ismét egy lemezen dolgozik, amelyen a hírek szerint néhány posztumusz-vokál is szerepel majd Chestertől.

    A korong érdekessége, hogy feltehetőleg az énekes ikerlányai, Lily és Lila is hallható lesz rajta, a Grey Daze egyik friss Insta-bejegyzéséből legalábbis erre lehet következtetni. A megosztott fotókhoz, amelyen Bennington gyermekei és Dowdell látható, a dobos annyi megjegyzést fűzött, hogy a két legkedvesebb látogató érkezett a héten a stúdióba, hogy az apukáját és az anyukáját büszkévé tegye. 

  • Gyűlölet vagy káromkodás, az itt a kérdés! Szombaton, azaz holnap ismét jelentkezik az Index arútluK, a kultúra rovat podcastja, és a téma ezúttal is izgalmas: miért és mikor lett káromkodással, gyűlölettel teli a közbeszéd.

  • Úgy látszik, valamiért ez a sláger téma Amerikában, pedig épphogy megválasztották Joe Bident. Valahogy mégis most kezdtek el mozgolódni a celebek, hogy ők is keményen politizálni akarnak.

    Így tett Matthew McConaughey is, aki most Texas állam kormányzójának készül. Közösségi oldalain pedig elég erősen felvette ezt a szerepet. Ha így folytatja, a végén még tényleg kormányzó lesz. Közben Dwayne Johnson is már olyanokat nyilatkozik, amik alapján egyre közelebbinek tűnik az az idő, amikor tényleg elindul az elnöki a választásokon, mint elnökjelölt.

    És itt van még valaki, aki szintén kormányzónak készül. Nem lesz kihívója McConaughey-nek, mivel ő Kaliforniában fog indulni a posztért. Schwarzenegger után újabb híresség, sőt, sportoló lehet az állam élén. És most már el is áruljuk, hogy nem másról, mint az egykori olimpikonról, akinek két igen sikeres és népszerű Jenner lányt is köszönhetünk. Igen, Caitlyn Jenner indul a kormányzói posztért.

    A politikai elemzők még nem kezdték el boncolgatni a témát, de nagyjából meg lehet jósolni, hogy elég kevés rá az esély, hogy Jenner végül tényleg betöltse a kormányzói tisztséget. Egyszerűen nincs akkora támogatottsága. Persze ez alakulhat még, de jelen pillanatban ez még csak egy jó/rossz vicc - talán. 

    (perezhilton)

  • Már rengeteg mindennek van saját napja, miért is maradna ki a pacsizás?!

    pacsi.png
    Fotó: youtube

    A pacsi, leszámítva a jelen időszakot, olyan pozitivitással tölti el az embert, mint a csokoládé, sőt talán még többet is jelent. A pacsi az elismerés, a gratuláció, és a pozitívitás kimutatásának egyik legfőbb mozzanata, a sportban, munkában és persze a hétköznapokban. Az NBA sem hagyhatta ki az ünnepet, meg is osztottak egy rövid kis videót a hivatalos Facebook-oldalukon, pár meg nem valósult pacsiról. Láthatjuk, hogy nem mindig jön össze a kért pacsi, de 

    a játékosok szemfülesen megoldják, és maguknak adnak egy vigasz pacsit, hogy mégse legyen annyira ciki a hoppon maradás pillanata.

    Emlékezzünk vissza az Így jártam anyátokkal Barney karakterének legendás pacsijaira, aki órákig képes volt fenn tartani a kezét, amíg valaki meg nem szánta egy szánalom pacsival. Mindenkinek utólagosan is boldog pacsi világnapot kívánunk.