Október 7-én indul Sváby András legújabb műsora Útközben elmeséled címmel, melyben egy meghívott sztárvendéggel indulnak útnak egy lakóautóban, hogy kalandokban vegyenek részt, és két teljes napon át beszélgessenek egymással.
A műsorgyártó stáb a jövőheti premier előtt a házigazdát beültette az anyósülésre, és elvitték a szülőfalujába, Dunabogdányba. Miközben pedig beszélgetnek, rengeteg tudnivalót is elárul a hamarosan képernyőre kerülő műsorról. Mint kiderült, bizony akadtak olyan vendégei is a forgatások során, akikhez egyáltalán nem volt kedve, de végül mégis jó élményekkel gazdagodott Sváby.
„Én nagyok az a típus, aki így visszamegy helyszínekre. Ezt a Duna-szakaszt én tényleg úgy ismerem, mint a tenyeremet. Mi itt úsztunk át minden nap a Dunán többször is” – idézte az nlc.hu a tévést, aki megmutatta régi kedvenc palacsintázóját, és vele együtt azt a kocsmát is, ahol az első sörét elfogyasztotta.
A Heti Napló műsorvezetője azt első nagy szerelméről is ejtett egy mondatot, aki nem más volt, mint Péterfy Bori énekes-színésznő.
Nagyon szép, egyenesen gyönyörű lány volt. De kicsi gyerekek voltunk még ekkor
– vallotta meg mosolyogva Sváby.