Blikk, please
Februárban Budapesten koncertezik Nicki Minaj. Avagy ahogyan azt a Blikk tálalja:

Februárban Budapesten koncertezik Nicki Minaj. Avagy ahogyan azt a Blikk tálalja:

Hayden Christensen egészen szokatlan történetet osztott meg az L.A. Comic Con egyik panelbeszélgetésén, amit a Gs szemlézett. A színész egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy egy idegen jutott be az otthonába, ráadásul az összegyűjtött holmijaival távozni készülve találkozott össze vele.

Christensen felidézte, hogy éppen telefonon beszélt, amikor meghallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó, majd valaki felmegy az emeletre. Elsőre azt gondolta, hogy valamelyik barátja érkezett meg, ezért nem is tulajdonított különösebb jelentőséget a zajoknak. Hamarosan azonban kiderült, hogy egyáltalán nem baráti látogatóról van szó, hanem egy idegen éppen kirabolja.
De a helyzet akkor vált igazán különössé, amikor a betörő felismerte a színészt. A férfi bocsánatot kért, majd visszaadta azokat a tárgyakat, amelyeket addigra összegyűjtött. Christensen azonban nem a rendőrséget hívta, hanem inkább megpróbálta megérteni, mi vezethette a férfit a betöréshez. Az idegen azt mondta neki, hogy pénzre van szüksége ahhoz, hogy hazajusson, ráadásul megfelelő ruházata sincs ahhoz, hogy munkát találjon. A színész a történtek ellenére együttérzően fordult hozzá:
ruhákat és egy pár cipőt adott neki, majd azt is felajánlotta, hogy másnap elviszi az állomásra, és megveszi neki a vonatjegyet.
A történetnek azonban nem lett egészen olyan folytatása, amilyenre Christensen számított. A besurranó ugyanis másnap nem jelent meg a megbeszélt időpontban, így a felajánlott segítségből végül nem lett semmi.
Hayden Christensen neve az utóbbi években ismét szorosan összefonódott a Star Wars-univerzummal. A színész Anakin Skywalkerként tért vissza az Obi-Wan Kenobi sorozatban, majd az Ahsoka első évadában is feltűnt. A rajongók pedig a második évadban is viszontláthatják a legendás karakter szerepében.
Hámori Ildikó szakmai lendülete mit sem csökkent az évek során, továbbra is aktív a színházban, nemrégiben pedig legújabb filmjét is bemutatták. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőnek azonban a legnagyobb örömöt most nem a szakmai sikerek, hanem egy egészen különleges családi esemény jelenti: dédnagymama lett. A kis Panka érkezése új fejezetet nyitott az életében, amelyet minden eddiginél nagyobb szeretet és boldogság tölt meg.

„Van egy csodálatosan szép dédunokám, és ami a legfantasztikusabb, hogy az unokámat apaként láthatom. Egészen elképesztő, ahogy a kezében tartja a kisbabát, milyen ügyesen bánik vele, és látom, milyen remekül helytáll az apaszerepben” – mesélte boldogan Hámori Ildikó.
Mint mondja, unokája és felesége remekül alkalmazkodtak az új élethelyzethez, ráadásul a kis Panka is megkönnyíti a mindennapjaikat. A család legfiatalabb tagja ugyanis nyugodt, kedves kisbaba, így mindenki örömmel éli meg az első közös hónapokat.
Minden olyan tökéletesnek tűnik most
– fogalmazott a színésznő Hámori Ildikó, aki különösen szerencsés helyzetben van, hiszen dédunokáját szinte bármikor láthatja. A Szinetár család ugyanis egy telken él, bár mindenki külön háztartást vezet. Ildikó és férje, Szinetár Miklós mellett Szinetár Dóra, valamint Dóra nagyfia, Marci és családja is a közös családi birtokon alakította ki az otthonát.
A többgenerációs együttélés azonban nem magától értetődő, és a színésznő szerint komoly tudatosságot, türelmet és alkalmazkodást igényel.
A mai társadalmunkban nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte ritkán él együtt három generáció. Ennek több oka is van: az élet felgyorsulása, a munkahelyek gyors változása, a lakáskörülmények, és a generációk is egyre távolabb kerülnek egymástól
– magyarázta. Hámori szerint a harmonikus családi együttélés egyik legfontosabb titka, hogy mindenki tiszteletben tartsa a másik igényeit, és ne akarja ráerőltetni saját elképzeléseit a többiekre.
„Mi hatan, a család felnőtt tagjai már évekkel ezelőtt komolyan átbeszéltük, átgondoltuk, és igyekeztük kialakítani a közös életünket, hogy mit várhatunk el egymástól, és mit nem. Most már sok éve próbálgatjuk az együttélést, hol sikerrel, hol kisebb megtorpanásokkal, de mindig nagy szeretettel, odafigyeléssel és empátiával” – árulta el a Meglepetésnek.
Férjével 55 éve vanbek együtt. Mint kiderült, sosem akart fiatalabbnak látszani a koránál, és ma is úgy gondolja, hogy minden életkornak megvan a maga szépsége. Hámori Ildikó év elején kerek évfordulót ünnepel, de ez egyáltalán nem foglalkoztatja.
Azt hiszem, tizenhat évesen voltam utoljára kétségbeesve amiatt, hogy soha többé nem leszek tizenhat, de hát ez az élet rendje, hetvenkilenc sem leszek többet. Amikor beszélgetés közben kiderül, hogy mindjárt nyolcvanéves vagyok, és dédnagymama, elhűlnek az emberek, hogy ez már tényleg sok, de én nem érzem így. Ha ilyen a nyolcvan, akkor nem baj! Úgy érzem, még bírom egy kicsit, ha a Jóisten is segít.
Szabó Zsófi élete egyik legboldogabb időszakát éli, hisz október elején megszületett második gyermeke, Karím Maximilián. A műsorvezető most egy különösen édes pillanatot is megosztott a követőivel, és egy rövid videóban megmutatta legkisebb kisfiát.

Mint kiderült, a tévés és párja, a nála közel húsz évvel idősebb, szír származású üzletember 2023-ban találtak egymásra. A luxusóra-kereskedelemmel foglalkozó férfival kapcsolatukat sokáig a nyilvánosságtól távol tartották, majd titokban össze is házasodtak. Szabó első gyermeke, a nyolcéves Mendel korábbi házasságából született, írja a Blikk. Korábban is beszélt arról, mennyire szeretné, ha kisfia testvérrel nőhetne fel, így különösen nagy boldogság számára, hogy most már kétgyermekes édesanya. Ráadásul nem is lehetne büszkébb arra, milyen szeretettel fordul Mendel a legkisebb családtag felé.
Bár nem tartozik azok közé, akik rendszeresen mutatják meg gyermekeik minden pillanatát a közösségi médiában, ezúttal kivételt tett. Instagram-történetében egy bájos videót tett közzé, amelyen a kis Maximilián dinoszauruszos bodyban pihen édesanyja karjaiban.
„Most. Köszönöm Istenem” – fűzte a videó mellé Szabó Zsófi.
Valóságos ruhabirodalmat rendezett be pomázi otthonában Molnár Anikó. A celeb szekrényei már legalább három helyiséget foglalnak el, a ruhák pedig egymás hegyén-hátán, sokszor dupla sorban sorakoznak a plafonig érő tárolókban. Elismerte, lassan már élni sem tud a rengeteg holmitól, mégsem könnyű megválnia tőlük. „Ez a tipikus női betegségem van, hogy nincs kedvem megválni tőle, mert milyen jól néz ki. És az a baj, hogy az összes ruhámmal így vagyok” – vallotta be Molnár.

A mennyiségre nem lehet panasz, hiszen a celebnek annyi holmija gyűlt össze az évek során, hogy akár több butikot is megtölthetne belőlük. Ráadásul sok ruhát soha vagy csak alig viselt. Cipői önmagukban három szekrényt foglalnak el, és ezek között jórészt eredeti, márkás darabok találhatók.
Molnár Anikó már megpróbálta elkezdeni a nagy gardróbselejtezést, ám a kísérlet finoman szólva sem járt sikerrel.
„Kipakoltam az összeset, hogy na most akkor ezt lefelezem. Az lett a vége, hogy a körülbelül 30-35 tréningruhámból – figyeljetek! – egyetlen egyet sikerült nagy nehezen nem kidobnom, hanem eltennem egy tárolódobozba... Tehát még azt sem dobtam ki. Értitek?” – mesélte hitetlenkedve.
Úgy tűnik, a szép daraboknak egyszerűen nem tud ellenállni, még akkor sem, ha pontosan tudja, hogy soha nem fogja mindegyiket hordani. Így viszont egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen a szekrények lassan megtelnek, a felesleg pedig csak gyűlik. Éppen ezért abban bízik, hogy jelentkezik nála egy butik tulajdonosa vagy olyan kereskedő, aki egyben átvenné a holmik egy részét.
Hátha jelentkezik mondjuk egy olyan butikos, vagy valaki, aki azt mondja, hogy idejön és akkor összerámolja a holmikat, aztán kiárusítja vagy ad egy összegben valamit
– vetette fel az ötletet, miközben kamerájával végigpásztázta a lakását uraló szekrényeket, majd sorra ki is nyitotta azok ajtaját. Íme:
@molnaranikoofficial1 Induljon a kiárusítás 🤪😭😜 De utálom én ezt 🤣 #home #sale #clothes #garázsvásár #mylife ♬ eredeti hang - Molnár Anikó
(via Story)