Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pár apróbb beavatkozást végeztetett csak el magán.

    Nemrég ünnepelte Szulák Andrea a 40. évfordulóját pályája lépésének. Ennek apropóján a 60 éves színésznő elárulta, ő sosem csinált nagy ügyet az idő múlásából, rajongóitól pedig rendre megkapja, „mennyivel helyesebb, vékonyabb és fiatalabb” élőben.

    Lehet, hogy így van, de azt látom, hogy aki kint van a placcon, próbál szebbnek, fiatalabbnak látszani. Van, aki plasztikáztat, van, aki letagadja a korát, hogy még piacképes legyen. Én kiszálltam ebből a versenyből. Nálam a kaszni a régi, kicsit át van dukkózva, de semmi extra beavatkozás nincs

    – kezdte a Best magazinnak Szulák, aki arcbőrét a genetikának köszönheti, de nem tagadja, neki is vannak ráncai szeménél és szájánál is. Alkatáról hasonló őszinteséggel mesélt, mint felidézte, gyakran a szerepeivel együtt ingadozott a súlya, ahogy azt épp karaktere megkívánja.

    „De ebben a jojóban sokszor közrejátszik az is, hogy éppen boldog vagy szomorú vagyok. Ha az utóbbi, akkor megjön az étvágyam és szaladnak rám a kilók” – mesélte a színésznő, aki jelenleg inkább az előbbi kategóriába sorolja magát. Karrierje mellett magánéletével is elégedett, ráadásul jövőre érettségiző lányával, Rozinával is remek kapcsolatot ápol, egyelőre nem aggódik gyermeke kirepülése miatt.

    (24.hu)

  • Bizonyára sokak számára kérdőjel mind a mai napig Al Pacino filmográfiájában az a bizonyos Adam Sandler vígjáték – igen, a kritikusok által nem sok jóval illetett Jack és Jillről van szó, amelyben a legendás színész karaktere beleszeret a szintén Sandler alakította női főszereplőbe. Alakításáért Pacino 2011-ben Arany Málna díjat is kapott, felmerülhet tehát a kérdés: egyáltalán miért ment bele ebbe az egészbe egy ilyen presztízsű hollywoodi sztár? A válasz sokkal egyértelműbb, mint gondolnánk.

    „Egy olyan életszakaszomban találtak meg ezzel, amikor szükségem volt a pénzre, mert hogy azt követően jött a felkérés, hogy szembesültem vele: lenullázódtam. A könyvelőm éppen börtönben ült, tehát gyorsan kellett valami. Szóval elfogadtam az ajánlatot" – árulta el a New York Times kérdésére a nemrég újból édesapává vált, 84 éves színész.

    (IGN)

  • Közel a véghajrá, már csak öten maradtak játékban.

    Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egyik legnagyobb hangadójának, Vályi István távozása után egyre több ártatlannak került a célkeresztjébe Bíró Bea és Hevér Gábor gyilkospárosa. Az újságíró teóriáját tehát Muri Enikő és Url Izabella is osztja mostanra, akik a szerdai adásban Hadas Krisztát próbálták meggyőzni az igazukról, viszont a riporternő az utóbbira gyanakszik.

    Közvetlen az esti kerekasztal-ceremónia előtt az árulók arra jutottak, hogy megpróbálják a véksőkig támogatni egymást, és csak akkor engedik el a másik kezét, ha már nincs más választásuk. Nevük tisztázására ennyi kevés játékossal a versenyben már nem láttak esélyt, így abban reménykedhettek, hogy az ártatlanok közül valaki elbizonytalanodik a szavazásnál. Az utolsó szertartáson az ártatlan női trió, azaz Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabella nem hagyták magukat megvezetni, voksuknak köszönhetően pedig kiszavazták Bíró Beát.

    Úgy gondolom, hogy ebben a játékban a legfontosabb – attól függetlenül, hogy milyen szerepet kaptunk, árulót vagy ártatlant, – az az, hogy amikor innen távozunk, akkor mennyire tudunk majd otthon a tükörbe nézni. Mennyire tudjuk majd azt mondani, hogy nem csalódtam saját magamban. Én ezt a játékot emberként tudtam játszani, ember maradtam. És erre mérhetetlenül büszke vagyok. Árulóként is

    – mondta Bíró az igazság körében, majd távozott a kastélyból.

    Az este viszont tartogatott még egy fordulatot, hisz Muri Enikő napközben szerzett nyereményére is fény derült: Az énekes-színésznő feltehette az általa kiválasztott Hevér Gábornak egy négyszemközti vacsorán a kérdést, hogy áruló vagy ártatlan-e? A színész kiterítette a kártyáit...

  • Még azon is elgondolkodtak, hogy angolul kellene énekelniük.

    Kétség sem fér hozzá, a Valmar napjaink egyik legsikeresebb zenei formációja Magyarországon. A duó tagjai nem csak énekesként-, de tehetségkutatók zsűritagjaiként is kipróbálhatták már magukat, pedig mindössze pár év telt el azóta, hogy elkezdtek a zenével foglalkozni. Mint most Marics felidézte, a kezdetektől fogva érezték, hogy ez a dolog működni fog.

    „Igazából a legelejétől fogva hittünk benne a Milánnal, még szerintem szürreálisan is hittünk benne.

    Konkrétan még a legelején azon gondolkodtunk, hogy angolul kezdjünk el zenélni vagy magyarul. Világsztárok akarunk lenni vagy Magyarországon?

    Ilyen szinten bíztunk magunkban, és úgy voltunk vele, hogy van valami átütő energia bennünk, ami célba fog érni, és ez tényleg célba ért. De visszagondolva csodálkozom én is magamon, hogy hogy lehettem ennyire magabiztos, meg a Milán is” – kezdte a Megasztár ítésze, hozzátéve: jelenleg már nem vágyik nemzetközi karrierre, más tervei azonban vannak a jövőre nézve.

    „Zenésznek egyébként nem titulálom most sem magam, mert nekem ez a szó azt ragadja magával, hogy hangszerekkel elég jól bánik az az illető, ami nálam jelenleg nincsen meg, de a következő években erre rá szeretnék erősíteni” – árulta el a Tv2-nek Marics, aki az R&B stíluson keresztül került közelebb az énekléshez.