Turisták, sőt, nők is utazhatnak Szaúd-Arábiába
Régebben csak olajvállalat alkalmazottjaként vagy diplomataként, és persze szerény jogokkal felvértezett munkavállalóként juthatott külföldi, nem muszlim a vahabita Szaúd-Arábiába. A szunniták radikális szárnyát képviselő királyság azonban ezen túl megkönnyíti a turistavízumok kiadását. Péntektől 49 ország – az EU, Észak-Amerika, Távol-Kelet több országa – kerül fel a vízumszerzésre jogosultak listájára.
Túlzásokba azért nem esnek: Mekkát és Medinát a nem muszlimok továbbra sem látogathatják, oda továbbra is csak zarándokokként juthatnak külföldiek, feltéve, ha muszlimok.
Igazán komoly változás viszont, hogy az országba – ahol néhány éve vezethetnek autót a nők is – ezentúl férfi kíséret nélkül is utazhatnak nők. Sőt, még fekete lepelbe – abajába – sem kell burkolózniuk, csupán a szerény viseletet követelik meg tőlük az országban, beleértve a strandokat is – közölte az MTI szerint az ország turizmusért és örökségvédelemért felelős tisztviselője.
Ahmed al-Hatíb figyelmeztetett, hogy az alkoholtilalom továbbra is érvényben marad. „Lesz elég dolog, amit a turisták élvezhetnek” – mondta a színházat, mozit, zenét lényegében nélkülöző ország turisztikai biztosa.
A turizmust kiemelt ágazatként kezeli Mohamed bin Szalmán trónörökös a hiányzó infrastruktúra ellenére. A trónörökös miközben az ország fokozatos társadalmi modernizálásának hívének mutatkozik a fennálló rendszer kritikusainak meggyilkolásától sem riad vissza, ahogyan azt Hasogdzsi brutális megölése bizonyítja. A gyilkosságot végül a trónörökös kénytelen volt elismerni.
A turizmus fejlesztésére Hatíb becslései szerint csaknem 7 milliárd dollárnak (20 ezer milliárd forintnak) megfelelő összegű beruházásra lenne szükség a többi között félmillió hotelszoba kialakításával 2030-ig. Mint mondta, az összeg fele állami óriásprojektekből, a másik pedig magánbefektetőktől jönne. A kormányzati elképzelések szerint 2030-ra 100 millióra emelkedne a látogatók száma a mostani 40 millióról – ők jelenleg a muszlim zarándokokból tevődnek össze –, a turisztikai ágazat hozzájárulása az ország GDP-jéhez pedig a mostani 3 százalékról 10 százalékra bővülne. A 33 milliós olajkirályságban hivatalosan 12 százalékos a munkanélküliség. A tervezett fejlesztések egymillió új munkahelyet jelentenének az iparágban.