Mindeközben Orbán Viktor a bunga-bunga partik igazi királyával találkozott
Miközben a magyar közélet Borkai Zsolt botrányától hangos – a kormány tagjai pedig igyekeznek az ügyben minél nagyobb távolságot tartani – a magyar miniszterelnök épp minden borkaizás ősatyjával, Silvio Berlusconival közös fotót tett ki a facebookjára.
"Friends forever" - ezzel a kommenttel posztolta Orbán Viktor a volt olasz miniszterelnökkel közös képét, akivel Rómában találkozott.
Bár Berlusconi a bunga-bunga partik európai helytartója, amelyek mellett a mi Borkai-féle hajós bulink tényleg csak egy visszafogott, társasozós baráti összejövetelnek tűnhet, Orbán Viktor látogatásának a legkevésbé ehhez volt köze.
A Kereszténydemokrata Internacionálé rendezvényére érkezett, és az MTI beszámolója szerint Berlusconival és pártjának alelnökével is egészen más témákról értekezett: legszorosabb együttműködésekről, legmodernebb technológiákról, befektetési lehetőségekről esett szó.
Orbán szerint "mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni". Orbán Viktor szerint "ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban". Hozzátette: "ahhoz még néhány hétre azért szükség lesz."