Simon, Szimonetta
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Három strucc belepusztult az ijedtségbe, egy fedezékbe vonult, kettő pedig megszökött, miután kedd este két bárány tévedt egy esztergomi struccfarmra az egyik közeli tanyáról. "Ezek még soha nem láttak tyúkon meg kakason kívül más állatokat" – magyarázta megrendülten az esetet az RTL Híradó stábjának az állatok gazdája.

    Az életben maradt struccok közül egy kakas és egy tojó oldott kereket, a környékbeliek és az állatvédők két napig keresték őket, a gazda már teljesen lemondott róluk, ám miközben épp a tévéstábnak kesergett, egy szomszéd kiabált be a kerítésen, hogy a struccok megvannak, a közelben dolgozó munkások találtak rájuk.

    A szökevény tojót néhány perc múlva már maga a gazda tessékelte haza, a kakast viszont egyelőre még nem sikerült hazaterelgetni, ő sokkal agresszívabb ugyanis, mint a párja. Ő az a strucc, amelyik tavaly a pajtába kergetett, majd órákig sakkban tartott hat embert, ezalatt a gazdát megtépte, megrugdosta. A szerencsétlenül járt embereket akkor az újpesti állatmentők szabadították ki, sem a rendőrök, sem a tűzoltók nem tudták kezelni a helyzetet.

  • Díjat kapott Krasznahorkai László Sátántangó című regénye a literature.gr nevű görög irodalmi újságtól, számolt be róla az író Facebook-oldala. Azt írják, hogy a Sátántangó egyik mondatát választották meg az év legfontosabb mondatának.

    Erről a mondatról van szó:

    Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja… és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül – rangjelzések és kitüntetések nélkül – lecsupaszítva a halottmosók kezére adja egy szárazon pattogó ítélet, a dolgos bőrnyúzók röhejébe, ahol aztán irgalmatlanul látnia kell az emberi dolgok mértékét, anélkül hogy akár csak egyetlen ösvény is visszavezesse, mert akkor már azt is tudni fogja, hogy olyan partiba keveredett a hamiskártyásokkal, amely már jó előre le van játszva, s amelynek végén utolsó fegyverétől is megfosztják, a reménytől, hogy egyszer még hazatalál. […]

    (1. fejezet 2. oldal / translated by George Szirtes)

    A Facebook-posztban a szerző mellett a kapott díjat is meg lehet nézni:

  • Az egyik izlandi város, Akureyri lakói évek óta hallanak furcsa, kísérteties hangot, de még mindig nem jöttek rá, hogy mi lehet a forrása. Az első cikk 2014-ben született a hangról, de azóta sem sikerült megmagyarázni, hogy mi az amit hallanak az itteniek. 

    Az ügy most éppen egy friss Facebook-poszt miatt került újra felszínre. Ezt Bjarni Þorvaldsson, a városban élő zenei producer készítette. A videó mellé azt írja, hogy a felvétel készítéséhez egy különösen érzékeny mikrofont használt. A poszt megjelenése után kiderült, hogy a hangot több másik város lakói is hallották, vagyis elég sok embert érint a probléma.

    Ami a hangot illeti, Þorvaldsson szerint arra emlékeztet, mint mikor valaki hátborzongató zenét akar írni. Az A és a G hang között váltakozik, ami szintén segít abban, hogy az emberek figyelmét felkeltse, odafigyeljenek rá és ezért is lehet, hogy vannak, akiket például az alvásban zavar ez a rejtélyes hang. 

    (via 444)

  • Donald Trump egy júliusi beszédében vetette fel a problémát, hogy kézmosás vagy zuhanyzás során egyszerűen nem folyik annyi víz a csapból vagy a zuhanyrózsából, mint amennyire szüksége lenne és emiatt az egész folyamat sokkal tovább tart.

    Már akkor is megütközést keltett, hogy a világjárvány kellős közepén az amerikai elnök ilyen szintű problémákkal van elfoglalva, de azóta kiderült, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy megoldást találjon erre.

    Az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán javaslatot tett, hogy megváltoztassák az eddigi, zuhanyrózsákra vonatkozó szabályozást. A jelenlegi törvények szerint az amerikai zuhanyrózsák maximum percenként 9.5 liter vizet engedhetnek ki. Ha ezt megváltoztatják, akkor a jövőben a zuhanyrózsák képesek lennének ennek a többszörösét is kiengedni.

    A javaslat az energiatakarékossággal foglalkozó szakemberekből megütközést váltott ki és felajánlották, hogy ha Trumpnak nem felel meg a jelenlegi zuhanyrózsája, akkor szívesen keresnek neki egy újat, de a törvény megváltoztatására szerintük nincs szükség.

    Trump júliusi beszédét a lenti videóban lehet megnézni, és itt konkrétan arról beszél, hogy nem engedheti meg magának, hogy a gyenge víznyomás miatt tovább tartson a zuhanyzás. Továbbá az egész ügy azért is olyan fontos neki, mert a hajának tökéletesnek kell lennie, amihez feltehetőleg elengedhetetlen a rengeteg víz. 

  • A város polgármestere Marcelo Crivella nemrég jelentette be, hamarosan újranyitnak a világhírű strandjaikat, ahol a vírusszabályoknak megfelelően lehet majd tartózkodni. Ezt úgy tervezik kivitelezni, hogy szalagokkal választják el a helyeket, ezeken belül lehet majd akár kisebb csoportokban is strandolni.

    Ezeknek a helyeknek a 70 százalékára lehetne a helyszínen, érkezési sorrendben lecsapni, a maradék 30 százalékra pedig egy mobilos alkalmazáson keresztül.

    Crivella júliusban azt mondta, csak akkor lehet legközelebb a város strandjain tartózkodni, ha meglesz az új koronavírus elleni védőoltás.

    Nemrég újra engedélyezték a tengerben fürdést és a csapatsportokat a strandokon. Rio élete nagyrészt a szabadban zajlik, különösen a hétvégeken nehéz a "cariocákat", vagyis a rióiakat rávenni, hogy maradjanak otthon. Ilyenkor szokás szerint a strandokat és a bárokat özönlik el.

    Brazília a világjárvány második leginkább sújtott országa az Egyesült Államok után, már több mint hárommillióan fertőződtek meg és több mint százezren haltak meg a Covid-19 következtében.

    Rio de Janeiro állam hivatalos adatai alapján a városban hétfőig 74 674-en kapták el a fertőzést, 8622 páciens hunyt el.

    (MTI)

  • Néhány nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy három különleges színváltozatú, fehér oroszlánkölyök született a Nyíregyházi Állatparkban. Most pedig az intézmény azt közölte, hogy mivel az állatok elérték a 6 hetes kort, így már el is nevezik őket, ehhez pedig a közösségi médiában kértek segítséget.

    Végül Kristóf Simon pályázata nyerte el legjobban az állatpark dolgozóinak tetszését, aki ezt írta:

    Mivel az oroszlánok Afrikában honosak, és ők most távol vannak az otthonuktól, ezért én arra gondoltam, hogy kaphatnának afrikai neveket.

    Dipita, ami reményt jelent - hiszen egy kihalás szélén álló állatról beszélünk, de most három nagyon ritka fehér oroszlán született, ami reményt ad.

    Enam, ami azt jelenti, hogy Isten adta nekünk - becsüljük meg őket jól, és vigyázzunk rájuk! 

    Abeni, ami azt jelenti, hogy Imádkozzatok értük! Ha egy mondatban tesszük a neveket, akkor kijön az, hogy "Isten adta nekünk a reményt, imádkozzatok értük!

    A fehér oroszlánok a a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. Azért lett ilyen a színük, mert ebben a régióban fehér homokos folyómedrek a jellemzőek, így az állatok sokkal könnyebben tudnak elrejtőzni. Az utódok színe pedig csak akkor lesz ilyen világos, ha mindkét szülő bundája is ilyen.

    A krugeri oroszlánok száma az orvvadászat miatt drasztikusan lecsökkent, a vadonból talán el is tűntek, az állatkert közleménye szerint 1994-ben fordul elő, hogy a vadonban láttak ilyen nagymacskát.

    Az állatkertekben és a rezervátumokban kevesebb mint 500 fehér oroszlán él, így a Nyíregyházán született kölyköknek is nagy jelentősége van a faj fennmaradásában. 

  • A koronavírus-járvány terjedése sokakat kényszerített tartós elszigeteltségbe, főleg az idősebb korosztályt, akik a leginkább ki vannak téve a fertőzés kockázatainak. Az Egyesült Államok a koronavírus elleni küzdelem nyolcadik hónapjában tart, több mint 5 millió esetről számoltak már be, és több mint 163 000 haláleset történt.

    Mivel az idősotthonokban a látogatások továbbra is számos államban korlátozottak, egyes ügynökségek kreatív módszereket találtak ki az elszigetelődésből következő űr betöltésére. Az egyik ilyen megoldás az élethű robot háziállat, aki társként segíthet átvészelni ezt a megterhelő időszakot.

    Tedd Fischer, a robotállatokat gyártó vég vezérigazgatójaa CNN-nek elmondta, hogy az robotállatok képesek megteremteni egy igazi állat illúzióját, mert dinamikusan reagálnak a különböző érintésekre, hangokra, fényekre és egyéb környezeti hatásokra. 

    A robotállatok először New York államban jelentek meg, de a pozitív fogadtatás után már egyre több idősek otthonában segítenek csökkenteni az ott lakók magányát. 

    Pup-Lifestyle-2 1800x1800
    Fotó: Joy For All Pets