Ma van a vörös pandák világnapja!
A legtöbben a panda szót a fekete-fehér pandával, azaz a bambuszmedvével kapcsolják össze. Nem is tudják, hogy vörös panda is létezik, aki ugyanannyira szeretetre méltó, mint nagyobb társa.
Arról nem is beszélve, hogy a vörös panda birtokolta először a panda szót, hiszen az nem máshonnan, mint a kisállat nepáli nevéből ered – írja a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtóközleménye. Azaz pontosabban a félreértett nepáli nevéből. 1869-ben egy Simpson nevű angol utazó, félreértetve, a nepáli serpák saját nyelvükön kimondott nevét, keresztelte el pandának.
![kis panda28 foto Bagosi Zoltan](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3460/34605/346053/34605311_dc7c9d02e1f2c01ac849714a4a2d3edc_wm.jpg)
Bár az étlapján elsősorban a bambusz levelek, és azok zsenge hajtásai szerepelnek, de a gyökereket és zuzmókat, illetve a kisebb állatokat sem vetik meg.
Azonban ezzel nem voltak tisztában a londoni állatkertben, amikor 1859-ben az első példány megérkezett hozzájuk. Miután az addig nem ismert állat a ragadozókra hasonlított, tyúkot és galambot kínáltak fel neki. Viszont a vörös bundás figyelemre sem méltatta barátait. De megette azt a pár szem borsót, amelyhez véletlenül jutott hozzá. A gondozói nem győztek csodálkozni ezen a fejleményen, de ekkor eszükbe jutott a kis pandát Londonba hozó Simpson megjegyzése, miszerint a vörös jószág voltaképp növényekkel táplálkozik. Így szegény kis panda végre megérhette azt is, hogy növényi eredetű finomságokból varázsoltak terülj-terülj asztalkámat neki. Ekkor valószínűleg nem visszafogottan, de jóízűen elfogyasztotta végre a vegetáriánus eledelt. Mivel bambuszt akkoriban nem tudtak neki szerezni, még Londonban sem, rózsabimbót, almát és néhány bogyós gyümölcsöt kapott.
A vörös panda a Himalája hegyvidéki erdőségeiben 1500 és 4800 méter magasságokban található meg elsősorban.Ott, ahol van elég bambusz, amit megehet.
![kis panda02 foto Bagosi Zoltan](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3460/34605/346053/34605315_9da6ed5333906b527074092231b6f1c9_wm.jpg)
Az állományuk az utóbbi években sajnos folyamatosan csökken, ami elsősorban a természetes élőhelyük zsugorodásának és feldarabolódásának, illetve, az orvvadászatnak köszönhető.
A Fővárosi Állatkertben csaknem harminc éve, 1990 decembere óta foglalkoznak vörös macskamedvékkel. Azóta több utód is született. A városligeti intézmény közönsége most két kis pandát láthat a Nagyszikla oldalában lévő kifutóban, Aurórát, a tízesztendős nőstényt, és egy fiatal hímet Bendegúzt. Remélhetőleg a négylábúak nemsokára párosodni is fognak.