Súlyos földrengés és szökőár sújtotta Indonéziát 2018-ban, amikor a Mutiara Sis Al Jufri repülőtér Paluban a pusztítás útjába került.
Szeptember 28-án, percekkel azelőtt, hogy a 7,5 magnitúdójú földrengés megrázta volna a repteret, egy repülőgép, 148 emberrel a fedélzetén még a felszállásra várakozott. A pilóta, Ricosetta Mafella, aki a fülkében ült, nem láthatta, mi készül odakint, de hirtelen megmagyarázhatatlan döntést hozott:
a tervezettnél 3 perccel korábban száll fel, amivel – mint kiderült –, megmentette önmagát és a fedélzeten tartózkodó 147 embert, hiszen a rengés az egész repteret romba döntötte.
A természeti katasztrófa után adott interjújában a pilóta elárulta: „Sietnem kellett. Egy hang azt mondta a fejemben: azonnal tűnj el innen! Ezután szóltam a személyzetnek és a földi irányítóknak, hogy előbb fogunk felszállni” – idézi a LadBible.
A pilótát azonban egy másik, fején kívüli hang is segítette: egy igazi hős, a 21 éves Anthonius Gunawan Agung hangja, aki a repülőtér irányítótornyában maradt, hogy biztosítsa a gép biztonságos felszállását, mielőtt a földrengés bekövetkezett volna.
Tragikus módon a rengés éppen akkor sújtotta a repülőteret, amikor a gép a levegőbe emelkedett, így Agung nem tudott időben menekülni, végül az omladozó toronyból kellett kiugrania. A négyemeletes magasságból való zuhanás során lábtörést és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Kollégái azonnal kórházba szállították, majd helikopteres mentést szerveztek számára, de sérülései végül halálosnak bizonyultak.
Agung utolsó rögzített szavai a pilótának szóltak: „Batik 6321, felszállási engedély megadva.”
Miután a gép felszállt, a pilóta döbbenten figyelte, ahogy a hatalmas hullámok elérik a partot. Próbálta elérni Agungot a rádión keresztül, de már nem kapott választ. Később megtudta, hogy Agung kollégái is próbálták rávenni a menekülésre, de a fiatal irányító visszautasította a segítséget, mondván: „Várjatok, várjatok, a Batik még itt van.” Addig maradt a posztján, amíg a gép biztonságosan el nem hagyta a kifutót.