Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ismét bebiztosította magát, mint az Z-generáció ügyeletes jófiúja.

    Harry Styles-tól mindig is távol álltak az óriási sztárallűrök: hiába ismerik világszerte nevét és zenéit, az énekes mind a mai napig békésen biciklizget Londonban, 26 ezer ember között futja le a tokiói maratont, vagy épp a Szent Péter téren várja az új pápa első beszédét. Bár ez utóbbiból szinte fel sem ocsúdott még az internet, a One Direction egykori tagja gondoskodott róla, hogy továbbra is a közösségi oldalak egyik első számú beszédtémája maradjon, méghozzá egy egyszerre elképesztően laza és figyelmes gesztusnak hála.

    Egy fiatal nő nemrég arról számolt be TikTokon, hogy összefutott Rómában az énekessel, miközben épp szerelmével bicikliztek. Styles egy fotót is csinált róluk digitális kamerájával, majd elkérte a srác nevét, hogy majd elküldi a képet, egy későbbi posztjában azonban Jess szomorúan közölte, ez végül sosem történt meg.

    Hogy a videó visszajutott-e az angol popsztárhoz, vagy ettől függetlenül, csak kicsit megkésve jutott-e eszébe a dolog, nem tudni, mindenesetre hamarosan újabb fejezettel bővült a Harry Styles és a digitális fotó-saga: az énekes valóban ráírt a fiúra Instagramon, és elküldte a róluk készített képet neki.

    Ahogy megígértem! Remélem jó utatok volt, srácok! H.

    – írta a mellékelt fotó mellé Styles, ami persze azonnal bejárta az internetet. Sokan azzal viccelődtek, az egyébként valóban kifejezetten hangulatosra sikerült képet látva az énekes-színész már a fotós jelzőt is elkezdheti használni neve mellett, míg más alázatosságát és kedvességét méltatta.

  • Egy finalistával énekelt duettet Simpson.

    Ha csak egy vendégszereplés erejéig is, de Jessica Simpson 15 év után visszatért a tévézéshez! Az énekesnő az American Idol fináléjában lépett fel, ahogy az egyik döntőssel, Josh Kinggel közösen adták elő a These Boots Are Made For Walking című slágert, de ízelítőt kaphattunk Simpson új dalából, a Blame-ből is.

    Simpson feltűnése igazán meglepte a rajongókat, amiről a tehetségkutató Instagram oldalán is beszámoltak páran, ám voltak, akiket inkább összezavart a 44 éves popcsillag megjelenése:

    „Nagyon máshogy néz ki a sok botoxtól és feltöltéstől!”

    „Igazi természetes szépség volt, szomorú, hogy ezt tette a külsőjével.”

    „Nem ismertem fel, hogy ki ő! Annyira máshogy néz ki most” – érkeztek a hozzászólások, de persze a legtöbben lenyűgöző produkcióját méltatták inkább, és védelmükbe vették Simpsont.

    „Szerintem csak idegesnek tűnik, mert több mint egy évtized után szerepel újra tévében.” 

    „Soha nem volt ennél jobb a hangja!”

    „Micsoda visszatérés!”

    „Jó őt újra boldogan, egészségesen látni, és éneklés közben hallani!” – fogalmaztak a nézők.

  • Az álomár többszöröséért kelt el relikviájuk.

    Vasárnap este elstartolt a Kincsvadászok VIP, ahol ismert emberek különböző régiségei kerülnek a képzeletbeli licitkalapács alá. Nánási Pál két gyermekével, no meg egy közel meglehetősen régi fényképezőgéppel érkezett.

    Abban állapodtunk meg, hogy amit kapnak érte, azt eloszthatják, és mindenki arra költi, amire szeretné

    – kezdte édesapjuk Till Attilának, aki arról érdeklődött, jól értesült-e kolléganőjétől, Ördög Nórától arról, hogy a testvérek hatalmas rajongói a műsornak. Mint kiderült, valóban mindig nézik a gyerekek az adást, sőt, a kereskedőknek saját készítésű aprósággal is készültek. A szívecske alakú, 3D nyomtatóval készült figurák nagy sikert arattak a szakembereknél, ám a fotográfus relikviája még ennél is jobban felkeltette az érdeklődésüket.

    Bár az optika hiányzott a kamerából, a 80 ezer forintos álomár már az első, 100 ezer forintos licittel meglett, sőt, végül 210 ezerig kúszott fel a szerkezet ára. A gyerekek röviden összefordulva átbeszélték azért, elfogadják-e Molnár Viktor ajánlatát, de persze hatalmas mosollyal mondtak végül igent az üzletre.

  • A tengerentúlon kezdené el az egyetemet.

    ZS 0994
    Fotó: Szollár Zsófi / Index

    Ahogy arról már korábban is nyilatkozott, komoly tervei vannak a jövőre nézve ifj. Schobert Norbertnek. Rubint Réka és Schobert Norbert középső gyermeke tavaly már említette, hogy felsőfokú tanulmányait nem itthon, hanem az Egyesült Államokban tudná elképzelni. A hot! magazinnak adott interjúból kiderült, hogy jelenleg Arizona állam tűnik a legígéretesebbnek, ahol üzleti tanulmányokba kezdene.

    Nagyon meglepett, hogy anyáék ennyire támogatják ezt a tervet, mert sok szülő ilyenkor inkább visszafogja a gyerekét. De ők hatalmas Amerika-rajongók, sok barátjuk él kint, éppen nemsokára találkozunk egy olyan családdal, akik már régóta ott laknak. Az ő gyerekeik is Magyarországról mentek ki tanulni, szóval tőlük kérünk majd tanácsokat, hogyan érdemes belevágni

    – magyarázta Ifj. Schobert Norbert, aki töltött már huzamosabb időt távol a családjától, amikor a Farm VIP-ben szerepelt, így reméli, fokozatosan hozzászokik majd.

    Bár kezdetben azt tervezték szerelmével, Farkas Petrával utaznának a tengerentúlra, úgy tűnik, ez mégsem így valósul majd meg.

    Ezt már nagyjából azóta tervezzük, amióta együtt vagyunk. Gondolkodtunk azon, hogy ő is megpróbálhatna valahogy kint továbbtanulni, de ez nem olyan egyszerű, mivel ő németet tanul, nem angolt. Ennyi idő alatt nagyon-nagyon nehéz lenne felhozni a nyelvtudását arra a szintre, hogy kint is boldoguljon. Szóval, valószínűleg nem tud majd kijönni velem, úgyhogy abban maradtunk, hogy megnézzük, hogyan működne ez távkapcsolatként.

    Hozzátette: mivel az ünnepekkor hazarepül majd a tengerentúlról, így húsvétkor, karácsonykor és a szünetekben is Magyarországon lesz, így azért rendszeresen találkozhatnak majd a családjával, kedvesével.

    Schobert azt is jól tudja, hogy fontos pozitívan hozzáállni az egészhez, de azt érzi, hogy eleinte azért kétségtelenül nehéz lesz majd. „Volt már olyan pillanat, amikor kicsit összetörtem, mert belegondoltam, hogy nem lesz könnyű itt hagyni őt. De próbálok arra fókuszálni, hogy ha nagyon szeretjük egymást, akkor biztosan ki fogunk tartani” – tette hozzá.

    Igazából most is egyfajta távkapcsolatban élünk, mert ő Sopronban lakik, így csak kéthetente látjuk egymást. Az elején ez nagyon nehéz volt, de most már teljesen megszoktuk. Nekem most már az a fura, amikor a barátaimnál azt látom, hogy egy napot sem bírnak ki egymás nélkül!

     (via Bors)