Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kinizsi Ottóval sikerült újraindítaniuk házasságukat.

    Képernyőkép 2024-02-28 103434.png
    Fotó: TV2

    Idén júniusban már a huszadik házassági évfordulóját ünnepelheti Deutsch Anita és Kinizsi Ottó, mégsem tekintik magukat álompárnak. A Barátok közt egykori szereplői nem titkolják, kapcsolatuk időnként hullámzó, mint másoké.

    Mi is szoktunk veszekedni, sőt szerintem gond van azzal a házassággal, ahol nincsenek veszekedések. Nálunk a konfliktusok az egészen hétköznapi dolgokból adódnak. Az a titkunk, hogy a fontos dolgokban egyetértünk. Mindenkinek vannak rigolyái.

    Én nem szeretem, ha a fölmosás után Ottó összemászkálja a nedves követ, ő pedig attól lesz ideges, ha a mosogatógépbe való bepakolás előtt nem öblítjük el rendesen a tányérokat. Ottó szerint én tisztaságmániás vagyok, miközben néha tele van a nappali pókhálóval, méghozzá az ő jóvoltából. Ugyanis nagyon szereti a pókokat: sosem bántaná őket, mert megfogják a szúnyogokat. Ettől függetlenül néha ő is végez házimunkát” – árulta el a hot! magazinnak a színésznő, aki civil foglalkozása szerint a Budafoki Pincejárat művészeti vezetője. Mint mesélték, náluk Kinizsi a békítő fél.

    Ha nézeteltérésre kerül sor, egyértelműen én forszírozom a békülést. Anita az a típus, aki ha összeveszik valakivel, akkor egy hétig mosolyszünetet tart, én viszont már tíz perc múlva elfelejtem a bosszúságomat. Képes vagyok bocsánatot kérni, ha a fáradtságom miatt hosszabb és hangosabb volt a hegyi beszéd, mondjuk, a mosogatógép miatt. De legyen szó bármilyen nézeteltérésről, soha nem próbáljuk ráerőszakolni a másikra az igazunkat

    – magyarázta a producer, aki nejével úgy véli, egy kapcsolatnak az tesz jót, ha a felek nem töltik együtt minden percüket, hanem rendelkeznek saját énidővel is.

    „Sok házasságban látom problémának, hogy mindig mindent együtt csinálnak. Mi eljárunk akár egymás nélkül is szórakozni, és vannak olyan barátaink, akikkel külön-külön találkozunk. Ottó szerint ez a hosszú házasságunk titka, hogy nem váltunk el. A viccet félretéve: szerintem az a titkunk, hogy egyikünk sem féltékeny a másikra, és nem szólunk bele egymás dolgaiba. Nem lógunk állandóan egymás nyakán, nem függünk a másiktól, és nem próbáljuk korlátozni” – emelte ki Deutsch.

  • Még énektanárhoz is jár.

    DSC5762
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Varsányi Réka nevét a legutóbbi Ázsia Expresszben ismerhették meg a nézők, ahol Alekosz barátnőjeként mutatkozott be. Bár látszólag kezdetben dúlt köztük a szerelem, nagy meglepetésnek számított, hogy a kétgyermekes édesanya a nyilvánosság szeme láttára adta ki az útját az egykori ValóVilág-győztesnek a TV2 kalandrealityjében. 

    A szőkeség feltett szándéka, hogy exe nélkül is érvényesülni tudjon a médiában, azért igyekszik bemutatni sokoldalúságát. Most a Bors vendége volt, ahol kiderült, hogy hobbiból énekel, sőt, dalra is fakadt egy játék kedvéért.

    Énektanárhoz járok, gyakorlom ezt a mesterséget. Nem titok, hogy ez nem új dolog az életemben, másfél éve kezdtem vele komolyabban foglalkozni. Mondjuk lehet, hogy még egy kicsit szorgalmasabban kellene hozzáállnom

    – mondta nevetve Varsányi, akinek 10 másodperce volt, hogy egy adott szóból elénekeljen egy dalt. Íme:

  • Az elmúlás kérdése is jobban foglalkoztatja, mióta szülő lett.

    Dallos Bogi és férje, Puskás Peti közös gyermeke, Ábel lassan már féléves lesz. Az énekesnő a napokban az Anyád hogy van?! című YouTube-műsorban beszélt a szülés körülményeiről és az anyává válásáról. Mint kiderült, Puskás először nem is akarta elhinni, hogy elfojt felesége magzatvize, és csak kicsivel később esett le neki, hogy bizony eljött az idő.

    Mondtam neki, hogy szerintem elfojt a magzatvíz. Mondta, hogy »hát ez biztos, hogy nem a magzatvíz«. Erre én megsértődtem és felvonultam, ő meg kiült a teraszra Csillagok háborúját nézni. És én közben ott fent vajúdok, szinte már érzem, de csak azért sem szólok neki, ha lemarad a szülésről, lemarad

    idézte a Kiskegyed Dallost, aki hozzátette, később már férje is észrevette, hogy itt bizony szülés lesz.

    Beszélgetésben arról is szó esett, milyennek élte meg, amikor végre megláthatta a gyermekét. Az énekesnő bevallotta, hogy amikor először nézett szemébe a kisfiának, ráeszmélt arra, hogy az élet véges, amely a gondolat azóta is aggasztja.

    „Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem a leginkább, amikor először a szemébe néztem Ábelnek, hogy az élet véges. Persze eddig is tisztában voltam ezzel a gondolattal, hogy meghalunk egyszer. De most, hogy egy újabb értelmet nyert az életem és azáltal, hogy ő most a világra jött, és megszületett és itt van, egy kis élet, a kisfiam...de lesz már egy olyan időszaka a fiam életének, amit én már nem látok” – fogalmazott az édesanya.

  • Elege lett a korábbi énekesnőnek.

    Tóth Andi nemrég több képet is megosztott magáról közösségi oldalán, amelyekhez több kéretlen hozzászólást is kaphatott, ugyanis egy hosszabb felvételben kérte ki magának, hogy a testéről tegyenek megjegyzéseket.

    „Ha lenne lányom...” – kezdte Instagram-sztorijában Tóth, majd hozzátette, hogy elképzelte, mi mindent csinálna azokkal, akik meg akarnák mondani, hogyan kellene kinéznie a lányának.

    Mindig reménykedem, hogy eljut esetleg már csak egy maroknyi emberhez is, amit mondani akarok, akkor talán szép lassacskán tudunk változtatni valamennyit az embereken

    – adott hangot nemtetszésének a visszavonult énekesnő, kiemelve: reméli, mindenki tudja, hogy nem oké véleményezni valamit, amit a másik ember nem kért.

    Megjegyezte, szerinte egy olyan világot élünk, amiben nagyon sok elképzelés van arról, hogy egy nőnek vagy egy férfinak hogyan kellene kinéznie vagy viselkednie. Mint mondta, nehéz boldogan élni, és közben ezeket a megjegyzéseket nem figyelembe venni.

    Ez felfoghatatlan, hogy valaki leírja: Andi, neked 55 kilónak kellene lenni

    – hozta fel példaként az egyik neki címzett kommentet, melyen nem tudott napirendre térni. Úgy érzi, nincs semmilyen könyvben sincs leírva, kinek mennyi kilónak kellene lennie.

    Mondandóját azzal zárta, elsősorban nem önmaga miatt tartotta fontosnak, hogy meg megszólaljon, hanem olyan fiatal lányok és fiúk miatt, akik szintén átélhetnek hasonlókat a közösségi médiában.