Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szupermodell csupán 60 másodpercre tűnik fel a filmben, mégis busás összeget kapott.

    2003-ban mutatták be minden idők egyik legjobb karácsonyi filmjét, az Igazából szerelem című romantikus vígjátékot, amelynek népszerűsége mit sem csökkent az elmúlt több mint két évtizedben. Bár a filmben több szereplő életébe nyerhetünk betekintést, akik valamilyen módon mind kapcsolódnak egymáshoz, a bemutatott 9 történet mégis nagyon egyszerű, s – mondhatni – annyira hozzátartozik a szeretet ünnepéhez, akár a Reszkessetek, betörők! című film.

    A több mint 30 millió fontos (mai árfolyamon számítva körülbelül 15 milliárd forintos) költségvetésű film nem is akar kikopni a műsorújságokból, s bár a mozi a brit színészszakma krémjét vonultatja fel, úgy néz ki, nem csupán azok a színészek jártak jól, akik a legtöbb időt töltik a filmvásznon, hanem azok is, akiknek csak kisebb szerep jutott. Claudia Schiffer szupermodell például, aki a kis Sam (Thomas Brodie Sangster) egyik osztálytársának anyukáját alakította, mindössze 60 másodpercre tűnik fel a filmben, de jól megfizették ezért.

    A Vogue magazin szerint Schiffer összesen 275 ezer fontot (mai árfolyamon számítva 138,5 millió forintot) kapott, azaz másodpercenként körülbelül 4500 font (2,2 millió forint) ütötte a markát. 

    Íme egy részlet a filmből:

    @cine.365 POV: Vas a una reunión de apoderados y te encuentras con #ClaudiaSchiffer. 🎬 #LoveActually (2003). #liamneeson #lovefilms #cine #cinema #movies #love ♬ sonido original - Cine 365

    (via LadBible)

  • Az énekes jó pár évig szenvedett jogosítványa megszerzésével.

    Nosztalgikus hangulatba került az Álarcos Énekes vendégnyomozójaként Pápai Joci, aki a Kenguru produkciója után elárulta társainak, ugyanolyan tanácstalan helyzetben van, mint amikor jogosítványa megszerzésén dolgozott.

    Kicsit úgy érzem magam, mint a KRESZ-vizsgán, amikor hetedszer mentem át 

    – jelentette ki, mire társai azonnal visszakérdeztek, jól hallották-e vallomását.

    „Igen. De kétszer nem mentem el, úgyhogy csak öt próbálkozás volt. Hét vagy nyolc évembe tellett” – mesélte az énekes. Ráskó Eszter rögtön gyanút fogott, őt rejti-e a Jegesmedve jelmeze, akiről annyit már biztosan tudunk, hogy „sokat taxizik”, de szomszédja kiábrándította őt: azóta már rutinosan vezet.

  • Rácz Jenő versenyzőjére, Nagy Dave-re igencsak rájárt a rúd a szerda esti adásban.

    A Konyhafőnök döntőjének második napján a „szenvedések pultja” várta a séfkabátos versenyzőket, a zsűri pedig ehhez az elnevezéshez méltóan olyan alapanyagokat válogatott össze, amelyekkel nehéz dolgozni. Ilyen például a csirkeláb, a fürj, a kárász, az amur, a sertésköröm és a sertésszív, s ha ez nem lett volna elég, a zsűri a második feladatban sem kegyelmezett a versenyzőknek: visszanyúltak egy régi feladványához, a „diktálós feladathoz”. Ebben a típusú megmérettetésben az egyik Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő diktálta a kegyetlen ütemű tempót, a séfkabátosoknak pedig időben, precízen kellett végrehajtaniuk az utasításokat. Emiatt többen pánikolni kezdtek, s volt, aki le is maradt.

    Utóbbi feladatnál történt, hogy Rácz Jenő egyik versenyzője, a piros kötényt viselő Nagy Dave csúszásban volt, ám ez nem szegte kedvét, próbálta követni a séf utasításait. A paprikakrém készítése közben azonban váratlanul leforrázta az arcát: a turmixgépben lévő forró paradicsom és paprika az arcába robbant.

    Gondoltam, hogy felpörgetem a dolgokat, és jól megrázom, hogy akkor hamarabb le fogja turmixolni, de hát ahogy elkezdtem rázni, lejött a teteje, és a forró paprika-paradicsom belerepült a pofámba! De akkor is úgy voltam vele, hogy engem nem érdekel, nem fog kizökkenteni, én csinálom, nem adom fel. Jenő séf már egyszer megmondta, én egy harcos vagyok, amíg kezem van, én csinálom

    – mondta el utóbb a TikTokról is ismert versenyző. Az említett jelenet ide kattintva nézhető vissza.

    A zsűri döntése alapján végül éppen Nagy Dave-nek kellett elhagynia a konyhát, amit a zsűri azzal indokolt meg, hogy a versenyző jelentősen lemaradt a feladatban.

  • Kiderült, hogyan telnek az ünnepek Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc otthonában, s hogy milyen ételek kerülnek náluk az ünnepi asztalra.

    Várkonyi Andrea advent harmadik vasárnapján osztotta meg követőivel az Instagram-oldalán, hogy Bochkor Gáborral közös lányával, Nórival már feldíszítették karácsonyfájukat. A műsorvezető-üzletasszony a hatalmas fenyőfáról egy fotót is mutatott, s elárulta: 17 éves lányával egyetértenek abban, hogy „a karácsonyi díszítés nem tud sok lenni”. Mint kiderült, együtt sütik a bejglit is.

    Ma már együtt sütünk bejglit, és ahogy nő fel, évről évre többet tud benne segíteni. Ez például hagyománnyá vált. A képen, amit kiraktam, csak a töredéke látszik annak, ahogy a lakásunk egyébként kinéz. Nyakig úszunk a karácsonyban

    – árulta el a 24.hu-nak Várkonyi Andrea, aki arról is mesélt, hogy férjével, Mészáros Lőrinccel milyen hagyományokat alakítottak ki együtt. Mint kiderült, a huszonnegyedikei vacsorát Várkonyi főzi, s bár aznap a szűk családi körből bárki meglátogathatja őket, szenteste a bázist ő, a lánya és a férje jelentik, karácsony első napján pedig majdnem ötvenen gyűlnek össze.

    „Abban hiszek, hogy általában a nők teremtik meg, milyen legyen az ünnep. Tulajdonképpen nem nagyon volt más esélye, mint hogy szeresse azt, hogy minden nyakig karácsonyban úszik. Kialakítani nálunk inkább a logisztikát kellett: két család egyesült, nem vagyunk kevesen, sokan vidéken is élnek. Azt kellett összeügyeskednünk, hogy mindenkire sor kerüljön abban a három napban.”

    Várkonyi Andrea azt is elárulta, változott-e valami azóta, hogy tavaly azt nyilatkozta, férje jóformán be sem léphet a konyhába.

    Megtalálta ebben a dologban a helyét, inkább így fogalmaznék. Itthon továbbra sem engedem, nem bírom, ha a konyhában más sertepertél. Egyébként tud főzni, jó a tipikus férfikajákban, mikor bográcsozás, kerti sütögetés van terítéken. És jó húslevest is főz, remek libát süt! Idén kitalálta, hogy ezeket megvalósítja majd huszonötödikén. Most boldog, hogy lett szerepe.