Az Örkény Színház bepótolja a közös Madách téri éneklést
Idén is megrendezi közös Madách téri éneklését az Örkény Színház. A hagyományteremtő jelleggel indított kezdeményes első sorban a költészet napja alkalmából született, hogy a fiatalabb generációkat, akik magukénak érzik az irodalom, a költészet világát, bevonják egy közös, össznépi éneklésre.
Idén a költészet napja (április 11.) tanítási szünnapra esett, így a szervezők – a hozzánk eljuttatott közlemény alapján – most, szeptember 8-án rendezik meg az eseményt.
12 órakor várják az érdeklődőket.
Fellép Ferenczi György és a Rackajam zenekar, akik a Természet vadvirága című Petőfi-vers megzenésített változatát adják elő. Az eseményen a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, a Madách Imre Gimnázium, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, és a Nádasi Ferenc Gimnázium diákjai vesznek részt.