Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész szerint manapság sem ártana a fiataloknak pár hónapnyi kiképzés.

    Hamarosan indul a TV2 legújabb produkciója, A kiképzés, amelynek apropójából Stohl Andrást katonasággal kapcsolatos emlékeiről kérdezte a Blikk. Mint kiderült, anno a sportreality műsorvezetője is volt egy évig sorkatona, érettségije után, mielőtt elkezdte volna a színészi képzését.

    A zalaegerszegi első lépcsős laktanyában voltam „nyúl”, ami azt jelenti, hogy gyalogosként szolgáltam. A sportból érkeztem oda, mert akkoriban rögbiztem, úgyhogy ez nem jelentett fizikailag igazán nagy kihívást. Az edzőm révén pedig azt is megszoktam, hogy ha azt mondják, ennyit és ennyit futni kell, azt szó nélkül teljesítem. A korai keléssel sem volt gondom, apukám és a vadászat révén pedig a fegyverekhez is volt némi közöm, így elég hamar és könnyen belerázódtam ebbe a rendszerbe. Én kifejezetten szerettem katona lenni.

    Stohl persze a katonaság árnyoldalairól is szót ejtett.

    A szeretteimtől való egy év különlét volt a legnehezebb. Előtte még nem történt meg, hogy ennyi ideig távol kellett lennem tőlük. Ráadásul nem voltam egy jófiú, voltam többször fenyítve, ami azt is jelentette, hogy nem mehettem minden kimenőn haza, így aztán ritkán láthattam őket, amíg bent voltam ” – folytatta a színész, aki szerint napjainkban is helye lenne valamiféle kiképzésnek.

    Már jó ideje nincs sorkatonaság, de én azt vallom, hogy egy fiúnak jót tesz, ha megtanul egy bizonyos rendszert. Nem tudom, ez mennyi idő lehetne, talán a három hónapos alapkiképzés elég lenne. Azt elfogadom, hogy ne úgy, mint régen, ne éveket vegyen el az ember életéből, de az alapkiképzést szerintem mindenkinek meg kéne csinálnia.

  • Imádni való képeken örökítették meg, amint alig párhetes kölykök kimerészkednek az odújukból, hogy az anyjukkal együtt először tapasztalják meg a havat és a napsütést. A jegesmedvebocsok mindössze körülbelül fél kilót nyomnak, így az anyjuk méretéhez viszonyítva az állatvilág egyik legkisebb kölykei közé tartoznak. Ezeket a csodálatos felvételeket a 68 éves Ken Conger készítette a kanadai Wapusk Nemzeti Parkban.

    A természetfotós ugyanakkor tisztes távolságból örökítette a jegesmedve családot, hiszen a nőstény mindennél jobban védelmezi a kicsinyeit. Jól látható, hogy a bocsok sem szeretnek elkószálni, hanem szoros kötelék fűzi őket az anyjukhoz, gyakorlatilag folyamatosan a rajta csüngenek.