Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy újabb visszatérő a csatorna kínálatában.

    BigBrother2014 logo final A
    Fotó: TV2

    Ami egyszer működött, azon minek változtatni – így vélekedhet a TV2 is, hiszen a Szerencsekerék, a Nagy Ő, a Megasztár, valamint legutóbb a Napló után ismét újjáéleszti az egyik korábbi sikerműsorát. 22 esztendő után térhet vissza a csatorna képernyőjére a Big Brother című beköltözős valóságshow, ezúttal nem civilekkel, hanem hazai hírességekkel.

    A Blikk információi szerint egyelőre csak VIP évaddal készülne a reality, amelybe már keresik a szereplőket. Úgy értesültek, van olyan sztár, akivel már az utolsó körös tárgyalások folynak. Egy bennfentes elmondása szerint olyan sztárokkal is tárgyalhat a csatorna, akik szerepeltek a három korábbi VIP-szériában, amelynek nyertesei Bochkor Gábor, Boros Lajos és Ganxsta Zolee voltak.

    Mint ismert, a korábbi TV2-s évadok után a Big Brother védjegyet 2016-től az RTL használta, nem titkoltan azért, hogy a Való Világ powered by Big Brother névvel elvegyék a lehetőségét annak, hogy a konkurens csatorna elindítsa saját realityjét. Ám a lap úgy tudja, az RTL nem újította meg a licencszerződést, így a Big Brother név újra a TV2-höz került vissza.

  • Próbálja a helyzetéből kihozni a maximumot.

    Ahogy arról a napokba írtunk, Május 4-től visszatér a TV2-re a Napló, amely vasárnap esténként lesz látható Pachmann Péter műsorvezetésével. A TV2 Mokka műsorvezetője ezúttal a hot! magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy számos elfoglaltsága mellett szívesen töltene több időt a gyerekeivel.

    „Amikor a nagyobbik még kisebb volt, a Tényeket vezettem, és a mostanihoz képest fordított időbeosztásban dolgoztam, ezért én vittem reggel bölcsődébe és óvodába. Most ez máshogy van, mert a tízéves kislányom Miskolcon él az anyukájával, így többnyire hétvégente és iskolai szünetekben tudunk közös időt tölteni” – idézte a Blikk a TV2 műsorvezetőjét.

    Melyik szülő nem szeretne többet lenni a gyerekével? Zavar, hogy hétvégi apuka vagyok a lányom életében, de ez szerintem minden apát zavarna. Amikor két felnőttnek születik egy gyermeke, akkor még senki sem gondolja úgy, hogy az egyik majd ritkábban láthatja, de ezt dobta az élet, ebből próbálom kihozni a maximumot.

    Pachmann szerint a gyerekei nem fogják követni őt a műsorvezetői pályán, mivel nem hozza őket lázba a szakma. Mindkét gyermeke járt már a stúdióban, de a legkevésbé sem szeretnek szerepelni, amit a tévés nem is bán. Arról is beszélt a műsorvezető, hogy bár háromszor vált el, de ha úgy adódna, újranősülne.

    Szerintem az ember amíg él, addig remél. Azt, hogy leszek-e házas, majd az élet dönti el, de szerintem nagyon jó valakihez tartozni úgy, hogy gyűrű is van az ujjadon, és nem azt mondod, hogy a barátnőd vagy a párod, hanem a feleséged

    – fűzte hozzá.

  • Elárulták, melyikőjük a szigorúbb szülő.

    Tápai Szabina és Kucsera Gábor három gyermek szüleiként sem titkolják, akadnak apróságok, amelyekben néha nem értenek egyet a gyereknevelés terén.

    „Ha bármi történik Szabina az, aki mindig azt mondja a gyerekeknek álljunk meg, beszéljük meg, kedvesen áll szinte mindenhez

    . Én viszont úgy vagyok vele, hogy ne csak beszélgessünk róla, mutassuk meg nekik, mit és hogyan kéne csinálni. Legyen előttük egy példa. Vállalom, hogy kettőnk közül én vagyok a szigorúbb,

     próbálok nagyon következetes lenni a gyerekeinkkel” – árulta el a Sláger Reggelben az egykori élsportoló, aki a vásárlás terén sem követi felesége példáját. Míg Tápai jóval megengedőbben, szabadabban shoppingol a kicsikkel, addig férje mindig célirányosan viszi a gyerekeket ilyenkor. 

    „Én esélyt se adok rá, hogy bárhol leragadjanak. Megfogjuk a kosarat, megkeressük, amiért mentünk, fizetünk és ülünk be a kocsiba. Nincs mászkálás és kérlelés, hogy ezt vagy azt szeretnének” – tette hozzá Kucsera Gábor, aki hasonlóan raaszkodik elveihez a gyerekek öltöztetése terén is.

    „Kivagyok attól, ha a gyerek felsőjére kerül reggel egy folt és úgy megyünk be az oviba. Nem szeretem ezt, ha összekoszolnak valamit jobb szeretem, ha cseréljük, már ha lehet. Magammal szemben is ez a helyzet és mivel három gyerek mellett Szabina sem moshat-vasalhat állandóan, vettem magamnak egy kézi gőzölőt és sokszor magam gőzölöm át a ruháimat” – mondta a családapa.

    Persze, mint mondják, hasonló helyzetek minden családban előfordulnak, ők azonban igyekeznek következetesek maradni.

    „Nincs ezzel baj, mindig össze szoktunk egyébként beszélni, igyekszünk nem hagyni, hogy a gyerekek túljárjanak az eszünkön és hol anya, hol apa jóváhagyására hivatkozzanak egyikünknél vagy másikunknál. Szabinával megvan közöttünk az összhang és ez a legfontosabb” – árulta el Kucsera Gábor. 

  • A válását ellenben nagy tanítómesterének tartja.

    B7P0173ret
    Fotó: TV2

    Joshi Bharat még a szocializmus idején ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, a Bábszínházba bábszínésznek. Bár az akkor 25 éves fiatal egy szót nem beszélt magyarul, eredeti szándékaival ellentétben mégsem utazott haza Indiába, hiszen rátalát a szerelem. „Szerelmesek lettünk, én pedig azt mondtam, Judit miatt érdemes itt maradni, nem megyek haza. Hat hónap múlva már össze is házasodtunk” – mesélte a kezdetekről Bharat.

    Mint kiderült, a tévés döntései mögött sokszor nem az ésszerűséget kell keresni, általában a szíve, a megérzései vezérlik.

    Lesz, ahogy lesz, így gondolkodom. Ennek az életfelfogásnak is megvan a maga jövője, de garancia arra, hogy jól döntök, hogy a döntéseim csak boldogságot hoznak, nincs. Bevállalós voltam és vagyok, a rossz­ból, a hibákból épp annyit, ha nem többet lehet tanulni, mint amikor sínen van az ember élete.

    Első feleségével, Judittal nyolc boldog évet töltöttek együtt, közben megszületett a lányuk, majd kihűlt a szerelem lángja, és válás lett a vége.

    A válás nagy tanítómesterem volt, főleg úgy, hogy amikor én idejöttem, Indiában nem volt ez szokás. Az igaz, akkoriban nem szerelemből házasodtak a fiatalok, a szülők szervezték össze a párokat. Anyám nekem is kinézett egy fogorvosnak tanuló lányt, de én nem akartam vele még csak találkozni sem. Szerelem nélkül, családi, szülői kérésre nem tudtam, és nem is tudnék valakivel együtt élni

    – árulta el Joshi Bharat, akinek '93-ban megszűnt az állása a bábszínháznál, de kezdeti önsajnálat után megrázta magát és továbblépett.

    Új munka, új szerelem Csillával, új házasság, és egy új csoda. Megszületett a második házasságomból a második lányom. Csak röviden mondom, jött az újabb válás, újabb gyász, új szerelmek, szakítások, de úgy tűnik, most végre révbe értem.

    Bharat ugyanis több mint egy éve szeretett bele Kiss Virágba, akivel egy közös munka kapcsán találkoztak először tavaly januárban. Mint kiderült, az azonnali szimpátiából szerelem lett, amelynek az sem állta útját, hogy a színésznő 17 évvel fiatalabb kedvesénél.

    Mellette újból átélhetem a szerelem csodáját. Soha nem tudatosan választottam társat, így voltam Virággal is. Minden kapcsolatban benne van nyilvánvalóan a veszteség is, de nem lehet úgy belemenni, hogy csak akkor, ha életre szóló garancia van. Nincs garancia, de nekünk nagyon jó együtt. Virág 52 éves, volt már férjnél, én kétszer voltam nős, tudjuk, milyen házasságban élni, tervezzük, hogy összekötjük az életünket, de semmi nem sürgős

    idézte a Story Joshi Bharat szavait, aki szerelmével hamarosan Indiába látogat majd.