Fergeteges képeken számolt be Dánia budapesti nagykövetsége arról, hogy két róka tette náluk tiszteletét, amit sikerült is megörökíteniük az ott dolgozóknak az ablakból.
A Louisiana államban található Shreveport akvárium munkatársai igazi rejtélybe botlottak: egy nőstény dagadócápa (a macskacápák családjába tartozik) világra hozott egy utódot egy olyan medencében, amelyben kizárólag nőstény cápák éltek. A jelenség, amelyet tudományosan partenogenezisnek, azaz szűznemzésnek neveznek, igen ritka a gerincesek körében, és komoly tudományos érdeklődést váltott ki.
Fotó: Instagram
A Yoko névre keresztelt cápa január 3-án kelt ki abból a petéből, amelyet az akvárium állatgondozói körülbelül nyolc hónappal korábban észleltek. A becslések szerint a pete akár két hónappal azelőtt is lerakódhatott, hogy észrevették volna. Az akvárium munkatársai azonban biztosak abban, hogy a két nőstény cápa, amelyek a medencében élnek, több mint három éve nem találkoztak hím egyeddel – írja a The Guardian.
Ez az eset két lehetséges magyarázatot vet fel: vagy szűznemzés történt, amely során a nőstény önmagában képes utódot létrehozni, vagy egy másik, szintén ritka jelenség, a késleltetett megtermékenyítés állhat a háttérben. Ez utóbbi esetben a nőstény hosszú ideig képes lehet tárolni és később megtermékenyíteni a petéket.
A rejtély megoldására a tudósok DNS-vizsgálatot terveznek, amelyre akkor kerülhet sor, amikor Yoko elég nagy lesz ahhoz, hogy vérmintát vehessenek tőle. Az eredményekre azonban még hónapokat kell várni.
A partenogenezist először 2006-ban dokumentálták komodói sárkányoknál, miután két brit állatkertben nőstény egyedek pár nélkül hoztak világra utódokat. Tavaly pedig egy Charlotte nevű tüskésrája keltett feltűnést egy észak-karolinai akváriumban, amikor kiderült, hogy nyolc éve nem találkozott hímmel, mégis vemhes lett.
A tudósok egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi váltja ki a gerinceseknél a szűznemzést.
Köllő Babett a Hot! magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy szereti gyakran változtatni a hajstílusát, hiszen volt már fekete, vörös, sőt egyszer narancssárga is, amikor elrontották a festést.
„Egy hajgyilkos vagyok abból a szempontból, hogy világéletemben kísérleteztem a hajammal. Ha pedig egy nő változást akar, akkor azonnal akarja! Mert lehet finoman is bánni a hajjal, de nálam nem így történik” – vallotta be a műsorvezető.
Mint megtudhattuk, a pandémia időszaka is nagyon megviselte a színésznő hajtincseit, akkor nem a bánásmód miatt, hanem a stressztől kezdett el hullani a haja.
Az egy nagyon rossz érzés, hogy összefogod, és van – túlzással – öt szál hajad! Többször sírógörcsöt kaptam a tükörbe nézve
– mondta Köllő Babett, akinek megvan a bevált receptje arra, ha valami elkezdené felidegesíteni, akkor ugyanis megkérdezi magától:
Ha ez lenne az életem utolsó napja, akkor ez a probléma hol állna a fontossági sorrendben? Általában az a válasz, hogy sehol, szóval nem kerítek neki nagy feneket a továbbiakban; így kezelem a stresszt
Ember Márk tavaly májusban lett az RTL Reggeli új műsorvezetője, de közben a Vígszínházban is játszik, valamint korábban a Sztárban Sztár versenyzőjeként mutatta meg tehetségét. Utóbbi alkalommal a fiatal színész párja, Virág is drukkolt a TV2 stúdiójában, de arra mindketten gondosan ügyeltek, hogy ne a magánéletüktől legyen hangos a sajtó. Majd júliusban arra lettek figyelmesek a követői, hogy eltűntek a szerelmesek közös fotói a közösségi médiából. Legutóbb viszont a Futni mentem című film bemutatóján szúrták ki a párt, akik a jelek szerint újra összejöttek.
A Futni mentem premierjén a barátnőmmel jelentem meg; erről írt mindenki, mivel korábban a kedves fórumozók kinyomozták, hogy valami változás van a kapcsolatunkban, én akkor nyilatkoztam le, hogy nem vagyunk együtt. De sikerült megdolgozni a szerelmünkért, és újra felépíteni valamit, vagy javítani rajta
– kezdte a tévés, aki nyíltan szeretné felvállalni szerelmét a mindennapokban.
Nem titkolom, hogy foglalt a szívem, és nem szeretnék zsákot húzni a fejemre, ha a barátnőmmel sétálok. Ha vannak ilyen alkalmak, akkor ott lesz mellettem, hiszen ő az egyik legfontosabb ember az életemben.
Béres Alexandra karrierje során három sportágban is válogatott volt, így a versenyzés világa soha nem állt tőle messze. Mint ismert, a 48 éves világbajnok immár harminc éve dolgozik a fitnesziparban, és gyermekeit is a mozgás szeretetére neveli: kisebbik lánya az édesanyja nyomdokain járva szőnyegre lépett egy nemzetközi, ritmikus gimnasztika versenyen is. Most Béres a Nők Lapjának árulta el, mire érdemes figyelni, ha szeretnénk kiegyensúlyozott és egészséges életet élni.
„Negyvennyolc éves koromra már pontosan látom, mennyi mindenben segíti az egészségemet, a lelki beállítottságomat, az emberekhez való viszonyomat a sport. Alázatra tanít, küzdeni, elfogadni, és ezt az élet minden területén lehet hasznosítani. Attól van bennem béke, hogy kiadom magamból a feszültséget a fizikai aktivitással, szerintem ez hiányzik ma a többség életéből, az emberek sokkal kevesebbet mozognak, mint ötven évvel ezelőtt” – magyarázta a sportolónő, aki szerint az autó, a számítógép, a telefon ugyan megkönnyítette az életünket, de megszaporodtak a betegségek, nőtt a túlsúlyosak aránya, és elhatalmasodott rajtunk a stressz.
Fotó: Szécsi István / Velvet
Mint fogalmazott, manapság trendi lett az életmóddal foglalkozni, többet beszélünk róla, mégis kevesen vannak, akik valóban aktívak, pedig nem is kellene túlbonyolítani, a recept egyszerű:
Olyan mozgásformákat érdemes választani, amelyek illeszkedhetnek az életünkbe, és szeretjük is őket, illetve fontos lenne, hogy ha fájdalmunk van, járjunk utána, mi okozhatja. Túlságosan türelmesek vagyunk a mozgásszervi problémáinkkal, »fáj a hátam, fáj a térdem, majd elmúlik«. Mégis mitől múlna el? Forduljunk orvoshoz, gyógytornászhoz, és ha jó életminőségben szeretnénk élni, akkor muszáj minél tovább mozgékonynak maradnunk.
A fitneszedző legfőbb tanácsa azoknak, akik változtatni szeretnének az életmódjukon, hogy ne várjanak, hanem tegyék meg az első lépést. Megjegyzi, fogadjuk el, hogy mindenkinek más lesz az útja.
„Van, aki nem szeret kimozdulni, és jobban tud időt szakítani a mozgásra a szobában, online edzéstervvel, telefonnal vagy a számítógép előtt. És akad olyan, aki képtelen magát rávenni otthon a rendszeres mozgásra, ő keressen egy csoportot vagy személyi edzőt.
Hosszú távú, fenntartható megoldást kell találni. El tudod képzelni, hogy két-három év múlva is annyit mozogsz, mint most? Meg tudod oldani időben, pénzben, intenzitásban? Belesimul az életedbe? Amíg ez nem alakul ki stabilan, addig csak kapkod ide-oda az ember.
Fontos az is, hogy legyenek saját szabályaink. Nem kell lemondani mindenről, de muszáj kijelölni a határokat; beszéljük meg magunkkal, mennyi lisztes terméket fogyasztunk, és pontosan mennyi édesség és alkohol fér bele. A szabályainkat osszuk meg a környezetünkkel, mondjuk el nekik, hogy ez miért fontos” – jegyezte meg Béres Alexandra.