Egészen meglepő, ahogy Rihanna nekiállt kicserélni egy villanykörtét
Egyszerre dögös és bizarr.
Bizarr fotó került elő Rihannáról. A barbadosi énekesnő, aki éppen tegnap, azaz február 20-án lett 36 éves, a felvételen egy egészen szokatlan szerelésben, harisnyában, bodyban, bő pólóban és magas sarkú cipőben látható.
A fotó azonban mégsem csak az öltözék miatt érdekes, hanem azért, mert a Diamonds című dal előadója így állt neki egy villanykörte kicserélésének. Rajongói csak dicsérni tudták a kétgyermekes édesanyát, amiért nem kényeskedik egy ilyen feladat kapcsán, de azért is kapta az elismerő szavakat, amiért tűsarkúban mászott létrára.
Bár a fotó, amelyet a Bors szúrt ki, csak a minap került elő, egyébként nem friss: az egyik legtöbb követővel rendelkező Rihanna-fanoldalon tették közzé, de még 2020-ban fotózták a Harper's Bazaar című lapnak. Akkor ennél bizarrabb helyzetekben is megörökítették Rihannát.